- HIRDETÉS -spot_imgspot_img
spot_imgspot_img

Remy Abell távozik az NKA Pécstől, Joseph két hónapos szerződést kötött a Pakssal

A kanadai játékos elfogadta az ASE feltételeit, így a továbbiakban a csapattal készül és ha a helyzet úgy hozza bevethető lesz.

Remy Abell az Sopron ellen játszotta utolsó mérkőzését az NKA Universitas Pécs színeiben.

A szezon elején nehéz helyzetbe került az NKA, hiszen a nyáron szerződtetett amerikai légiósa, Anthony Durham kézsérülést szenvedett, s emiatt hosszú távra kidőlt. A csapat úgy döntött, hogy december végéig igazol egy másik külföldit, így érkezett Pécsre Remy Abell, aki már játszott Magyarországon, így jól ismerte a hazai mezőnyt. Nemanja Nikolics visszatérésével újra teljes az NKA nyáron kialakított légióskontingese, így a játékos távozik.

Szeretném megköszönni Remynek ezt a 3 hónapot, amit együtt dolgoztunk, nagy szerepe volt abban, hogy jelenleg itt tartunk. Egy fantasztikus embert ismertem meg személyében. Most hétfőtől elkezdünk az eredeti nyári csapattal a munkát, kíváncsian várom ezt az összeállítást – nyilatkozta a Sopron elleni találkozó után Csirke Ferenc.

Abell összesen 14 mérkőzésen lépett pályára az NKA-ban, 17,3 pontot, 2,5 lepattanót és 2,1 gólpasszt átlagolt.

– Határozottan szomorú vagyok amiatt, hogy el kell mennem, mert szeretek itt játszani, élvezem ezt a közeget – mondta Remy. – Nagyszerű kapcsolatokat építettem ki mind az edzőkkel, mind a csapattársaimmal. De természetesen megértem ezt a döntést, hiszen tisztában vagyok a helyzettel.


Hasonló cipőben járt sok szempontból Yasiin Joseph és az Atomerőmű SE is, a korábbi soproni irányítót a Honvéd elleni első fordulós mérkőzés után igazolta le korábbi edzője Kosztasz Flevarakisz és az ASE, mivel Khalil Dukes súlyos sérülést szenvedett a fővárosi csapat ellen. Dukes visszatért az Alba ellen, így Joseph Révész Ádám és Benke Szilárd, vagyis a sérültek társaságában melegítőben nézte végig az összecsapást.

A paksi csapat közleménye szerint az Atomerőmű SE vezetősége maximálisan elégedett volt Joseph három hónap alatt nyújtott teljesítményével és hozzáállásával, ezért további két hónapra szerződést ajánlott neki. A kanadai játékos elfogadta a feltételeket, így a továbbiakban a csapattal készül és ha a helyzet úgy hozza bevethető lesz.

Joseph eddig 12 mérkőzésen lépett pályára, 10,5 pontot, 3,2 lepattanót és 4,4 gólpasszt átlagolt az ASE játékosaként.

5 HOZZÁSZÓLÁS

    • Hogy ki hova való, az egy igen erősen szubjektív gondolat.
      Mindenki az élmezőnyben szeretne lenni, pl. a Szeged vagy az Oroszlány is.
      A 90-es évek előtt sehol sem volt az Alba, a Videoton volt az első csapat Fehérváron. De pl. a Szolnok is Alföldi Olajbányászként szerepelt egy ideig az első osztályban, nem túl fényesen. A ZTE is a hetvenes évek második felében jutott fel.
      Vagy említhetném a Falcot is.
      Mindenki elkezdte valahol valamikor és éppen van valahol.
      Az Albának semmivel sincsen több „joga” az élmezőnyre, mint bármelyik másik csapatnak.

      • Köszönjük, hogy ezt megosztottad velünk de ebből nekem úgy tűnik, hogy csak a rosszindulatod szól az alba remélt helyezését illetően, de, hogy tisztázzam az ott végzünk ahova valók vagyunk szavak alatt nem azt értettem amit sikerült leszurni, hanem ahová ez a csapat ebben az idenyben valóban való a csapat. Azaz a 6-8.hely környéke… mert ezen már nem fog segíteni sem egy Abell sem egy Lebron James sem.,csak legalább nem kapnék idegbajt.

AJÁNLÓ
- HIRDETÉS -

NÉPSZERŰ CIKKEK