Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Sabáli: ez mindenképpen előrelépés, de kellett hozzá szerencse is

Az első válogatott szünet előtt, a ZTE elleni hazai vereség jelentős törést okozott a Sopronnak.



:

:

A tavalyi playout-dráma után idén – az alapszakasz szintén drámai befejezésével – elkerülte a Sopron KC az alsóházat, és a középszakaszban a középházban folytatja. Sabáli Balázs együttese úgy áll a 10. helyen, hogy egyetlen győzelemre van a 6. pozíciótól. A vezetőedzőt a klub honlapja faggatta arról, előrelépésnek tekinthető-e az idei szereplés.

– Számszakilag mindenképpen, tavaly hat győzelmünk volt az alapszakaszban, idén kétszer annyi, ez mindenképpen előrelépés – felelte Sabáli a sakc.hu-nak. – És természetesen az is, hogy a középszakaszban nem a kiesés elkerüléséért játszunk – de ehhez azért némi szerencse is kellett.

Nem indult túl jól a szezon a soproniak számára, hiszen kiderült, hogy nem számíthatnak Farkas Attilára.

– Egyértelmű, hogy zavarólag hatott, de próbáltuk kezelni a felmerülő problémát. Eredeti tervünk az volt, hogy három mezőnyposzton játszó és két magas légióst szerződtetünk, ezt a koncepciót kellett átalakítani, és végül utolsó légiósként Lawrence Gilbertet szerződtettük. Ő azonban összességében nem tudta hozni, amit reméltünk – s talán ő is várt magától -, így megváltunk tőle. A helyére hozott Londonnak jött a balszerencsés vállsérülése és ezek után – kockáztatva, hogy magas poszton, ha megsérül valaki, nagyon “karcsúk” lehetünk – visszatértünk az eredeti koncepcióhoz, a három mezőnyposzton játszó légióshoz. Erre Debrecenben a frissen szerződtetett Fuller esett ki, és Dénes Gabi is jelezte, hogy szinte elviselhetetlenül fáj a talpa…

Kiderült az is, Sabáli szerint mennyire sikerült kihozni a maximumot csapatából.

– Van bőven hiányérzetem. Elég kemény sorsolást kaptunk, de itthon a Falco és a Szolnok csapatát is legyőztük, idegenben viszont messze nem voltunk olyan hatékonyak, mint Sopronban. Az első válogatott szünet előtt a ZTE-től kikaptunk itthon, és ez azért elég jelentős törést okozott. Gyengén játszottunk Szegeden és itthon az Alba ellen, és voltak meccsek, amikor a szerencse pártolt ellenfelükhöz, gondolok itt a két egypontos vereségre a Kecskemét ellen, valamint a hosszabbításos szombathelyi vereségre. Az alapszakasz végén, amikor megfogyatkoztunk, a szezon legjobb játékával kulcsfontosságú győzelmet arattunk Székesfehérváron. Az utolsó fordulóban pedig, amikor nem a saját kezünkben volt a sorsunk, a többi eredmény számunkra kedvező alakulásával a szerencse – ha mondhatom így -, visszaadott valamit abból, amit szezon közben elvett tőlünk, de meg is dolgoztunk érte. Hozzáteszem, az a bajnokság kiegyensúlyozottságát mutatja, hogy az Alba 12 győzelemmel csak az alsóházban játszik.

fotó: sakc.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés