Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Rudner: győzni megyünk Szombathelyre, a Falco sem verhetetlen

Milosevic is azt mondja, nyilvánvaló, hogy győzelemre fognak játszani.

  •   



:

:

A felsőházi középszakasz második körében a szolnoki csapat szabadnapos volt. Szó, mi szó, rá is fért a meccsmentes hétvége a bajnoki címvédőre. Ma este 18:30-tól a Falco vendégei lesznek Rudner Gáborék.

– Jót jött ez a pihenés mindenki számára. Mindenkinek, akinek baja volt, az most ki tudta pihenni. És elkezdtünk már készülni a Falco elleni meccsre, ami szerdán lesz. És úgy érzem, hogy elég kemény meccs lesz, mert otthon nagyon erős a Szombathely, úgyhogy felkészülünk rájuk és megteszünk mindent – mondta Rudner Gábor az Olaj TV-nek.

Emlékezetes döntőt vívott egymással tavaly a két gárda. A piros-feketék az Aréna Savariában vághatták le a hálót, miután Kendrick Perry dudaszós triplájával behúzták a finálé negyedik meccsét. Azóta a Falco egyetlen meccset bukott el otthon, méghozzá a Körmend elleni megyei derbit.

– Mi is úgy megyünk oda, hogy nyerni kell. Mindent megteszünk azért, hogy ez így legyen. Így van: nem verhetetlen. Ezért próbáljuk megtalálni azokat a szegmenseket a játékukban, ami sebezhető és ezt kihasználni.

Milosevic jól emlékszik a kupadöntőre (fotó: Nyugat.hu)

Ebben a szezonban a hazai frontot tekintve kettő egyre áll az Olaj − Falco. Az alapszakaszban húsz ponttal nyert a Tiszaligetben az Olaj, míg a Szombathely 78−77-re hozta hazai meccsét januárban. A mérleget a február tizenhatodikai kupadöntő billenti az Olaj javára. Ki ne tudná: éppen a Falco 92− 83-as legyőzésével érte el nyolcadik kupasikerét a csapat.

– Természetesen. Arra a meccsre sokan emlékeznek – vette át a szót Nemanja Milosevic. – Akkor elég jól játszottunk. A hasonlóság a mostani meccs és a között az, hogy ahogy akkor, most is vannak sérültjeink. De ha csapatszinten tudunk jól játszani megint, akkor szerintem ismét tudjuk pótolni a hiányzókat.

Természetesen képesek vagyunk nyerni. A kupadöntőben is sikerült öt-hat játékossal győznünk. E pillanatban biztos vagyok abban, hogy képesek vagyunk a hiányzókért hajtani.

Mert mi nem csak kosaras srácok csoportja vagyunk, hanem egymásért is küzdünk. És tudjuk azt is, hogyan lehet ilyen speciális helyzetben nyerni. És nyilvánvaló, hogy győzelemre fogunk játszani.

Címlapfotó: Gémesi Balázs

  •   
18 hozzászólás

18
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
7 Comment threads
11 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
13 Comment authors
Fenyőfamoldi56WSrebornOlajheartred-black01 Recent comment authors
Fenyőfa
Olvasó

Bármi megtörténhet Szombathelyen, bár a Falcot most jobbnak érzem, de okozhat meglepetéseket a Szolnok is. Egy jó meccsnek szurkolok leginkább!

red-black01
Olvasó

Nagyon kétélű LEHET egy ilyen meccs.
3 éve a kupagyőztes csapatunk teljes létszámban szaladt bele hasonló sztoriban egy pofonba az Alba ellen, igaz idegenben.
Az abban a szezonban kb. 6 pontot átlagolt Markovics 29 ponttal, közte 5 triplával kínált meg bennünket. Két negyeden át keresgéltük a labdát, ők meg szétrohantak bennünk és zsákolóbajnokságot tartottak a leindításokból.
Azt tegyük hozzá, ez most kevésbé valószínű.

Cibona5
Olvasó

Tényleg, Kedves Szolnokiak! Tudtok valamit Rowsey-ról? Utoljára annyi jelent meg, hogy családi okokból hazautazott, de már elég régen. Mi van vele azóta?

red-black01
Olvasó

Index MNK fórum:
“-Wellon Creative Commons License 2 órája 0 0 384368
Ezt hallani valóban Rózsiról. A drog nekem új, eddig csak olyanokat lehetett hallani, hogy családtag, rendőrségi idézés, Rózsi meg tanú. Hogy visszajön-e? Nem vagyok az ilyenekben jártas; én úgy gondolom, hogy egy rendőrségi idézés, mondjuk egy tárgyalásra, nem vesz el heteket egy dolgozó ember idejéből.Vagyis, laikusként, már vissza jöhetett volna.
Aztán lehet, hogy teljesen más van a háttérben. Azért valami kis info jó lenne a klub részéről. De nem arról híresek.”

moldi56
Olvasó

Annyit tudunk róla,mint te,vagyis semmit.Lehet hogy rosszul tudom,de mintha ha te fehérvári lennél.Na évekkel ezelőtt ott is volt egy amcsi,aki egyszerüen lelépett.Sajnos ez van.

derryl
Olvasó

Kedves bb1!

Ha nem tévedek, volt közben még kettő EC meccs is, ahol az Olajka oda-vissza verte a Falcot! Csak a tények kedvéért!

Tarifa
Olvasó

Ha a kényszer szülte, mégis öröm, hogy a fiatalok végre játszhatnak. Milyen jó lett volna akkor is próbálgatni őket amikor még nem zsigereltük ki a jobbakat, és ment a szekér. Remelem, hogy a régi menedzser garnitúra eltűnésével a szemlélet is módosul.
Mi van Rózival, hogyan gyógyul Miló és Peti?

Bilbao
Olvasó

Ezzel a menedzser garnitúrával ért el az Olaj 7 bajnoki és 8 kupaaranyat…

maxx
Olvasó

Igy van, plusz az Olaj soha nem a jatekosok kineveleserol volt hires. A klub fennallasa ota szerintem 1 valogatott jatekost sikerult kitermelni (Meresz Tamas) es az se most volt. Ezt nehez lenne barki nyakaba varrni.

moldi56
Olvasó

Bár úgy tudom Cziczás nem volt válogatott,de ő egy nagyszerű játékos volt és saját nevelés.

Borbély Lajos
Olvasó

Az Olaj volt az, aki az elmúlt 10 évben összevásárolta a legjobb hazai játékosokat és volt még pénz nagy mennyiségű minőségibb légiósra is. Ha bármelyik hazai csapatnak ilyen lehetőségei lettek volna, akkor másnak lenne 7 bajnoki és 8 kupaaranya. Ennyi és nem több. Többre becsülöm azokat a nem ennyire eredményes klubbokat, ahonnan azért jövöget ki 1-1 első osztályban is megragadó gyerek.

derryl
Olvasó

Ezt komolyan is gondoltad? Ha igen, bízom benne, közel van az orvosi segítség!

Olajheart
Olvasó

Becsüld többre abszolút szíved joga.. Nyert az Olaj nem favoritként aranykat (91es bajnoki cím, 2007 bajnoki és kupa arany de ne menjünk ilyen messzire az idei kupa győzelem..) Én örülök és éveken át jó érzés volt ahogy te fogalmazol összevásárolt csapatnak szurkolni Adria ligában, nemzetközi meccseken jó csapatok ellen.. Én annak örülnék ha több ilyen összevásárolt csapat lenne.. Bár ez Magyarország.. Más elit európai klubnál elvárás az összevásárlás))) nálunk ez bűn))) csak az Olajka

WSreborn
Olvasó

Amikor évről évre csupa saját nevelésű játékossal + 2 légióssal àlltunk fel akkor meg jöttek a hozzád hasonlóktól “Ha nincs pénzetek lottózzatok!” féle gúnyos kiírások….
Nektek mindegy hogy mennyi saját nevelésű játékosunk van, vagy mennyi pénzünk van, egy a lényeg, hogy vagy ezért, vagy azért be lehessen szólni és lehessen az Olaj és Szolnokot gyalàzni….

moldi56
Olvasó

Abban van némi igazság,hogy a minőségi hazai játékosok szerettek ide igazolni,mert itt minden esetben megkapták a pénzüket és nem mellesleg minőségi külföldi csapatok ellen játszottak.Vojvoda eddig lehúzott 6 szezont és még mindig azt mondja kiválóan érzi itt magát.Persze ettől még elmehet,de az örök kapcsolat megmarad.

moldi56
Olvasó

Sajnos a minőségi légiósok azok nem mindig jöttek össze.Ha sikerült is pl.Perry,akkor 1 évnél nem maradtak tovább,arra már nem volt annyi pénz,hogy továbbra is itt maradjanak.Pedig így lehetett volna nemzetközi szinten jobban teljesíteni.

dell
Olvasó

Sajnos rosszul emlékszik Milosevics mert a kupadöntőn még volt Voja,Benke és Rózi is. Most egyik sem lesz és ők pótolhatatlanok. Ettől függetlenül természetes ,hogy nem azt nyilatkozza ,hogy nem győzni akarnak. Én már egy tisztes helytállással is elégedett lennék.

kirin
Olvasó

Jó lenne, ha Rudner, és más fiatal(abb) magyar játékosok minél több játékpercet kaphatnának a meccsen.

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés