Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Ruják András: A támogató légkör fontos volt a döntésemben

Az OSE játékosa nyilatkozott a szerződéshosszabbításáról és a csapat szezonjáról.



:

:

Ahogy arról a hét elején beszámoltunk mi is, Ruják András jövőre is az MVM-OSE Lions csapatát erősíti majd. A rutinos hátvéddel ennek kapcsán beszélgettünk a hosszabbításról és természetesen a csapat szezonjáról is.

Márciust írunk, de már meghosszabbítottad a szerződésed az Oroszlánnyal a következő szezonra is. Ez mutatja nyilván mindkét fél elköteleződését a másik fél irányába, mondhatjuk, hogy könnyű volt a döntés?

Igen. Azt gondolom a csapat részéről fontos érv volt a gyors megegyezésben, hogy változik a szabály jövőre, két magyar kell a pályán, érthető módon a klub már próbálja alakítani a jövőévi keretet ezekre a körülményekre. Itt vagyok négy éve, tudják, hogy én mit tudok nyújtani, ismernek, részemről is igaz ez. Az oroszlányi közeg az egyik legnormálisabb az országban, gondolok itt a vezetőségre és a szurkolókra is egyaránt, a támogató légkör fontos volt a döntésemben. A karrierem vége felé haladok, az utolsó években vagyok benne, egyéb prioritások is szerepet játszanak már az ember döntésében, Budapest mellett él a család, többször haza tudok járni, a szüleim többet voltak hazai meccsünkön mint korábban bármikor, ez nem feltétlenül fontos egy játékosnak, amikor a húszaséveiben jár, ilyenkor már sokkal inkább.

Rutinos játékos vagy, azzal, hogy aláírtál még egy évre eldőlt, hogy jelenleg ismert karriered folyamán Oroszlányban töltöd a leghosszabb időt. Emlékszel még milyen elvárásokkal igazoltál 2021-ben Oroszlányba és, hogy mit adott a klub ami miatt itt horgonyoztál le legtovább?

Az OSE két évvel korábban, 2019-ben került vissza hosszú időt követően az első osztályba, abban a szezonban jól játszott a csapat, közel 50%-os mérleggel, ha emlékeim nem csalnak nem is várt rájuk rossz sorsolás, a COVID végül keresztülhúzta a számításokat – a 2021-22-es szezont annyira nem számítom, túl sok volt a bizonytalanság mindenütt még a járvány után. Tetszett az akkor látszódó folyamatos építkezés, Sebastjan Krasovecről csupa jót hallottam az akkori játékosoktól és én is tapasztaltam a klub körüli légkört, amikor ellenfélként megfordultam itt. Akkor még nem volt döntő érv amit a mostani hosszabbítás kapcsán elmondtam, persze valamelyest foglalkoztatott a családom közelsége, viszont a magyar bajnokságra mindig is jellemző volt, hogy a negyedik helytől lefele teljesen megjósolhatatlan a csapatok ereje, sok múlik a légiósok kiválasztásán, így a közeg döntő volt, amikor az ajánlatokat mérlegeltem. Nyilván a döntést igazolja, hogy jövőre már az ötödik évem jön itt. Jártunk hosszúidő után rájátszásban, az első meccset meg is nyertük akkor Körmenden, akkor úgy éreztük belülről, hogy a továbbjutás is sikerülhet, viszont két magasemberünk is kiesett.

Térjünk rá az idei szezonra. Abban hasonlít a tavalyihoz, hogy 10 forduló után ebben az évben is 4-6-tal álltatok és nagyából idén is akkor jött a nagyobb hullámvölgy, a mostani viszont lényegesen tovább tartott. Hogy élted ez meg idén belülről?

A kezdés valóban tűnhetett hasonlónak, én azt gondolom, hogy a tavalyi csapatnak magasabban volt a plafonja. Akkor öt légiósunk volt, a szezon első részében nem sikerült kiaknázni a keretben rejlő lehetőségeket, aztán Váradi Kornél érkezése után remek sorozatot kaptunk el és csak nüanszokon múlott, hogy nem jutottunk be a legjobb nyolcba. Idén úgy érzem nincs olyan magasan a plafon, ebben közrejátszottak szerencsétlen szituációk, amikor esetleg elkaptunk egy jobb ritmust, akkor Burton térde elszállt. Ezt követően idő kellett arra, hogy kiépítsünk egy kapcsolatot a helyére érkező légióssal, ráadásul ugye Wilson csak másodikként érkezett ide. Rövidebb sérülések is zavarták a szereplésünket olyan mérkőzéseken is, ahol lett volna esélyünk jobb eredményt elérni, de nem akarom csak erre fogni azt, ahogy alakult eddig az idényünk, a teljesítményünk sem volt megfelelő, viszont ezek jobban megviselték most a csapatot, mint mondjuk tavaly.

Az már eldőlt, hogy idén playout vár a csapatra, az elmúlt két évben egyszer ugye Fortuna nem fogta a kezeteket, így kilencedik helyről kezdtétek ezt a szakaszt épphogy lemaradva a rájátszásról, előtte pedig 9-1-es alsóházat produkáltatok. Idén kilencedikek már biztosan nem lesztek az alapszakasz végén, viszont nyilván minden mérkőzés élet-halál lesz a hátsó helyezkedés szempontjából. A sorsolás nem könnyű, mentek Körmendre, fogadjátok a Paksot és a DEAC-ot. Mi kell ahhoz, hogy sikerüljön a PVSK győzelemből erőt merítve a lehető legjobb pozícióba eveznetek magatok a végjátékra?

A tavalyi körbeverés miatti rájátszásról való lemaradást nehéz volt megélni, úgy éreztük, hogy van a rájátszásban 1-2 csapat, amelyiknél jobbak tudunk lenni, hiszen az utolsó hét meccsünkből hatot megnyertünk. Idén bár lehetnénk némileg előrébb, azt gondolom sajnos ez a realitás. Már egy ideje látszódott, hogy nem lesz esélyünk a legjobb nyolcra, viszont fontos volt, hogy a Pécs ellen sikerült megtörnünk a rossz sorozatunkat. Nem könnyű a sorsolásunk, azt gondolom a hazai mérkőzésekből egyet legalább be kellene húznunk valahogyan, mert ahogy mondtad, nagyon nem mindegy, hogy honnan kezdi a csapat a playoutot, reméljük a hétvégi siker ad egyfajta lökést, amivel sikerül kiegyensúlyozottabb teljesítménnyel zárni az alapszakaszt, majd az alsóházat.

HIRDETÉS
Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz

Legfrissebb

Hírek

Facebook