:
:
A BB1.hu információi szerint Sabáli Balázs újra férfi csapatot irányíthat a közeljövőben.
Úgy tudjuk, az egyik legkiválóbb magyar edző a másodosztály Piros csoportjában szereplő, nagy terveket dédelgető Budapesti Honvéd SE szakmai irányítását veheti át.
Sabáli legutóbb az élvonalbeli Sopron KC vezetőedzője volt, tavaly novemberben közös megegyezéssel váltak el útjai a kék-fehérekkel. Néhány évvel ezelőtt Magyar Kupa ezüstéremig és bajnoki bronzig vezette a csapatot.
A 43 éves szakember Zsebe Ferenc másodedzőjeként 2003-ban bajnok lett a Körmenddel, amelyet aztán később irányított is, bajnoki- és kupaezüst, valamint bronzérem fűződött ahhoz az időszakhoz. Később a Paks vezetőedzője lett, az Atomerőművel kupát nyert. Dolgozott a magyar válogatott másodedzőjeként is, volt a MAFC edzője is.
fotó: sakc.hu/Wölfinger Béla
Friss hírek a zuhanyhíradóból ezzel kapcsolatban (remélem így is marad). Sabáli a jelek szerint valóban jön , de az Akadémiához, nem lesz a felnőtt csapat edzője, jelen állás szerint az U-20 edzője lesz egyéb feladatai mellett. Állítólag nem is akart a felnőtt mestere lenni, de a vezetőség abban a tudatban volt, hogy ha az Akadémiához jön, akkor automatikusan vinnie kell a felnőtt csapatot is… Nagy örömünkre marad Artúr, és ha minden jól megy, a keret is egyben marad egy számunkra igen jelentős erősítéssel. Egy volt Honvédos, saját nevelésű spíler térhet vissza ismét, akivel viszont tényleg sokkal izmosabb és komplexebb lesz… Olvass tovább »
Ha jól gondolom, akkor ez alapján Kerpel-Fronius Balázs érkezik.
Légióssal terveznek, vagy Artúr továbbra is köti az ebet a karóhoz?
Legyen így! ? Légiós viszont tuti nem lesz. Pénz sincs rá, és továbbra sem cél a feljutás, így felesleges is. Meg így több játék lehetőség jut a fiataloknak (Kármán Doma, Tanoh Andris, Kopácsi Ákos, Szentirmai Ákos, Tichov Domi, Erdei Márk.)
Sok sikert Sabi! Hozd fel őket az A csoportba!
Azt hiszem látjuk mi még Jokert A csoportos Honvéd meccsen. Én örülnék neki.
Köszi, sajnos az A csoport még messze van… Még ha meg is csípnénk a feljutást, egyelőre nincs pénz A csoportra…
Már az jelent valamit, hogy Báder Marci az igazgató a Honvédnál.
Akkor ott lehet forrás is!
Milliárdos a nagyságrend, igaz, hogy az állami Akadémia köntösébe bújtatva, de biztosan jut máshova is belőle…, ha jól tudom, vadonatúj komplexum épül, új csarnokkal, uszodával, persze ez az éves támogatáson felüli összegből…, nyilván egy körön belüli “edző” kell…, sajnálom Artúrt, nem ezt érdemli
Nos, a milliárdos akadémiai költségvetésből egyetlen fillér sem kerül a felnőtt csapathoz! Ez ugyanis nem is lehetséges, a felnőtt csapat a szakosztályhoz tartozik, az Akadémia pedig a 12 éves – 19 éves korosztályt öleli fel. Persze, az Akadémiához tartozók játszhatnak a felnőtt csapatban, ez eddig is így volt, különösen nálunk, ahol a felnőtt csapat keretének felét évek óta utánpótlás korú játékosok teszik ki. Az új csarnok átadása meg még rettentően messze van, addig marad a Ludovika.
Elvileg a TAO pénzek sem hasznàlhatóak fel a profi játékosok fizetésére, aztán látjuk, hogy mi a valóság…., talán annyiban más a helyzet, hogy az Állami Akadémiák nem az MKOSZ, hanem a Minisztérium felügyelete alatt lesznek, bár ez önmagában nem jelent semmit…, ami biztos, hogy az Állami Akadémia státusszal soha nem látott, brutális pénzek kerülnek a kiválasztott utánpótlás bázisokhoz…, az meg, hogy ezt miként használják fel, az néhány év múlva kiderül…
Ezzel az igazolással gondolom, hogy a Honvéd bejelentkezett az A-csoportra.
Sok sikert!