Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Schöll Richárd élesben tanulja a rutint

Az utánpótlásból egyenesen a felnőtt profik közé kerülni nemcsak óriási siker, hanem hatalmas kihívás is.



:

:

Az utánpótlásból egyenesen a felnőtt profik közé kerülni nemcsak óriási siker, hanem hatalmas kihívás is. Schöll Richárd 17 éves volt, amikor a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémiától az Soproni KC-hoz igazolt. Azt mondja, neki élesben kell tanulnia a rutint.

Bár már a harmadik szezonját tölti a fantasztikusan menetelő SKC-ban Schöll Richárd, saját bevallása szerint még van mit tanulnia…

Pedig mindent megkaptam a sportiskolától, minden tekintetben. Nemcsak játékost neveltek belőlem, hanem emberileg is sokat kaptam tőlük. De tizenhét évesen még fizikailag is éretlen az ember – mondja elöljáróban.

Menjünk végig a fejlődési fázisokon! Emlékszel a kezdetekre?

Hogy is felejthetném el! Harmadik osztályos voltam, amikor a Tigriseknél elkezdtem kosarazni. Már a legelején sikerélményt adott és nagyon tetszett a játék. Rendkívül jó csapat jött össze, barátokat szereztem. Ez volt az oka annak is, hogy amikor Csátaljay Barna barátom apukája edző lett a sportiskolánál, mi is átigazoltunk. Szerencsére ez jó döntésnek bizonyult, mert kiváló körülmények közé kerültünk.

Mit értesz azon, hogy “kiváló körülmények közé” kerültetek?

Elsősorban azt, hogy olyan edzők foglalkoztak velünk, akiktől nagyon sokat lehetett tanulni. Csátaljay Gábor, Bali Ádám, Meszlényi Róbert csapataiban voltam többek között. Az utolsó sportiskolás évemben pedig Bors Miklós volt az edzőm, ő az SKC másodedzője és segített ő is az átállásban a felnőtteknél. A pályán igyekeztek minden tudásukat átadni, s nekem minden mérkőzés egy élmény volt. De a pályán kívül is sokat kaptunk. Gyerekfejjel eljutottam Franciaországba, Tajvanra, Stockholmba. Ezek felejthetetlen emlékek. A csapatot is még jobban összekovácsolta a közös élmény. Most, évekkel később látom igazán, hogy azokban a meghatározó kamaszkori években mennyi mindent kaptunk egymástól, a játéktól, a sportiskolától. Csapatként és egyénileg is rengeteget tanultunk és jó irányba fejlődhettünk.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Arra emlékszel, mikor tudatosult benned, hogy profi kosaras akarsz lenni?

Ez nem egyik pillanatról a másikra jött, inkább egy folyamat volt. Gyerekként játék volt számomra a kosárlabda. De talán amikor 15-16 éves voltam és egyre meghatározóbb szerepem volt a csapatban, akkor éreztem meg, hogy nekem ez az utam.

A harmadik szezonodat töltöd a Soproni KC-nál, alig voltál 17 éves, amikor leigazoltak. Hogy élted meg ezt a hatalmas lehetőséget ilyen fiatalon? Hiszen még gimis voltál…

Boldog voltam a megtiszteltetéstől, ugyanakkor tudtam, hogy nekem itt még nagyon sokat kell tanulnom. Fizikálisan messze nem voltam ott, ahol a felnőttek, és persze rutinom sem volt. A profik világa és az utánpótlás között azért van különbség, bármennyire is igyekeztek felkészíteni az akadémiánál.

Három éve még nem műkökött a soproni modell, nálad kimaradt a köztes állomás, a SMAFC. Jobb lett volna, ha kellő rutint szerzel egy NB I. B csoportos csapattal?

Valószínűleg. Ez a megoldás, hogy az utánpótlásból kikerülő játékosok kellő tapasztalatot szerezhetnek a SMAFC-nál, szerintem rendkívül jó és hasznos, egy átmenet, ami felkészíti az akadémistákat a profi játékra. De most már én is élvezhetem a soproni modell nyújtotta előnyöket, hiszen játszom az egyetemi csapatban. Elég erős a mezőny, rutinos játékosok vannak, úgyhogy valódi tapasztalatokat lehet szerezni, amit azután a Soproni KC-nál kamatoztathatok.

Például a Pécs elleni mérkőzésen, ahol te is pályára léptél és így aktív részese lehettél a csapat sorozatban tizenegyedik győztes meccsének.

Például, igen. Nagyon élveztem. De bármikor lépek pályára, az nekem mindig hatalmas élmény. Mindent meg is teszek a csapatért. Ahogy a többiek is.

Most arra kérlek, képzeld magad a sportiskola vezetőinek a helyébe, s a saját tapasztalataidat is felhasználva hozz olyan döntéseket, amik még jobbá tehetik a soproni akadémiát!

Hű, ezen most el kell gondolkodnom. Alapvetően nem hiszem, hogy változtatni kellene… De, mégis. Az U14 és az U16-os korosztály különös figyelmet érdemel, mert ők azok, akik könnyebben feladják. Ebben a korban szerintem minden játékosnak meg kell kapnia maximálisan a lehetőségeket. Ha sikerélményhez jutnak, az doppingolja őket a további munkára, de ha ez elmarad, feladják és kiszállnak. Pedig vannak későn érő személyiségek, akiknek talán még nem tűnik ki a tehetségük. De ha lehetőséghez jutnak és maradnak, még ki tudja mivé növik ki magukat. Nem szabadna elveszíteni egyetlen növendéket sem. Ugyanakkor tudom, hogy a kiemelkedő tehetségeket sem lehet elhanyagolni, de szerintem a sportiskola jól megtalálja az egyensúlyt ebben.

Ha visszamehetnél az időben, te mit csinálnál másképp vagy mit kérnél magadnak a sportiskolától?

Több fizikai erősítésre lett volna szükségem. Amikor én voltam 16 éves, ez még nem volt annyira hangsúlyos, mint manapság, pedig nagyon fontos. De ez változott és profi erőnléti edzők vannak az akadémiánál.

A múlt után akkor most következzen a jövő! Mik a terveid?

Szeretnék minél jobb kosaras lenni, és sokáig játszani jó csapatokban. Közben elkezdtem a szombathelyi egyemet, sportszervezést tanulok, úgyhogy minden téren elköteleztem magam a kosárlabda mellett. Bár még sokat kell fejlődnöm, erős alapokra építhetek, s úgy érzem jó pályán haladok.

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés