
:
:
Az 1996-os születésű játékos nem ismeretlen a szombathelyiek számára, hiszen az elmúlt két szezont Szolnokon töltötte. A 2023/24-es szezonban Kupa győzelmet, míg a 2024/25-ös szezonban Bajnoki címet ünnepelhetett a piros-fekete csapatban. A 185 centiméter magas játékos a magyar bajnokságban 59 meccsen lépett pályára, és átlagban 14,6 pontot szerzett, mellette 5,5 gólpasszt osztott ki. A mögöttünk hagyott szezonban a gólpasszok tekintetében a liga top 10 játékosa között volt, meccsenként a 6. legtöbb asszisztott osztotta ki (5,2 gólpassz/mérkőzés). A szerb irányító a triplavonalon túlról is veszélyes, nagy kísérletszám mellett (átlagosan 7,7 kísérlete volt a tavalyi szezonban) 36,8%-kal triplázik.
Jovanovicsnak nem ismeretlen a nemzetközi közeg sem. Az előző szezonban a Szolnok csapatával hat alkalommal lépett pályára Fiba Europe Cup mérkőzésen, és átlagban szerzett 13,5 pontja mellé, kiosztott 6,7 gólpasszt is. Szolnok előtti állomáshelyein is járt nemzetközi kupaporondon. A Varsó csapatával (2021/22-es szezon) is járt a Fiba Europe Cup sorozatban, ahol 10 mérkőzésen átlagban 9,6 pontot szerzett, és 3,7 gólpasszt osztott ki. Szolnok előtti utolsó állomáshelyén a Mornar Bar csapatánál (2023/24-es szezon) játszott a Bajnokok Ligája selejtezőjében, ott 1 meccs után kiesett a csapata, majd a Europe Cup küzdelmei során 6 meccsen lépett pályára, ahol átlagban 18,7 percet töltött a pályán, és ezalatt átlagban 6,3 ponttal és 2,5 assziszttal segítette csapatát.
Milos Konakov így értékelte Strahinja Jovanovics leigazolását: „Jovanovics egy nagyon jó pick’n’roll játékos, aki jól olvassa az ellenfél védekezését, és rendre jó döntéseket hoz a pályán. Minden mérkőzésen nagy energiával játszik, ráadásul ismeri a magyar bajnokságot, ami nagy segítség lesz számunkra. Már várom a közös munkát, és bízom a közös sikerekben.”
A szerb légiós 1 éves szerződést írt alá.
Kövess minket Instagramon is: https://www.instagram.com/bb1.hu?igsh=aHl4b2d6YWc1cnV2&utm_source=qr

Pénteken este már mindenki arról beszélt Szolnokon, hogy Boki a DEAC-ba igazol. Ez igaz lehet?
Nem értem a szolnokiak picsogását… Jovanovic azzal, hogy a Falco-hoz aláírt, kimutatta a foga fehérét! Egy ilyen ego nagyon káros is lehet. Subotic pedig, egy percig sem elvitatva érdemeit, már nem fiatal. Az új edzőtöket már le is írtátok, csak mert mer változtatni. Biztos öröm így Szolnokra menni?
Én teljesen megértem az új edzőt is meg igazad is van abban amit írsz, de láttuk tavaly Raikovic milyen “fasza” légiósokat hozott(Clay, Wiggins,Little). Szerintem sokan ettől is tartanak nehogy megismétlődjön. Azért Boki egy biztos pont egy tartópillér lett volna attól hogy idősödik(azért annyira nem volt rossz a teljesítménye sem).
Ha megnézed, hogy hányszor rúgták ki Rajkovicot az alatt az idő alatt, míg Bosnic egy klubnál volt, látszik, hogy nem egy polc a kettő. Sztem meg várjatok kicsit a károgás helyett, türelem rózsát terem…
Én is így gondolom, szar edzőt nem tartanak egy klubnál 5-6 évig és nem választanak meg többször is az év edzőjének.Az én bizalmamat abszolút élvezi. Bízom benne hogy tud akár még jobb légiósokat is hozni.
És azt is tegyük hozzá, hogy ez a bajnokcsapat Vidin keze alatt lett bajnokcsapat. Ugyanezzel a felállással más edző nem biztos, hogy ugyanezt ki tudná még egyszer belőlük hozni. Lehet, de nem biztos. Főleg, hogy Jovanovic Vidinhez kötődik..
Nincsen rózsa tövis nélkül!
retekből retekbe
Szerintem jo játékos ez vitathatatlan és segíteni fogja a falcot de szerintem volt nála jobb játékos a posztján tavaly de ár érték arányban valószínűleg ő volt a legjobb…
Nem tudom…
Mindenesetre ha Perl és Váradi rosszabb napot fog ki mint a döntőben akkor en nem látom eddig azt a játékost a keretben aki elolep és vág 25pontot
Az előbb, Bojana nyilatkozatot olvastam, amiben edzőre hivatkozva elköszönt az Olajtól. Röviddel később eltünt, nem találtam ezt a posztot. Tud valaki közelebbit?
Ott van az még mindig Subotic insta profilján
Azért , remélem nem gondolja senki, hogy nem lett neki felvázolva, hogy miért nem kerestük meg. Amellett se menjünk el, hogy Jovának 2 arca van 1 szezonban. Az alapszakasz Jova , ami szemellenzővel pumpál és erőlködik, jobb ha szoros helyzetben padon csücsül inkább, majd a rájátszás Jova , ami szöges ellentéte az alapszakasz során nyújtott karakterének. Ott, egy cél mindenek előtt, okosan észre véve, mikor kell több vagy kevesebb… bár jövőre megtudjuk, hogy Vidin személye és stratégiája mennyire volt döntő Jovánál , ami a teljesítményt illeti. Azon is érdemes elgondolkodni, hogy végül miért nem viszi magàval Vidin Jovát, holott ez… Olvass tovább »
Húhh de egyre gondoltunk.
Emellett az, hogy nem kerestük meg, véleményem szerint annak is betudható, hogy más posztra keresünk légióst. Inkább Somogyi – Lukács/remélem nem Filipovity hármasra fordították az energiát, mert így talán egy jobb 2-est, 4-est és 5-öst hozhatnak. Én így raknám össze a keretet, de hál égnek nem én vagyok az edző, nálam van ehhez jobban értő szakember is 🙂
Én is hasonló mód keresném a légiósokat. 2-esnek combo guradot néznék, de ezek a kaliberek, majdnem magasember kategória fizuban, 3-4 combo forward , Fardaws féle vérbeli 5 és Marko 4-5 Marcival a padról. Jóó lesz ez jövőre is, úgy érzem:)
Sok sikert Jova! Mivel az OLAJ nem kínált szerződést, ellenünk 50 pontot fog dobni!
Jó játékos, de továbbra sem vagyok benne biztos hogy annyira jó ötlet. Kiderül. De már megint azt a posztot hagyjuk a legutoljára, amin elment a bajnokság (és néhány majdnem, de legtöbb esetben Perl erőn felül megoldotta), a shootert. Ha idén is elcseszik ezt és nem lesz normális shooter, akkor magukra vessenek. Nem bontani kell, arra ott a konzervnyitó. A viccet (fogjuk rá, nagy kedvem nincs hozzá) félretéve néha úgy érzem mintha a magyarországon ténykedő edzőknek eddig a 2 témáig terjedne a tudása. Akkor már több értelme van olyan játékost hozni, aki egyszerűen csak védővel a nyakán (vagy kettővel) bedobja, olyan… Olvass tovább »
Pont olyan játékos nem volt tavaly a csapatban Perl-en kívül, aki be tudta vinni a gyűrű alá a labdát anélkül, hogy leszerelnék. Kintről hajigálókból volt bőven.
“Kintről hajigálókból volt bőven” Persze. Mert az utcagyerekek is “hajigálók” meg Steph Curry is. Ja. Egy bajnoki címért küzdő csapatnak olyan shooterre van szüksége, aki nem csak “hajigál” hanem be is dobja, amikor kell és főleg amikor nagyon kell. És ha minőségi, képzett játékos, akkor be is tud törni, nem fogja azt mondani hogy “én csak shooter vagyok”. És nekünk első körben ilyen játékos kellene, nem egy labdára rátekeredő irányító. Nem az volt a baj, hogy hajigálók voltak túl sokan, hanem az hogy egyetlen komoly minőséget képviselő légiósunk nem volt. Ha meg ez “a játék”, hogy valaki törjön be, aztán… Olvass tovább »
Attól még, hogy nem dobták be, shootereket igazoltunk. A két hármasunknak a félpályán is nehezére esett áthozni a labdát, nemhogy bemenni vele a palánk alá. Szinte csak kintről voltak használhatóak. Valaki korábban írta, hogy Zolinak az volt a kérése, hogy olyan játékost is hozzanak mellé aki szintén tudja bontani a védelmet, hát most kapott egy ilyet.
Cowels, Doyne, vagy Frazier, amilyen típusú játékosra szükség lenne. (Jovanovic ugye nem ez a típus és nem ez a poszt). Emberrel a nyakukon is tudni kell pl. tempót dobni, nem csak betörni és leosztani. Jó 2/3-as nélkül nehéz bajnokságot nyerni.
Amúgy ha a Zoli kérte, akkor a Benire nézve elég gáz.
..de legalább lesz min csámcsogni!
Élesbe hátulról…
Szolnokról Szombathelyre…
Újpestről Fradiba…
Szegedről Veszprémbe…
Partizánból Zvezdaba…
Sose értettem!
Ajánlat ide vagy oda, korrekt ez így?
Váradi Kornél. Ismerős ez a név?
Igen ismerős! Van még egy pár! Kurva mind…
“Váradi Kornél. Ismerős ez a név?”
Az nagy szégyen volt valóban. Az öccse más szerencsére, benne van klubhűség. A légiósoktól nem várhatjuk el ugyanezt.
Nem gondolod komolyan, hogy párhuzam lehet a fradi-ute és ez között. 😀
Ember, ez egy légiós, akvel úgy tudatták, hogy nem kell, hogy nem keresték meg szerződéssel. Azt sem mondták neki, hogy bocsi. ÉS korrektségről beszélsz a játékos részéről. Persze, majd elvi okokból nem megy a Falcohoz, nehogy a szolnoki szívek megszakadjanak. Nevetséges.
Tipikusan az az ember vagy, aki meg sem nézi a körülményeket és böfög.
“ Ember, ez egy légiós, akvel úgy tudatták, hogy nem kell, hogy nem keresték meg szerződéssel.”
Oké :,)
Foglaljuk össze. Olajtól ajánlatot sem kapott, mert az új edző koncepciójàba nem fér bele. Mondom új edző. Aki lehet jövő nyáron mennybe megy mint most Vidin, de az is lehet decemberben lapátra teszik. Ha igaz hogy még így is olcsóbb megoldás volt nekünk mint Pongót megtartani, akkor értem az anyagi okokat. Az építkezés nekem kicsit furcsa, kíváncsi vagyok a maradék kettő légiósra SF és C posztokra. De információm alapján az valószínűleg három lesz. Egy C, egy SF, és egy SF/PF. Szolnokra sok sikert a BLben. Kutya nehéz lesz főleg idegenben, de otthon bárki elkapható ha hagyják a sporik….
Én inkább örülnék, ha 2 ember jönne még de azok nagyon jók. Nem 10-15 percekre kiegészítő emberek. Vagy a lengyel srácot is 15 percekre hoztuk?
Ha minimum szinten akarunk maradni akkor a további érkezőknek bizony nagyon jó/knak kéne lenni….úgy kb. Zozó szint/karakter! Ui. Látjuk hogy a riválisok is erősödnek rendesen!
“olcsóbb megoldás volt nekünk mint Pongót megtartani”
Ide vezetett ez az ostoba “2 magyar” szabály. Ennyit lehet vele elérni, nem többet.
És hiába szimpatikus Pongó meg nem is rossz játékos, de ennyire ne legyen már túlértékelt…
Személy szerint nagyon sajnálom. Szerintem erre a posztra sokkal jobban kellett volna, mint Boris. Szimpatikus meg minden,de ide kevés lesz Ádámmal. Sőt szerintem Adi is vissza fog süllyedni kb a falcos szintre, de ne legyen igazam. Majd az idő eldönti. Ha 4 légios lesz akkor pedig végképpen nem értem, miért ide nem lesz légiós. Jovánál meg jobbat úgy sem találunk aki így működik Ádival. Kivancsi leszek majd mikor a sok falcos fényesre nyalja a seggét aki most ekézi. De még jól is elsülhet, ha bomlassza a csapatot, mert hogy nem lesz másodhegedűs az tuti. Konakov meg kevés hozzá. Hajrá Olaj
Borisnál jobb magyar csere irányító nincs. Somogyi egy jó légiós szintjén van, inkább jobb lesz mint rosszabb. Teljesen felesleges légiós irányító, inkább minden másik posztra kell egy külföldi játékos.
Ha Boris annyira fasza volt minek hoztuk Ádit, mikor volt egy Jovánk? De legyen igazad, majd visszatérünk a kérdésre.
Szerintem erre a kérdésre te is tudod a választ. 3 irányítót tartani luxus, főleg ha abból 2 kurva drága. Vagy Somogyi vagy Jovanovic, egyértelmű a választás. Krnjajski meg tökéletes csere, ezt kár lenne vitatni. Azt meg ne mond nekem, hogy most is 3 volt. 3 volt mert Vidin soha nem küldte volna el Jovanovicot, így kirakták Lewist aki szintén nem volt rossz.
Szokás szerint majd ellenünk (Olaj) fogja játszani ősszel és/vagy tavasszal az élete meccsét.
Isten hozott nálunk !
Értem, mert nagyon jó játékos, rengeteg borsot tört az orrunk alá.
Nem értem, milyen szerkezetben gondolkodik a stáb, de azt kívánom, váljon be nálunk.
Remélem a jv-k itt is úgy “védik”majd, mint eddig
Eddig se védték, nem úgy mint a Jászai, Pongó, MVP triót.
Ezt a nyávogást mindkét oldalról. Ez egy biznisz mit nem lehet ezen érteni? Ő nem magyar, és a csapata nem tett ajánlatot neki. Kapott egy lehetőséget és élt vele.Elhiszem, hogy kívülről szurkolóként furcsa vagy rossz. De nem rossz játékos és ha a helyében lennènk mi is a pénzt néznénk. Azért állszentnek sem kell lenni.
Szolnokiakhoz szólok…
Két dolog kapcsán lenne kérdésem felétek, mivel ennyi idő után kellően megismertétek.
-Milyen védőnek tartjátok? Mind a labdás elleni védekezésére, és az egyéb skilljeire is kíváncsi vagyok
-Évek óta gond nálunk, hogy Zozón kívül más nem tud védelmet bontani. Erre mennyire jelent megoldást Jovanovic? Mennyire bontja hatékonyan a védelmet? Főleg kulcsszituációkban, hogy teljesít ilyen téren?
Köszi előre is.
Nagyon jó védő,
de Peringer talán még nála is jobb.
Hogy bontja a védelmet?
Jól, de Peringer még jobban, főleg kulcsszituációkban.
Szívesen.
De aztán Peringert nem lenyúlni!
KÖSZÖNÜNK JOVA MINDENT! SOK SIKERT!
Jova meg fogja kapni az álló tapsot a Tiszaligetben, ebben biztos vagyok. Ő egy légiós, akinek még ajánlatot sem tettünk, így abszolút senkinek semmi kritkája nem lehet irányába! Mentalitásából adódóan egyébként ellenünk valószínűleg extrán fel fogja magát szívni és meg akarja majd mutatni a “tessék, nem kellettem nektek” karakterét. De nincs ezzel sem semmi baj.
Sok sikert és sérülés mentes szezont kívánok neki! A jövő szezon egyébiránt nem csak a Falco vs Olaj harcról fog szólni…
Hajrá Olaj!
Korábban panaszkodott itt valaki Szhelyről hogy az a baj hogy az extra magyarok mellé csicska mentalitású légiósokat hoznak. Hát tessék, ő minden csak nem csicska.
Szó szerint nem igaz a cím, hangulatkeltésre viszont jó.
A szerződése lejárt, csapat nélküli lett. Ha a Szolnoktól igazolna, akkor kivásárlást is jelentene.
Azt nyilatkozta, hogy Szolnok nem kereste meg szerződéshosszabbítással. Ebből nekem az jön le, hogy azzal sem keresték meg, hogy bocsi, már nem kellesz. Mert különben ezt mondta volna távozása okaként.
Furcsa ez az előre ítélkezés/utálkozás a Falcosoktól, mikor a döntőben Somogyival taknyosra szopatták a Benő-Pongó párost…, Jova az utóbbi évek legjobb Falco igazolása, csak meg kell találni a helyét és a szerepét, de mivel a 3+2 szabály miatt valószínűleg Benő cseréje lesz, nem lesz egyszerű, mert az egója neki sem kicsi és egy gyengébb játékos mögötti másodhegedűs szerep, nem biztos, hogy kedvére való lesz
Nálunk várható valami bejelentés?
Hát a Norbi/Filipovity kérdés hamarosan (a napokban) eldől, a légiósok pedig júliusban konkretizálódnak, az alapozás kezdetére teljes lesz a keret
Gondolom Norbit preferálják ugye?
A csapategységnek is az tenne a legjobbat viszont ha máshogy dönt más opció kell (Márkó)
Persze, Norbi megtartása a prioiritás, Filipovity pedig az alternatíva, úgy tudom, ha Norbi menne, (magánvéleményem szerint maradni fog) akkor Filipovity érkezik a helyére…, de remélem, nem lesz rá szükség
Én is Norbinak örülnék jobban, de ha úgy alakul akkor Filipovity érkezésében is meg lehet látni a jót… Meg kell adni az esélyt neki is. Egyébként a Radovanovic szál elhalt?
Nem, napirenden van, csak a magyar mag bejelentése után jönnek a légiós bejelentések, tudtommal Radovanovic lesz az első
És vele együtt lesz 4? Nem szűk az egy BL-hez? Mert értem jobb teljesítményt várhatunk tőle, de ez csak várakozás, semmi konkrét nincs.
Szerintem is kene 5 légiós a Bl miatt, de 6magyar 5 légiós az 11ember és a 12 fős keretbe kéne még 2 u21-es szerintem, ki marad ki? Ja és még van egy jó kis Bazsink is.
Én négyet hallottam, tízes rotáció lesz, ötre már nincs keret, legalábbis öt minőségire nincs, illetve ha idén négy volt, akkor jövőre a kevesebb légiós játékperc sem indokolja az ötöt
Végülis… az a 10 fős rotáció 4 jó légióssal fasza lehetne. De a beharangozott amcsi irányító helyett teljesen más típusú játékos kellene szerintem.
Egyetértek, de azt mondom, adjuk meg a bizalmat az új edzőnek, szerintem tudja, hogy mit és hogyan szeretne csinálni és ehhez a megfelelő játékosokat is megtalálja…, nincs beharangozott amerikai irányító, szerintem a szerkezet más lesz:
Somogyi-Krnjajski
Pallai-légiós
Rudner-légiós
Lukács/Filipovity-Radovanovic(?)
Molnár-légiós
Viszont ahogy kiveszem a szavaidból valamelyik fixen érkezik/marad.
Szerintem eléggé gáz lenne, ha a vezetőség nem ült le előzetesen a játékosokkal Jovanovic szerződtetését megbeszélni. Gondolok itt Zozóra és Benire.
Buckalakók kifognak égni és lesz 200 komment.
S. O. S. Buckalakó aki kipottyantott. Érted..
A hálótokat majd eljöhetsz buckaföldre megnézni öcskös! Mindig szívesen látunk! Puszilunk!!! 😀
dudásjózsika, mondták már, hogy buta vagy? Nem? Akkor: buta vagy.
Kisöpréssel bajnokok lettek, és mindezt megérdemelten…nem kell most semmi cécó! Nyugi!
ki fognak égni, te paraszt!!!!!!!!!!!!!
Jovanovicsot a szezon első felében azért erősen bíráltam. Akkor azt állítottam, hogy én nem tartottam volna meg. Somogyi érkezésével nagyon sokat változott teljesen pozitív irányban a játéka, meg kellett követnem magam (meg is tettem, Cannibal-al beszéltük ezt meg). Vélhetően az elején nem volt más, aki megoldotta volna a betöréseket, ezért sokszor túlpörgött, túlvállalta magát és hozott rossz döntéseket. Ádi érkezésével ez a teher is megoszlott, illetve nem kellett 30 perc felett játszania egy meccsen. Tökéletesen kigészítették egymást, kihozta magából amit ki lehetett, nagyon sokat javulta a játéka. Ha ő nálatok sem fog 20-25 percnél többet játszani, hasznotokra válhat jócskán. Kérdés,… Olvass tovább »
Sok a dudás egy csárdában…Konakov tudja mit akar/t?
Milos Zozót, Benit és Marcit rotálta. Marci helyett jött Jovanovics. Meglátjuk…
Ez igaz. Ami kérdéses lehet, hogy Perl-en kívül a másik kettő nem volt vezérszerep. Hogy mire lesznek képesek együtt, arra leszek kíváncsi.
Ez azért kicsit más forgatókönyv, mint $zilárdkánál volt, ő maradt volna, de Bosnic mást akar…, azt viszont én sem látom, hogy illene a Falco rendszerébe, ő túl labdaigényes ahhoz a stílushoz…, vastaps fogadja majd a Ligetben, de remélem, lógó orral távozik majd!
Mondhatom qrva fasza! Eddig Beni alakításait ostorozták országszerte a rivális szurkolók…most meg itt az újabb karakter. El nem hiszem hogy a nagyvilágból nem tudtak az illetékesek levadászni valakit aki keni vágja ezt a posztot! Csak arra lennék kíváncsi hogy már vajon akkor megegyeztek vele mikor a fináléban söpörtek minket,vagy ez most pattant ki az illetékesek agyából,hogy tudva lett ő ott nem maradt tovább! UI.Csak magánvélemény! Én csalódott vagyok ezzel az igazolással kapcsolatban!
Nyugi már…. Értem az álláspontod, de ennyire ne reagáld túl.
A puding próbája az evés….hát legyen.
Egész eddig mindenki azon nyafogott, hogy “jajj, jöjjön már vezéregyéniség, aki Zozó mellett képes az élre állni és védelmet bontani”..
Igazoltak egy olyat, erre most az a baj..
Szegény hadd üsse már le a labdát, mielőtt el van hordva minden sz*rnak..
Csirics óta nem volt ilyen szintű légiósotok…, szerintem az a baj, hogy tőlünk megy
Sztrahinja Milosevics is tőletek jött…igaz már…/mint közben kiderült/…már nem egészségesen, de mi őt nagy várakozásokkal és ekézés nélkül fogadtuk! Hát akkor kaptunk egy újabb Sztrahinja néven légióst tőletek…csapjon tenyérbe és meglátjuk!
“Csirics óta nem volt ilyen szintű légiósotok”
Légiós? Így, megkötések nélkül? 🙂 Minimum 10 volt, aki vagy olyan, vagy aki még magasabb szintet is képviselt az azóta eltelt úgy 17 évben, ha minden náció és poszt belefér.
A 2008-as csapattal kár amúgy példálózni. Abból minden légiós nagy segítség lenne bármikor, bármelyik magyar csapatnak.
OK, Csirics még utána is játszott itt nem is annyira keveset, így én is túlzok a 17 évvel, de Barac, Cowels, Tiby, Govens, stb. mind magas szintű játékosok (voltak).
“Egész eddig mindenki azon nyafogott”
A keret elbaszásának a felismerése többek által az nem nyafogás (utólag nem nehéz, de én, meg páran előtte is mondtuk hogy nme lesz jó). De én pl. a “Zozó mellett képes…” alatt baromira nem erre gondoltam…
Azért várjuk már meg, hogy hogy áll össze a keret, mielőtt kijelentjük, hogy mennyire el lett b*szva..
Az “el lett baszva” azt természetesen tavalyra értettem. Amit már a tavalyi szezonkezdet előtt is írtam, és mit ad Isten igazam is lett…
Ettől függetlenül idén még nyilván meglátjuk kiket igazolnak még, de ami biztos, hogy a kritikusan fontos poszt nem ez és azt nem szabadna a végére hagyni.
Szerintem a tavalyi kerettel az ég világon semmi baj nem volt.. Nem véletlenül jutottunk be a 16-ba. Ha Tiby nem sérül meg, akkor könnyen lehet, hogy más lett volna a szezon vége is.. Onnan sajnos szétcsúszott a dolog, de ezt úgyse lehet teljesen kiküszöbölni.. Én nem választottam volna Jovanovicsot, de szerintem nem is ekkora tragédia.. Sőt ár/érték arányban valószínűleg egy nagyon jó csere volt. Ha annyira nem találja majd meg a helyét, végső soron még mindig lehet neki mondani, hogy “viszonlátás!”
“Szerintem a tavalyi kerettel az ég világon semmi baj nem volt.”
Azon kívül hogy nem volt egy db minőségi 2-3-asunk sem, valóban semmi… És Tiby kiesése után már négyesünk sem. És nem sikerült normális játékos hozni sem helyette, sem alacsonyabb posztra.
Legyünk őszinték! Ha Tiby nem sérül meg, akkor sem lett volna semmi esélyünk a döntőben. Talán szorosabb lett volna, de én még erre sem tettem volna sokat. És ez részben edzői hiba miatt, részben a külső posztos komolyabb játékosok teljes hiánya miatt.
Nagyon nem értem ezt az igazolást ! Sajnos a komolyabb feka légiosok nem akartak jönni Nymburkból meg az Izraeli csapatból , de hogy egy ilyen pongónál gyengebb irányítót igazolni … . Szolnok ajánlatot sem adott neki , mi meg ,egy jobb csapat kezdő irányítóba ide hozza . Kiváncsi leszek …. . Cenyónak és a 2-3 as légiósnak nagyon jónak kellene lennie ezek utàn !
Jobb csapat? Ki lett a bajnok?
Két nap, két légiós. Próbálom a pozitív oldalát nézni. Ismerjük a játékát, sok borsot tört az orrunk alá, voltak remek meccsei. Remélem szezon végére szimpatikus lesz.
Meglátjuk. Eddig egyik igazolástól sem vagyok nagyon elájulva sajnos, szerintem nem illik bele a Falcoba Zozó és Beni mellett, hisztis, dobálja a flopot, és Ádi megérkezéséig mintha rengetegszer túlpörgött volna, hibát hibára halmozva.Cáfoljon rám
A hisztissége nekem se jön be, de mentségére legyen mondva, hogy idén ebben lépett előre. Nekem úgy rémlik, hogy inkább a tavalyi idényben volt minősíthetetlen néha.. Viszont idén sokszor ő volt a “felnőtt” abban csapatban.. Meglátjuk..
Reméljük ő is idomul a csapathoz és be fog válni..
Mérhetetlenül szomorú vagyok! A Falconak hatalmas fegyvertény, hogy ott lesz. Mi sokat veszítettünk. Nem tudom, hogyan pótolhatjuk őt!. Nem haragszom rá. Profi játékos. Ebből él. Szerettem, hogy itt van. Magabiztosságot adott a csapatnak. Hibázott is, alkalmanként. Viszont amikor kellett vitte a hátán a csapatot. Pld. a döntő második meccsén. gólpassz az utolsó másodpercben. Jobbra nézett és balra passzolt. Subotic bevágta. Sok sikert kívánok! Kivéve ellenünk!
fanaticfantastic….”Mérhetetlenül csalódott vagyok” én is! Csak én másképpen megközelítve!
Ő jó lesz. Mindent tud.
Ezt az igazolást egyenlőre nem nagyon értem, szerintem abszolút nem illik bele a rendszerbe. Szerintem egy “újonccal” jobban jártatok volna.
Pojaca…Ott a pont…!
Továbbra is azt gondolom, hogy ilyen stílusú játékos nem illik a Falcoba. Ha viszont az a cél, hogy Perl kezéből kivegyék a labdát, és ne is Váradinál legyen, akkor tökéletes választás. Sok sikert neki, kivéve ellenünk!
Szerintem pedig a “bontani tudó játékos” kategóriába bőven jó.. El tudtam volna képzelni mást is, de szerintem ő se lesz rossz. Nálunk sokáig úgyse fogja húzni, ha nem áll be a sorba és hozzáragad a labda.
Így akkor is lesz betörésre képes játékos a pályán, ha Zozó nincs a pályán..
Ez így van. Nálunk kintről, bentről eredményes volt. Jól tört be . Jól passzolt. Persze volt, hogy elvitte a hév. Összességében viszont meghatározó játékossá vált, szinte azonnal. Nehéz lesz ellene. Főként, hogy sok a kérdés még nálunk.
Aimaqot szerintem Vidin mesteretek elviszi magával. Van már valami hír Vidin, hol folytatja?! Lukács talán marad nálatok.
Nem is értem hogy miért nem néztek körül erre posztra a nagyvilágból valakit aki még az ellenfeleknek is új lenne!
Szomorú vagyok.
Nem vagy egyedül.A klubnál valaki nagyon elrontott valamit,ha képes a riválishoz igazolni.Mindenesetre több mint furcsa.
Szerintem meg az csak új edző nem vele képzeli el a csapatot. Nem kell többet belelátni.
Jovanovic már bizonyított. Az új edző még előtte áll. Remélem igaza lesz. Vidin ragaszkodott hozzá. Viden sem kispályás. Sőt!
Más rendszert képzelhetett el, ezek szerint. Meglátjuk.
Szerintem Ádi mellé luxusnak gondolom, nagyon csípem Jovát de nem árt egy kis frissítés.Kellene helyette egy fasza 2-es. Ne feledjük az alapszakaszban sokszor téptük a hajunkat szerintem a playoffban nagyon jó volt teszem hozzá.
moldi56…el nem hiszem hogy ha már nálatok nem maradt akkor a falconál magasabb fizuért nem talált magának csapatot akárhova csak ne ide!
Én is!
Szolnok nem marasztalta? Elmegy a legfőbb riválishoz, ahol nincs is fix BL egyelőre, érthetetlen kicsit.
Szolnoki szurkolók szemében ez lehet nem a legszimpatikusabb tett a részéről.
Ha nem számolt vele az olaj akkor oké, de ha számolt vele, akkor a pénzt választotta a klubhűség és a fix BL helyett
Az Olaj állítólag nem ajánlott neki új szerződést. Az új edző gondolom más játékosban gondolkodik.
ÓÓÓvazzzz 🙁
Ő maga írta le, hogy a Szolnoktól még ajánlatot se kapott..
Sajnos nem marasztalták!
Szerintem az új Olaj edző a három légiós szabály miatt a Jovanovics posztján nem kíván légióst szerepeltetni. Lehet ebben ráció, de azért sajnálom.
Igy van szerintem 1-es posztra tökéletes a Somogyi-Boris páros, én egy Badzim szerű játékost hoznék a helyette aki dob,betör és ha nagyon kell irányítani is tud valamennyire.
így van. Somogyi és Krjnjajski elviszik az irányító posztot. Somogyi és Jovanovics jól működött együtt, de ezek szerint a vezetőség és/vagy az edző nem látott ebben fantáziát. Meg lehet magyarázni, védekezésben kicsik, bonyolultabb a légiósokat rotálni, stb. Én megtartottam volna:)
Az új edző!
LOL
Xd
#vegevankicsi#kopasz#jova#coach#
#szánalmas #vergődés
LOL
Xd
Beszakadt a Szaréna teteje,teteje,
Megkrepált a cinege,cinege:)
#sopru#halo#sopru#halo#
Mint erőlködsz itt a söprűvel…több garnitúra hálótok hol van a bajnoki finàlékból?! Nem tudod? Segítek! Seprű nélkül is nálunk! Na menjél söprögetni az való neked meg a pelus! Szaréna kontra iskola tornaterme…kinlódj csak tovább!
A ti hálótok hol is van? 🙂
“A ti hálótok…..”? Tartsuk be a sorrendet…aztán utána erre is rá lehet kérdezni!
Sorrend? Silverhelyi sárga geci hol a háló?
Lássuk be, kicsit ütősebb lenne, ha úgy keresnék a riválisaink, hogy hol van a hólónk, ha nem lenne nálunk az övék.. 🙂
Vége van silverhelyi. 🙂
A kosárlabda “Figo”-ja 🙂
Jó tesz neki a váltás, egy szerzonra érdemes lesz kipróbálni mire képes egy másik játék rendszerben.
Vagy Contéja, aki végigturnézza a Juventus 2 nagyobb riválisát edzőként és a “visszatárgyalást” használja fel hogy kiharcolja az igényeit.
Nem értem, hogy minek igazol el egy gyengébb csapatba…
És Szolnokról épp a Falcóba?!
Szerintem a tapsot meg fogja kapni Szolnokon. Kíváncsi leszek hogy muatat majd a Falcoban, azért nálunk voltak érdekes meccsei de a legfontosabb meccseken mindig jó volt.
Ennyit arról hogy itthon csak az Olaj…
Zsoldos, egy Silverre jó lesz:)
A Zsoldost ne keverd már össze a légióssal! Jovanovicsnak a Szolnok is egy klub volt meg a Falco is az lesz…aztán majd jön a következő állomás!
Jó játékos. Szeretjük.
Furcsa lesz, sárgában látni.
“Furcsa lesz sárgában látni”!…Ne is mond?
huhh… úgy látom neked nagyon betette ez most a kaput XD
Ahogy mondod…nem is értem hogy ez most hogyan? Vajon mikor kereshették meg először ajánlattal Szombathelyről? Már szezon alatt vagy bajnoki döntő után?!
Szerintem csak utána. Az a döntő sok mindent megváltoztatott a fejekben. De nem mindent előnyére…
Annó Pongót is az Alba elleni döntő előtt kínálta be a Falco nagyon korrekten… 🙂