Connect with us
Hirdetés

Magyar válogatott

Sajtótájékoztatót tartott a magyar csapat; a cél a győzelem a bosnyákok ellen

Sztojan Ivkovics és Hanga Ádám képviselte a mieinket az eseményen.



:

:

Sajtótájékoztatót tartott a magyar válogatott a németországi Kölnben, ahol holnap, azaz csütörtökön megkezdi az Európa-bajnoki szereplését Bosznia-Hercegovina ellen.

A mieink szövetségi kapitánya, Sztojan Ivkovics mondta el a várakozásait:

Úgy gondolom, hogy örülni kell annak, hogy itt vagyunk. A célunk, hogy továbbmenjünk a második körbe, de ez nem lesz könnyű, hiszen erős csoportban vagyunk. A magyar válogatott jó állapotban van, készen állunk az első meccsre, utána pedig meglátjuk, hogy melyik összecsapásra fogunk fókuszálni. Nehéz szituációban vagyunk, ha arról kell beszélnem, hogy hogyan készültünk a bosnyákok ellen, mivel nyolc nap alatt ez lesz a harmadik meccsünk, ráadásul 1600 kilométert utaztunk, amit ki is számoltunk, ez azt jelenti, hogy ebből egy napot a buszon töltöttünk. Megvannak az alapelvek, a játékosok ismerik egymást. Továbbra is a megkezdett úton kell mennünk. Bizakodó vagyok, mert az elmúlt tizenegy év alatt a saját szintünkön levő csapatoktól, vagy azoktól, akik kicsit jobbak, nem kaptunk ki tétmeccsen. Holnap is a győzelem a cél.

Az eseményen Hanga Ádám arról beszélt, hogy nagyon izgatottak, hogy itt lehetnek és Bosznia-Hercegovina ellen megkezdhetik a küzdelmeket. Sosem könnyű elkezdeni egy tornát, de jót tett a csapatnak a csehek elleni győzelem. A nemzeti csapat számára nagyon fontos az első találkozó, hiszen ez a meccs akár a továbbjutásról is dönthet, de a gárda készen áll, jó felkészülés áll az együttes mögött, izgatottan várják a kezdést.

Újságírói kérdésre Hanga elmondta, hogy nem tudja megmondani, hogy mi a jobb abból a szempontból, hogy az első találkozónk mindjárt az egyik legfontosabb mérkőzés lesz, vagy az lenne-e a kellemesebb, ha a csoportkör végéig várnunk kellene ezzel a meccsel. Már az első pillanattól fókuszáltnak kell lennünk, de mindemellett megpróbáljuk élvezni is a tornát, nagy siker Magyarországnak, hogy zsinórban másodszorra is kvalifikáltuk magunkat a kontinenstornára. Büszkék arra, hogy itt lehetnek és képviselhetik a hazájukat, de természetesen azért küzdenek, hogy versenyben legyenek.

– Már megszoktuk, hogy úgymond esélytelenebbek vagyunk mindenkivel szemben, sok csapat nem tisztel minket annyira, mint kellene, de a nap végén úgy is az számít, hogy mi történik a pályán. Szeretnénk megmutatni a karakterünket és a minőséget, amit képviselünk.

Egy bosnyák újságíró arra volt kíváncsi, hogy ki lehet a legveszélyesebb bosnyák játékos a holnapi játéknapon, hiszen két sztár, Dzanan Musa és Jusuf Nurkic is a keretet erősíti.

Ezelőtt öt évig nem tudtam pályára lépni a válogatottban, de a csapat megmutatta az erejét, így nem félek attól, hogy ki fog szembejönni velünk. A lényeg, hogy csapatként kell együtt játszanunk, megosztani egymás között a labdát és a szívünkkel játszani. A bosnyákok nagyon fizikálisan kosárlabdáznak, szóval a játék ezen szegmense kulcsfontosságú lesz. Sztojan Ivkovics az elmúlt hónapban többször is felhívta a figyelmünket a lepattanózás fontosságára. Nurkic nagyon jó játékos, az NBA-ben pattogtat, de nekünk csapatként kell kontrollálnunk őt. Bízom benne, hogy sok magyar szurkoló eljön és remek hangulatot teremtenek a csarnokban és belekergetnek minket a győzelembe.

Fotó: Girgász Péter/MKOSZ

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés