Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Ruják András: Csak a saját dolgunkkal kell foglalkoznunk

Az Oroszlány irányítója beszélt nekünk a rájátszásért folytatott versenyfutásról.



:

:

Kezdjük a szezon elejével. 11. fordulóig minden rendben volt nagyjából, aztán viszont hatalmas gödörbe került a csapat. Mi történt?

Azt gondolom a szezon legelején lendületből és tehetségből nyertük a meccseket, aztán amikor egyre többet kellett készülni az ellenfelekből, arányosan nem lett rendezettebb a játékunk. Amikor egy csapat nem évek óta játszik együtt és a játékosok nem ismerik annyira egymást az széthúzáshoz vetethet nehéz pillanatokban a játékban, ezek pedig nem lettek letisztázva. Sokszor fordult elő, hogy nem megfelelő taktikai felkészültséggel mentünk bele mérkőzésekbe és sajnos ez vereségeketokozott. Egyénenként megvolt a tehetség, ám nem eszközöltünk változásokat, így gödörbe kerültünk.

Mi változott Váradi Kornél megérkezése után?

Ha le akarom egyszerűsíteni, akkor erre az a válasz, mint az előző kérdésre, csak fordított előjellel. Elkezdett egy érthetőbb, fixebb szabályrendszer kialakulni, letisztáztuk a szerepeket, ami annak ellenére is hatott, hogy komoly játékoscsere nem volt, Hollis-Jefferson helyére lényegében Stevenson jött. Ennek ellenére összeálltunk, kemény munkánknak meglett a gyümölcse, most pedig még lehetőségünk van bejutni a rájátszásba. Legjobban a Pécs elleni vereség fáj, akkor éppen meccseket nyertünk, hazai pályán játszottunk, egy ilyen szoros versenyfutásban nagyon hiányzik az a meccs.

Rutnios játékos vagy, 15 év tapasztalattal. Meglehetősen kaotikus a bajnokság. Emlékszel hasonlóra?

Az, hogy ennyi csapat fut a rájátszásért, emlékezetem szerint nem fordult elő, de lehet tévedek, le kéne ülnöm és egyesével átnézni az összes szezonom. Őszintén szólva nehéz követni, hogy kinek milyen eredmény kell az utolsó fordulóban, számomra csak az a fontos, hogy magunkkal foglalkozzunk és nyerjünk. Az, hogy folyamatosak a légiós és edzőcserék sajnos megszokott ebben a bajnokságban, kevés csapat van, amely évekre építkezik, előre tervez, értem, hogy a legtöbb csapat egy évben gondolkodik mert eredménykényszere van, de emiatt folyamatos a jövés-menés. Nem emlékszek olyanra, hogy ne lett volna rengeteg csere.

Az Atomerőmű ellen előre léptél és remek teljesítménnyel járultál hozzá a csapat nagyon fontos sikeréhez. A pályán és a pályán kívül mik a legfontosabb feladataid idősebb játékosként?

Igyekszem sokkal többet kommunikálni, egyfajta középső emberként a csapat és az edző között, próbálok segíteni a társaimnak, akik mondjuk szokják még az európai közeget, a fiatalokat pedig tanácsokkal ellátni edzésen és a mérkőzéseken. Az edzők is szívesen diskurálnak az idősebb játékosokkal, ezeket a feladatokat próbálom minél jobban ellátni. Az, hogy ha kidől egy ember és előre kell lépni – mint például a Paks ellen -, részben tapasztalat kérdése, nem először fordult elő velem. A bajnokságban sajnos jellemző, hogy a légiósokra építenek a magyar játékosok helyett, ez nehezebb a mieink szempontjából, többet kell alkalmazkodnunk, sok olyan fiatallal találkoztam, akiben több volt, de az eredménykényszer miatt nem fért bele a tanulási fázis. A Paks ellen most erre volt szüksége tőlem, örülök, hogy jól sikerült a mérkőzés. A legfontosabb, hogy pályán és pályán kívülről is segítsem a klubomat.

Egy mérkőzés van hátra. Mi lesz a kulcs a Sopron ellen?

Úgy érzem az utóbbi időben jó hozzáállással játszik a csapat, egységként küzdünk a pályán és sokszor kifejezetten szép dolgokat mutatunk. A minőségünk megvan ahhoz, hogy nyerjünk, a szurkolóink támogatása mindig sokat ad nekünk, fontos, hogy otthon léphetünk pályára ezen a fontos összecsapáson. Keményen dolgozunk, folytatnunk kell az építkezést amit elkezdtünk, ha ez így lesz, akkor be tudjuk húzni ezt a nagyon fontos találkozót.

2 hozzászólás

2
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
szurkolólalus Recent comment authors
szurkoló
Olvasó

András a szezonban második fénykorát éli igaz vannak mérközések amin kosárra se dob de akkor is példamutató a védekezése sokszor látni rajta hogy teljesen kihajtja magát ezzel jó példát mutat a fiataloknak!

lalus
Olvasó

Ruji,példaképe lehet minden fiatalnak. A legjobb védekező játékosok között van az egész első osztályban.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés