Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Alba Fehérvár – DEAC

Szakértőnk kezdi feladni az idei Albába vetett bizalmát.

Alba Fehérvár - DEAC

Bajnokság, 25. forduló
Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok, szombat, 18:00
V.: Földházi T., Frányó P., Lengyel Á. (Dr. Gencsev P.)

Alba: Cabezas - Zeno - Freeman - Lóránt - Heath.

DEAC: Dugat - Manigat - Borisov - Ivosev - Amigo.

Az Alba Fehérvár és a DEAC számára is nagy téttel bír a mérkőzés. A vendégek helyzete az egyszerűbb: amennyiben nyernek, akkor megszerzik az ötödik helyet és bejutnak a felsőházba. A fehérváriak pedig arra hajtanak, hogy bejussanak a középházba, amihez a többi eredménynek a kedvező alakulására is szükség lesz.

Jesús Ramírez, az Alba Fehérvár vezetőedzője: Azt kértem a játékosaimtól, hogy teljesen függetlenítsük magunkat a többi csapat és mérkőzés eredményeinek az alakulásától. Nekünk csak a saját mérkőzésünkre kell koncentrálnunk. Nem lesz könnyű a Debrecen ellen, hiszen jó formában és ritmusban játszanak már több forduló óta. Reális esélyük van arra, hogy megszerezzék az alapszakasz ötödik helyét egy győzelemmel, ez biztosan extra motivációt jelent számukra. Dugat, Borisov és Ivosev az a három játékos a csapaton belül, aki elosztja a labdákat és meghatározza a játék menetét. Elsősorban az ő semlegesítésük lesz a kulcsfeladat. Jordan Heath és Lóránt Péter is sérüléssel küszködik, de remélhetőleg mindenki fogja tudni vállalni a játékot.

Berényi Sándor, a DEAC vezetőedzője: Nagyon nehéz az Alba idei teljesítményén kiigazodni, mert egy eléggé kétarcú csapat. Sokszor nagyon jó, markáns teljesítményre is képesek a fehérváriak. Ehhez képest pedig időnként becsúsznak gyengébb teljesítmények is. Annyi biztos, hogy minőségileg rendben vannak. Akár a játékoskeretet, akár a szakmai munkát vesszük figyelembe. Az okokra nem nekem kell választ találni, hogy mitől lehet ez a kettősség. Igyekszünk úgy hozzáállni a meccshez, hogy nagy terhet ne rakjunk magunkra, mert számunkra óriási bravúr lenne az ötödik hely. De ettől függetlenül nagyon szeretnénk megszerezni és nyerni Székesfehérváron. Ha ez összejönne, akkor nyolc olyan meccs következne számunkra, ami már gyakorlatilag jutalomjáték lenne. Azt kértem a többiektől, hogy ne foglalkozzanak az Alba paksi mérkőzésével, és a többi meccsel sem, ami befolyásolhatja az ötödik helyet, hanem csak arra, amire mi magunk tudunk hatással lenni. Vannak kisebb problémáink, kisebb sérüléseink, emiatt nem tudunk folyamatosan teljes csapattal készülni, de bízom abban, hogy szombatra mindenki bevethető állapotban lesz. Szakmai dolgokba nem bocsátkoznék, de annyi biztos, hogy a játékosok mentális felkészültsége kulcsfontosságú lesz.

[totalpoll id=”12774″]

A szakértő:

A mérkőzés esélyeit Sitku Ernő, a B-csoportos Nyíregyháza Blue Sharks ügyvezetője, a Honvéd, a Paks, a Szolnok, a Debrecen és az NYKK négyszeres magyar bajnok, 149-szeres magyar válogatott centere elemezte:

– Folyamatosan azt vártam a bajnokság során, hogy mikor talál magára az Alba és mikor kezd el stabilizálódni a játéka. Azt vártam a játékoskeretét nézve és a lehetőségeit tudva, hogy előbb-utóbb elkezd felkapaszkodni a tabellán a fehérvári együttes. Elképesztően hektikus teljesítményre képes, hiszen a nemzetközi porondon nem kis bravúrt hajtott végre azzal, hogy kiütötte a német Telekom Bonnt, majd az izraeli UNET Holon ellen is közel volt a csodához. Ezek mindenképpen megsüvegelendő teljesítmények. Úgy gondoltam, hogy ez a magyar bajnokságban is jobb teljesítményt fog majd jelenteni számukra. Ehhez képest nagy meglepetés volt a Sopron elleni hazai vereségük, de Pakson sem volt sok esélyük a győzelemre.

Kicsit kezdem feladni a beléjük vetett bizalmamat, és kezdem úgy érezni, hogy ez a csapat idén nem fog tudni igazán felállni. Keresem az okokat, de nem tudom, hogy mi lehet a háttérben.

Az elképzelhető, hogy egy légiós úgy gondolkozik, hogy a nemzetközi meccsek után könnyebb eladnia magát jövőre. De az akkor sem jó ajánlólevél, ha például a magyar tizenegyedik helyezettől szeretne egy erősebb bajnokságba szerződni.

Éppen ezek az okok miatt érzem úgy, hogy a DEAC-nek jó esélye lehet a fehérvári győzelemre és ezzel együtt az ötödik hely megszerzésére. Noha legutóbbi kikaptak a debreceniek Pécsen, mégis jóval stabilabb a teljesítményük idén, mint az Albáé. Ha Székesfehérváron is képesek úgy teljesíteni, mint korábban, és a jó támadójátékukhoz egy jó védekezés is társul, akkor nyerhetnek a vendégek.

6 hozzászólás

6
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
5 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
6 Comment authors
russelalbadonnarummaKalok KevincinoMandula Recent comment authors
russelalba
Olvasó

Jesus nem nyilatkozott?

donnarumma
Olvasó

Hajrá Deac!?

cino
Olvasó

Hogy lehet az, hogy van még esélye az Albának a középházba, amikor mindenkivel szemben akivel pont egyenlő lehet negatív az egymás elleni mérlege ???

Kalok Kevin
Vendég
Kalok Kevin

Kaposvár,Sopron kikap mi meg nyerünk.

Mandula
Olvasó

70% vendég siker…

gulyasszabolcs00
Olvasó

2,5 a vendég. Szerintetek?

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés