Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Schöll Richárd az SKC-ban folytatja

“A nyáron is fejlődtem és ezt nagyon szeretném megmutatni.”



:

:

Megérdemelt pihenését tölti az U20-as válogatott edzőtábora után Schöll Richárd, aki az SKC-ban folytatja profi karrierjét.

A Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia neveltje, Schöll Richárd nagyon bízik abban, hogy az őszi szezonban lehetőségekhez jut és bizonyíthat. A nyár első felét az U20-as válogatottal töltötte, s úgy érzi, újabb lépéseket tett előre egyéni fejlődésében.

– A grúziai korosztályos Európa-bajnokságra készültünk az U20-as válogatottal. Megtiszteltetés volt, hogy behívtak, sajnos az utolsó ketretszűkítésnél kiestem, holott nyilván ezer örömmel mentem volna én is az Eb-re. De reálisan kell értékelnem önmagam és be kell látnom, hogy vannak jobbak nálam. Ezzel együtt úgy érzem, abban a három hétben, amit a kerettel töltöttem Pécsett, illetve Székesfehérváron, sokat fejlődtem – mondja az ifjú kosaras. Schöll Richárd az előző szezont az SKC sportolójaként töltötte, de a soproni modellnek – az első- és másodosztályú soproni csapatok, illetve a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia együttműködésének – köszönhetően a SMAFC-ban is játszott.

A húsz éves Ricsi az edzőtábor után sem állt le a felkészüléssel, őrzi a kondícióját és készül az újabb szezonra. A Soproni Kosárlabda Club már szerződést hosszabbított vele és Schöll Richárd élni akar a bizonyítás lehetőségével.

– A nyáron is fejlődtem és ezt nagyon szeretném megmutatni. Minden vágyam, hogy bizonyítsam a csapatnak és a szurkolóknak, hogy egyre többet tudok hozzátenni az SKC sikeréhez. Augusztus 15-én kezdünk, de szó van róla hogy a fiatalokkal már előbb is foglalkoznak. Várom már a következő szezont és remélem jól sikerül a felkészülés! – Zárta Schöll Richárd.

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Baszketboll Recent comment authors
Baszketboll
Olvasó

Hajrá, sok sikert!👍💪

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés