
Szolnoki Olajbányász KK - Egis Körmend 84-87 (30-23, 14-23, 26-19, 14-22)
Bajnokság, 16. forduló
Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok
Szolnok: Davis 16/6, Kovács P. 6, Jones 24/6, Juhos 2, Cakarun 18. Csere: Krisztics 9, Price 9/6, Tóth N. -, Rudner -, Csák -.
Körmend: Turner 16/3, Edwards 13/3, Takács -, Varnado 21/6, Taylor 8. Csere: Ferencz 12/6, Kastrati 15/3, Németh -, Durázi 2.
Ezúttal Tucker maradt ki a szolnoki légiósok közül. Cakarun kosarával indult a piros-feketék rangadója, Varnado egy hármassal fordított. Alaposan nekiestek a hazaiak riválisuknak, Price kosarával 30-23 lett az első negyed vége.
A szolnokiaknál főként Davis iparkodott. Varnado és Turner vezérletével, 36-39-re vezetett a jól dobó Körmend, amikor időt kért a Szolnok. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, Ferencz hármasával a félidőben 44-46 állt a táblán.
A fordulás után 10-2-vel kezdett az Olajbányász, két és fél perc alatt 54-48-ra módosítva az állást. Persze az MTE nem roppant meg, nem adta fel, jó kis meccs volt. 59-59-nél újra egál lett. Ekkor jött Jonestól két kosár, az első tiszta tripla volt, a másodikat a videózás után csak duplának adták, 64-59-nél időt kért a Körmend. Technikait kapott az ezüstérmes kispadja, Jones köszönte szépen, és bedobta az ajándék büntetőt, Price hármasával pedig 68-59-re elhúztak a Tisza-partiak. A harmadik negyed végére közeledett a Körmend, 70-65-ről indult a záró felvonás.
Egy darabig még a Szolnok vezetgetett, de mindig visszajöttek a vasiak. Sőt hat perccel a vége előtt Varnado kosarával, 76-77-nél már időt is kellett kérnie Potocniknak. Innentől az MTE diktálta a tempót. Kevesebb, mint két perc volt hátra, amikor Taylor közelije után, 80-83-nál ismét Potocnik hívta magához fiait. Jones ziccerezett, majd Varnado dobhatott Juhos faultja után. Mindkettő a helyén, 82-85, 1:13 volt vissza. Cakarun oldotta meg a palánk alatt, 84-85 után a Szolnok rengetegszer lezárhatta volna a mérkőzést, de játékosai mindig rossz döntéseket hoztak. 0.7 másodperccel a vége előtt Turner eldöntötte. Belefért még egy hazai időkérés, amely után Jones távoli próbálkozása lejött a gyűrű tövéről, így nagy csatában győzött a Körmend a Tiszaligetben.
fotó: hunbasket.hu

Az eredmény alakulása
https://ibb.co/ykmpqYT
U20
https://ibb.co/CzgR3Zn
https://www.youtube.com/watch?v=IIsE6qqk5Vo&t=2880s akkor itt a bizonyíték arra hogy irányitott bajnokság az egész.Nem kell ehhez megvenni az összes bírót elég egyet. 2.negyed 2:34 olyan 2+1-et nem akart megadni az alapvonali játékvezető, amit még olyan is megadott volna aki soha nem látott kosármeccset. 2. negyed 0:40 szinte már rájuk se szabad nézni a játékosokra,mert fault. 3. negyed 5:23 az előzőhöz hasonlóan, legközelebb szerintem 5 méteres körzetben ne legyen ellenfél és akkor nem fault. 3. negyed 0:11: szintén, ha ilyen a faulthatár akkor inkább sakkot kéne nézni. Nemzetközibe meg kinevetnek mert ilyen fújáshoz szoknak a magyar csapatok. 4. negyed 1:22 az a bíró aki… Olvass tovább »
És akkor most jöhet egy hasonló körmendi szemszögből:
Mert abban biztos vagyok,ott is tévedtek legalább ennyit,ha nem többet.
igen, nem is egy volt… 🙂
7 véleményes ítélet?? Szerintem a Körmend kárára is fújtak ennyit.
7-7 véleményes ítélet az egész pedig nem is rossz, ha egy magyar NB I-es átlagot nézünk. :))
Kérdés, mit fizetett a tipp mix!
0.01…
Varnadonak fault,Jones hárompontos kisérleténél…és három bünti elmaradt..
ezt elfelejtetted matyika…
amikor a 3. negyed elejen 2 perc alatt 4 faultot fujtak a kormendre es buntetokkel jottetek vissza a meccsbe, akkor gondolom minden rendben volt 🙂
Üdv! Jó meccs lehetett, grat a győztesnek!
Sajnos Feput leszàmítva, nem volt értékelhető magyar teljesítmény a pàlyàn(még mindig jó az ‘öreg’ a hàznál). Talán lépni kellene az ügyben. Kevesebb légiós, több fiatal magyar jàtékos. Lehetne 3 légiós? Persze a nemzetköziben induló csapatoknak ott lehetne több légiós is?
Kíváncsi lennék màsok véleményére is. Normális hsz-t kérnék. Köszi.
3 légiós a nemzetköziben kevés lenne, ha meg az ott indulóknak lehetne több, akkor a nemzetköziből kiesés esetén nem tudom mi lenne a plusz légiósokkal, meg az nem lenne korrekt a többi csapattal szemben sem, szóval szerintem ez a vonal igy nem jó…
A szabályozásnak szerintem egységesnek kellene lennie.
Én hiszek abban, hogy ha van egy magyar tehetség, az be tudja magát verekedni az aktív rotációba, vagy akár a kezdőbe is. Persze valószínűleg könnyebb lenne a dolga, ha csak pl 3 légiós lenne a csapatban…
jó kis téma ez, erről hosszasan lehetne beszélgetni…..
Tripla dupla podcast 21. és 14. rész sztem választ ad sokmindenre az egyik Szalay a másik Déri Csaba nyilván van benne az olajból is de megválaszolják a te kèrdésed meg az utánpótlást is meg azu23 szabályt is sztem korrektül
Fent van valahol a tegnapi meccs felvétele?
A mindigo-n majd fent lesz. Ha jól tudom 24 órának kell eltelnie a meccs után és akkor lehet visszanézni.
Hunbasket csatorna Youtubeon Boti.
Ez igen!!!
Nagy gratula…
Különben ték,ték,ték piros feketék!!!
Gratulálok a piros-feketéknek, jó meccs volt, mondjuk a végén a bírók, de hagyjuk! Külön elismerés Körmendre, behúzták a győzelmet! Ami továbbra is a vesszőparipám, mi a faszt keres itt ez a Rizsa! A második meccsünk megy el rajta, a Berény ellen is egy nagy nulla volt! Ez Potocnik baromsága, ő erőlteti, Tuckerrel me 15 pont maradt az öltözőben. Mióta itt van Price,megbomlott az addig úgy, ahogy kialakult csapatszerkezet, egyből két zakó, Rudner sem játszik, Baltás, Cigány, inkább hagyjuk! Magyarok nélkül ez vérszegény, amíg itt nincs előrelépés, addig ne is várjunk komolyabb eredményeket. Debrecenben ilyen szerkezetben semmi esélyünk, remélem, Pótkerék tudni… Olvass tovább »
Grat Körmendre! Jelenleg erősebb a Körmend a Szolnoknál, már a beharangozóban is írtam, hogy a körmendi győzelemnek van nagyobb esélye.
Megérdemelte a Körmend! Aki ennyi lehetőséget elront hazai pályán, az nem érdemel győzelmet! Azért Rudner elleni fault (amit nem fújtak be az egészen érdekes) be nem fújása megpecsételte a végét!!!Be kellet volna dobni és akkor nincs keserű szájíz hazafelé menet! Hajrá Olaj!!! Lesz ez még jobb is és Rudi dob még győztes kosarat!!!!
Megkérdezném tőled mitől lesz ez még jobb? Ezek a magyarok tavaly is előtte is meg jövőre is ilyen sz@rok lesznek. Ők már nem fognak fejlődni csak visszafele. Hiába van itt hat légiós és lehetne akár tíz is amikor egyszerre csak négy játszhat, de abból is csak három van állandóan a pályán mert a kettő magyar lehúzza őket. Most megyünk Debrecenbe majd még Kaposvárra,Sopronba,Pécsre,Kecskemétre ,mit gondolsz magyarok nélkül mit fogunk ott elérni? Én már tudom……
A bírózás előtt azért megkérdezném, hogy vajon a Szolnoktól is elvették volna a labdát hazai pályán a sporik ilyen kiélezett szituációban, mert nem dobják be 4 másodperc alatt, csak kicsit később? Az egy ajándék lehetőség volt.
Sőt a végén még Turner is adott egy utolsó lehetőséget, igaz az csak 0,7 másodperc volt. Nem kellett volna kosarat dobnia, csak vezetni a labdát, amíg lepereg az óra.
Kezdem unni hogy a két ladikos egymásnak ugat… egyrészt az olaj volt x évig nyertek x bajnokságot most jelenleg a falcon a sor hogy meg döntse ezt. De ami vicces hogy nyertünk a falco ellen az olajosok élveztek el,és már nem egyszeri hozzászólását láttam hogy mi nekünk drukkolnak vagy ami eredményünket hozzák fel a falcosok az olajosok ellen. Ami nagyon vicces hogy mindkét”tábor” a trollokra hivatkozik amikor ugyanúgy 100an szidjátok egymást.. ez csak úgy véletlenül jött ki belőlem amiért írni akartam az a kedves szolnoki szurkoló aki vasárnap leutazza azt a pár száz km-t úgyhogy másnap reggel dolgozik annak csókolom….… Olvass tovább »
Teljes mértékben egyetértek veled. Csak tudod, az a tábor, amelyik 10 éven át nyelte el a közpénzeket, az most kussoljon, és ne jöjjön semmiféle közpénzzel, adóval, meg hasonló dolgokkal.
Mindenki más szájából hitelesebb lenne ez, mint pont a Szolnoktól. Igaz, más csapat szurkolói inkább a saját kedvenceikkel foglalkoznak, ezt az ótvar dumát tőletek például nem halljuk, felnőttebbek vagytok ti ennél.
A maihoz meg gratulálok, a néha már leírt Fepu akaratban, hozzáállásban sok játékos számára követendő példaként szolgál.
Csak előjön mindig a híres magyar mentalitás. Ha valamelyik csapat “10 éven át nyelte el a közpénzeket, az most kussoljon, és ne jöjjön semmiféle közpénzzel, adóval, meg hasonló dolgokkal.” Tehát ha most hozzátok több jut (mert az élvonalban nem a közpénz léte, hanem a mértéke az eltérő), akkor még 9 évig senki ne szóljon, hiszen akkor lesztek a Szolnok szintjén?? Vagy az a szombathelyi, aki az Olaj pénzbősége idején kritizált, az most csöndben marad? Nem, itt arról van szó – tisztelet a normális, de kevés kivételnek – hogy a sikertől megrészegült szombathelyiek bedurciznak, ha annak nevezik őket, amit 10 éven… Olvass tovább »
Oké igazad van. Szerinted mennyire normális dolog, hogy Rúzsos Ricsi, Motoros, az összes Falco meccs után telehányja az oldalt közpénzezéssel.
Nem gondolom, hogy szombathelyi részről az elmúlt 10 évben ez így volt.
Normális Olaj szurkolónak én is normális hangnemben válaszolok.
Ahogy én is. sok igazat irt btw make.
Értelmes beszédhez, sőt vitához értelmes emberek kellenek. Ha ez nincs meg, akkor elfajul a dolog, és – legalábbis részemről – vállalhatatlanná válik.
Közpénz kérdésében nem lesz igazság, mert az egész rendszere a sportot illetően igazságtalan és álságos. Ha általánosan éri kritika, azzal egyet tudok érteni, ha ez egy újabb felület egymás anyázására, akkor nem.
Az említett szurkerekkel kapcsolatban a kérdésedre:
A zrikát, élcelődést, helyén kezelt iróniát, vicces beszólásokat kedvelem. A poéntalan fröcsögést, az értelmetlen vagdalkozást nagyon nem. Jöjjön bárkitől…
A trollokat meg átlépem 🙂
Holnap Bajnokok Ligája meccset játszunk a Besiktassal. Borítékolom előre a szolnoki hozzászólásokat:
Ha győzünk: Közpénz
Ha veszítünk: Szopófesztivál
Igen, tudom, van szolnoki részről is, aki felül tud emelkedni ezeken, nekik külön tisztelet!
Tudod mi a baj? ..és NAGY baj?? hogy házam, marhám tenném rá, hogy ezek a trollok helyiek, akik a hozzászólásokat tolják meg itt. nem tudhatod, lehet egy olyan ember, aki mondjuk a meccseteken hárommal áll melletted (csak írtam valamit most). Persze bárki lehet, bárhonnan, a lényeg nem a földrajz. Ezek az emberek mérgezik itt a levegőt, akikkel moderáció hiányában tehetetlen az itt normálisan beszélgetni kívánó ember. Át kell lépni őket. Tudom, nehéz. Én sárgapárnánál nem tudtam megállni, hogy ne válaszoljak. Már megállom, és tudod mit érzek? Megkönnyebbültem 🙂 Nem érdekel mit ír, a normális hozzászólásokkal foglalkozok. Holnap meg hajrá Falco,… Olvass tovább »
Ismetelten nem sikerult egyeseknek felulkerekedni sajat magukon, semmi mas nem torten egy jo meccsen nyert a szerintem jobb/szerencsesebb csapat. Nem tudom miert kell itt karorvendeni, amikor meg ma is minden csapat kozpenzbol mukodik. Hogy varjuk el az elismerest a tobbi szurkolotol, amikor nalunk sokan mindig lesullyednek erre a degeneralt szintre?! Es akkor lehet ervelni, hogy hat ok is mondjak! Emberek nem lehet felnoni a dedos Szintrol, hogy mindig jol vissza kell adni? Mi lenne, ha legkozelebb mi mutatnank peldat a forumnak, hogy tul tudunk lepni a sajat degeneracionkon es kepesek vagyunk ertelmes parbeszedre! Kitartoan fogom nyomni ezt az idealista demagogiat,… Olvass tovább »
+1
+1
+1
+1
+1
Abba ne hagyd!
Nagy es ertekes gyozelem ez. Nem hittem benne, de a csapat racafolt. Nagyon erosek vagyunk mentalisan, es ez a vegjatekokban megmutatkozik. (Kecsot most hagyjuk) Mai meccset a fejemben tobbszor is elveszitettkent hittem. Foleg amikor a Jones bevagott 2 harmast. De visszajottunk. A vege ismert. Attol fuggetlenul eros a Szolnok. Price meg szerintem jó lesz, de ma eleg onzoen jatszott. Tuckerrel elleunk tobbre mentek volna. Cakarun meg nagyon okos es jo jatekos. Ot elneznem Kormend mezben is ? Szep volt Fiuk, Hajra Kormend! A gratulaciokat koszonjuk! Sok sikert a Falconak is kedden! Ezt csak azert emelem ki, mert olvastam tobb Falcos… Olvass tovább »
Sajnos a mai meccs nem úgy sikerült ahogy reméltük mi Szolnoki szurkolók!
Legjobban azt a sok lepattanót nem értem amit odaadtunk a Körmendnek pedig Cakarun klasszisokkal jobb center mint Taylor!
Csak sajnos volt még ott egy Varnado is aki ma (is!!) megállíthatatlan volt mind tripláról mind belülről!
1 pozitívum van hogy az év elején a körmendi meccshez képest nagyon sokat javultunk!
Réméljük a kupadöntőben már mi nyerünk+ remélem a felsőházra a Paks,Körmend,Falco hármás nem lép el annyira
Szerintem egy Körmend elleni vereség benne van a pakliban, akár hazai pályán is. Egyébként meg kis szerencsével ti is nyerhettétek volna ezt a meccset, tudásbeli különbség szerintem nem volt a két csapat között.
Potocsnyik meccse volt, mert Tuckert kihagyta, össze-vissza cserélt, és a döntő pillanatokban megzavarodott.
Az egészben az a dühítő,hogy már a második meccset bukjuk el a végjátékban.A múltkor Fehérváron,most itthon.Csak egy picit oda kellene figyelni.A végén szerintem fejbem nem voltunk a topon.Price gyorsan eladott két fontos labdát,innentől ő használhatalan lett,Jones pedig megint a legfontosabb pillanatban nem tudott kosarat dobni.
Juhos 2 pont,Tóth Norbi zéró,Rudner megint zéró.Azt hiszem ő még dobóhelyzetig sem jutott.Erre a teljesítményre nem tudom mi a magyarázat.
Price jó lesz, türelem. Lehet, hogy más a kémia, mint Körmenden volt, de nem felejtett el kosarazni. Nálunk Govens a Srecko idejében a vállán vitte a csapatot, Okorn elképzeléseihez meg nem igazán passzolt.
Azt megint elfelejted Moldi,ha Jones nem szorja be elotte azt a 24pontot,vajon mennyivel mészároltak volna le minket?
Itt a használhatatlan nyomorult magyar maggal van a legnagyobb gond sajnos.
Nem azzal,hogy Jones hibázott egy dobást a végén.
Ennél sokkal jobban fájt Rudner orditoan balfasz modon kihagyott ziccere.
Megint engem pécéztél ki.Valami nem tetszik? Jonesnak az a dolga hogy bedobja amikor be kell dobni.Rudnertől egyelőre ne várjunk meccset eldöntő kosarakat,ő sajnos erre nem alkalmas.
Nem alkalmas Rudner arra ,hogy 100%-os ziccert bedobjon? Akkor meséld el miért van még itt a jó fizetésén kívül? Persze ezt lehetne kérdezni Tóthról,Juhosról,Kovácsról. Egyik gyengébb mint a másik.
Lajoskám jó kérdéseket teszel fel.Minden csapatban kellenek magyar játékosok,egy klasszikust idézve:nekünk ezt dobta ki a gép.
Moldi,az nagyon nagy baj ha egy első osztályban játszó,profi jàtékostol nem várható el az,hogy a palánk alól ziccerben ne dobja àt a gyűrűt…
Én azt elhiszem,hogy szereted a kosàrlabdàt,de hogy tudsz néha ekkora baromságokat beszélni…
??
Szerinted hol beszéltem baromságokat? Te ekkora szakértő vagy?Bocs,nem tudtam.akkor befejezem.
Pl.ott amikor azt írod,hogy ne várjunk Ruditol meccset eldöntő kosarakat.
Na ez az utolsó támadása meccset eldöntő kosár lett volna.
Az meg gondolom nem nagy elvárás ezen a szinten,hogy palánk alól legalább a gyűrűt találja már el..
Hol volt ma a nagy mte tàbor? Az októberi meccsen persze nagyon ment a szolnoki cigànyozàs (vègig sportszerű szolnoki szurkolàs mellett).
Vasarnap este megneznem, hogy ti hanyan jonnetek el Kormendre ?
Ti ősszel hol voltatok? az már mellékes hogy szombaton nem értettek rá.. talán nektek is sok a nemzetközi meccs hogy vasárnapra raktátok a meccset?
Gratulálok Kormendre. Ott tartunk, hogy a magyar bajnokságban 171 pontból csupán össze vissza 22 magyar játékos által jegyzett pont született. Ez hosszú távon majd meglátszik a válogatott eredményeken is. Ilyen bajnokság pl. az osztrák kb 15 éve. Sehol sincsenek válogatott szinten.
Jogos! A topcsapatokban kellene 2-3 meghatározó magyar játékosnak lenni, aki légiós szinten játszik. Akkor lenne válogatási lehetőség. Alkalmanként kijön a lépés néhányuknak, de stabil megbízható teljesítmény kevés van. Öt jó légióssal nem lehet bajnokságot nyerni, főleg úgy nem, hogy egy magyarnak pályán kell lennie. Az lenne az egészséges, ha évente 1-2 meghatározó fiatal megjelenne az élvonalban. A TAO-nak ezt kellene szolgálnia. Így 15-20 jó magyar játékos lenne a piacon. Hol vagyunk ma ettől? Nem mondom, hogy minden magyar edző le van maradva, de amikor meglátom az utánpótlás válogatottak mozgását, akkor megkérdezném olykor, hogy milyen “szakember” tanította nekik az alapokat? Remélem… Olvass tovább »
Én ritkán bírózok mert aki dolgozik az hibázik, de ennyit??? De ha ezen túllépünk rossz volt nézni azt h engedték egyszer a kemény játékot, aztán nem, majd megint, hármójuk között semmi összhang, kitakart eseteket fújtak be, aki látta az nem fújt?¿?¿?????
Gratulálok a Körmendnek,jók voltak nem volt érdemtelen a győzelmük,még ha ez fáj is most nekünk. Az MTE vendégkönyvben megint buckázik valami border hozzászóló.Szóljon már neki valaki fogja vissza magát,mi sem labancozunk.Az egész meccs rendkívül sportszerű volt,nem méltó hozzászólás.
Moldi ez most kapufa. Pont a meccs beharangozójában egy Olaj drukker (ricsifiú) állt neki labancozni. Oda és vissza is nettó baromság, de szerintem ehhez mi kevesek vagyunk hogy változtassunk pár eszetlen viselkedésén.
A Falco szurkolókról volt szó, ha már hazudsz, a közpénzről hazudj, ahogy szoktátok..
Moldi irta ti nem labancoztok. Írtam hogy de. Javaslom néha beszélgess vele, sokat profitálnál belőle
Alapból nem hozzátok, labancokhoz szólt, hanem az MTE szurkolókhoz. Titeket labancozunk, mert azok vagytok. De érthető, hogy a labanc iskolákban nem tanítottak magyar szövegértelmezést. Lehet talán az osztrák közpénzt kellene nyúlnotok, nem a magyart..
Fogslmad sincs miket irogatsz….
Uh ember….. ?♂️?♂️
Csak szólok Körmend is a nyugati végeken van Vas megyében Magyarország térképén….tehát a Labancozást ök is magukra vehetik nem csak Szombathely…
igen, mindössze 12 km tőlünk, és Ausztria 🙂
Én egész meccsen nem értettem az edzőt,hogy végig kettő használhatatlan magyar volt a pályán három légiós mellett. Talán nem tudja,hogy csak egynek kell állandóan benn lenni? Nálunk az is sok ha csak egy van fenn nem kettő. Ilyen szintű magyarokkal nem lehet elérni az első háromba. Tóth,Juhos,Kovács ,Rudner egyenlőek a nullával.
Szerintem a Körmend magyarjai sem jobbak, mint a Szolnoké. Inkább az a négy hónap volt az eltérés, amennyivel régebb óta foglalkozik az edző a csapatával. Tavaszra sok változás lehet még. Ettől a vereségtől még nem írnám le a Szolnokot, Potocnikkal, az új légiósokkal versenyképes csapat ez. Amennyi változás volt a csapatoknál mostanában, kiszámíthatatlan, hogy ki hova kerül és az egyenes kieséses szakaszban is lehetnek még meglepetések.
Értékes győzelem. grat a csapatnak!! Úgy látszik mi mindig annyit játszunk amennyit éppen kell 🙂 Most sem verdeste az eget a játékunk, de elképesztő az a megingathatatlan küzdés, tartás amit csinálunk!! A védekezésünk amikor nagyon kell, továbbra is extra, ha lenne egy stabil shooterünk …… Bejött, amit mondtam a beharangozóban! Ha átlagosan triplázunk akkor egylabdás meccs lesz, ha extrán simán nyerünk, ha Olaj extra ugyanebben, akkor szabnak ránk egy zakót. Az első lett, és a végén nekünk volt most nagyobb szerencsénk, de kétségtelen, nagyot kapartunk érte! Tj-Potocnik nem jó párosítás, ez kezd látszani! Jó játékos, de ő egy befejező ember… Olvass tovább »
Azt jól láttam,hogy volt egy büntetőből homály?
Volt bizony. 🙂 Ilyet ritkán látni azért ezen a szinten, de érdekes, hogy utána Kastrati egészen jól játszott és nagyban hozzájárult a Körmend győzelméhez.
Ha jól emlékszem neki nem az első volt már ez, tehát sajna mi látunk ilyet, pláne, hogy közbe-közbe Edwards is képes másolni 🙁
Edwards is?? 🙂 Láttam már pár Körmend meccset idén a tévében és a mindigón (Ó te drága szarság), de ezt nem láttam. Mondjuk az feltűnt eddig is, hogy a Körmend eléggé szarul dobálja a büntetőket.
Sajna igen, és ha jól emlékszem talán valamelyik első körös nemzetközi meccsen volt idehaza. Egyébként ő nagyot melózik mezőnyben, de tőle szokatlanul sokszor van, hogy a nehezét szépen megcsinálja aztán a végére meg nincs meg a kellő koncentráció, tökösség, és esetenként könnyű ziccerekben csorog le a labdája. Remélem a rájátszásra ez változik, mert akkor sokkal több pont lesz benne! Kastrati meg ha jól emlékszem a Falcó ellen dobott ugyanígy homályt, majd összeszedte magát és köszönhettük szinte neki a győzelmet. Itt is jól jött, hogy kiröhögték és felszívta magát 🙂 Ő is hajt küzd, de vele szerintem az a legnagyobb probléma,… Olvass tovább »
Nem láttam a meccset, a statot követtem nagyrészt. Majd olvasok kommentet, hogy milyen volt a játék képe és a játékvezetés, de ami nálam az első gondolat, hogy ezt bizony Potocnik cseszte el: 1.) Price-t játszatja, pedig ő (még) inkább árt mint használ a csapatának, köze nincs a körmendi játékához 2.) emiatt kihagyta Tuckert, aki gólerősebb 3.) hagyta Varnadot és Taylort 4 hibával játszani ahelyett, hogy rájuk játszatott volna Ezek mellett persze sok más tényező is fontos, például a gyenge magyarok, Juhos rossz napja, stb. Az Olaj a 4. negyedben nem dobott triplát, a végjátékot megint rosszul hozták, mint az Alba… Olvass tovább »
Egyet tudomásul kell venni a szolnoki vezetőknek,hogy magyar játékos nélkül nem lehet élcsapat sehol. Nálunk most nincs egy sem. Tóth,Juhos,Kovács Rudner egyenlő mind a nullával. Amit Rudner csinált a vége előtt azt még a hatéves gyerek sem követte volna el. Tiszta ziccerben átdobta a gyűrűt a körmendi játékos kezébe. Amennyiben azt bedobja a meccs megvan mert már nem lett volna idő visszatámadniuk mert hátulról jöttek volna. A légiósok közül Price használhatatlan és a Krisztics szintén. Tudomásul kell venni ebben a bajnokságban aki valamit elakar érni annak hazai pályán nem szabad kikapni. Nekünk már ez volt a második vereség itthon. Ez… Olvass tovább »
Grat Körmendre, jelenleg ez a realitás. Legalább is amig Gyurkabá nem utalja vissza a közpénzünket.Nem szégyen az ország és Vas megye legjobbjától kikapni.
Price le van engedve mint a lufi. Kb május 1re fel lesz fújva. Nem tudom, mit csinált Hong Kongban,de nem kosarazott az biztos.Jones extra, hozza Voja szintjét eddig szinte állandóan. A többieket inkább hagyjuk…
Szerintem tarháljatok még egy kis közpénzt, oszt vegyetek még két légióst, úgy talán elérhető a bronz…
Hajrá Vas megye, hajrá Falco!
Már kiürült a kassza, valami kimadarak elröppentek vele!
Ricsi, hagy már ezt a süket közpénzdumát! Van olyan ikon a gépeden, hogy frissítés? Én inkább Potocnik seggét rugdosnám szét, ez az ő butája volt!
IRÁNYÍTOTT BAJNOKSÁÁG! Lépéshibák megengedve az amcsiknak. Ami Fehérváron fault az utolsó percben az Szolnokon nem. Lassan már nem is lesz érdemes kijárni a meccsekre. Előre retteg az ember, hogy milyen fújást fog kapni a falkó Szolnokon…
Amikor videót hamisítattok akkor nem volt irányitott bajnokság? és azon is ti háborodtattok fel,aztán csodálkoztok hogy Körmeneden az “x” generáció utál titeket… hiába volt bármi régen….
Nem kell rettegned Matyikám! Sima vendég lesz az fújástól függetlenül, mivel a mostani Falco klasszisokkal jobb csapat, mint a jelenlegi Szolnok. Le is megyek március idusán, hogy lássak egy újabb történelmi Falco diadalt. Nektek sem lesz annyira rossz, végre láttok egy igazán jó vendégcsapatot, akiről még évek múlva is csak szuperlatívuszokban beszélhettek majd. A végén még Rúzzsal is szívesen megiszok egy korsó sört, hogy átbeszéljük a közpénzek rejtelmeit, a Szolnok Falco általi “szétverését” és a többi slágertémát, amivel annyi izgalmat csempészett e néha oly unalmas fórum életébe, mindennapjaiba.
Az egész BB1 egy viccé vált mára, a regisztràlt hozzászólók 80%-ával egyetemben!
A soha viszontnemlátásra “uraim”!
Ne már…
Tökéletesen megértelek, ugyanez a véleményem. Én is beszüntetem újra.
Tisztában vagyok Tóth Norbi kvalitásával de azt kurvára nem tudom elfogadni, hogy a lepattanókra fel sem ugrik!Állva nézi, hogy szedik le előle a labdákat.
Fepu jobb mint valaha.10 méterről szórja a triplákat emberrel a nyakában.
Neki külön gratuláció!
???
Hogy szolnoki “klasszikusokat” idézzek:
SZOPÓFESZTIVÁL!!!
Jó meccs volt, nagyszerű győzelemmel a végén! A lepattanó csatát hozta a Körmend, ez volt a legfontosabb a győzelemhez. Egyébként a végén Turnernek nem kellett volna kosarat dobni, mert így adott még egy esélyt az Olajnak, de azzal sem tudtak élni. Jobb lett volna, ha Turner nem dobja el, hanem vezeti még a labdát 0,7 mp-ig és nyer a Körmend sima 1 ponttal.
Nem szoktam hozzászólni a meccsekhez. DE! A két centernél egy félholt Andric is többet tenne le az asztalra..
Gratula Körmendre!
Gratula a Körmendnek! Mindamelett h. nagyon jó csapat, profi módon használták ki az amatőr játékvezetés hibáit.
Véleményem szerint ezt a meccset Potocnik miatt buktuk. Óriási hiba volt Price-t és nem Thucker-t játszatni.
HAJRÁ OLAJ !!!
Minden elismerés a Körmendnek. Na és kötélből vannak az idegeik, mindig remekül oldják meg kiélezett helyzetben ( kivétel Kecsó ellen) a végjátékot.
Gyanítom, hogy ez a nemzetközi meccseknek is köszönhetik. A Falcónál is látható, hogy egál állásnál (mint tegnap) szigorítanak egy kicsit a védekezésen és rögtön ellépnek az ellenféltől.
Grat Körmendre! Izgalmas meccs lehetett. Pár érdekesség. Volt 50!!! büntető. Price 8 Val kontra Kastrati 15….. Juhos minden meccsen pár perc után 3 faultja van…. Ami még meglepő Olajtól több tripla kísérletet vártam. Tóth Norbi miért játszik ilyen keveset?
Gratula Körmendre. Jól játszottak. Nem olvasom a szolnoki trollok regényét a közpénz és a Szolnoki kosárlabda összefüggésében. Vajon miért nem?
Gratulálok a Körmendnek! Igazi kosárünnep volt két, nagy hagyományokkal rendelkező, tradícionális fellegvár hatalmas csatája…., aki látta, tudja, hogy miért nem nyertünk, de az érmeket, nem most osztják…, de legalább dobtunk egy csontot a cinegéknek ?
Csendben, szerényen dolgozunk tovább, mert mi csak a munkában (nem a közpénzben!) hiszünk!
Csak az OLAJ!
??
??
“tradícionális fellegvár”, “…hogy miért nem nyertünk”, “Csendben, szerényen…”
Vicc vagy.
Értelmes kommentet is irnék:
Price jó játékos,de nem biztos ebbe az Olajba való. Csapatszintű épitkezés megy,ami nem egy allin játékosra épül,aki szabadkezet kap,mint Körmenden,nem is hozza (még) meccsek óta,amire valójában képes. Ezért volt nálunk is más Gov Szocso érában,mint Okornnal. Ha rossz játékos látszatra,nem biztos játékos rossz,csak nem fekszik neki az a stilus,amire az edző épit,és elvárja azt.Körmendre pont egy ilyen játékos hiányzik,még stabilabb lehessen a pozicioja. Én nagy hasonlóságot látok Govens és Price esetében ilyen szempontból.
Gratula szomszédba,és sok sikert a lettek ellen! HAJRÁ VAS!
Koszi! ?
A játék legtöbb elemében jobb volt a Körmend, gratulálok nekik, megérdemelték!
Price eddig zsákutca, a Rudner,Tóth a szokásos 0!
Juhos nem találja a helyét ebben a csapatban, reméljük ez változik.
Inkább játszon Csák,Frank,Pallai!
Végül Cakarun+Jones extrák, îgy tovább!
Csak egy(közpénzmentes)CSAPAT van Vas megyében!Mte!
Motoros????????
csakazimitne, párnika és motoros is ideszart már. mindjárt jön ricsifiú. azért le a kalappal, jó gyorsan váltogatod a fiókokat. csak nehogy egyszer mellé nyúlj (és szerkeszto néven írj) 😀
Mikor van ügyfélfogadás az ingatlanirodában Sárváron?:) Vajon ott is ekkora arcod lesz?
Ez nagyon jó szöveg barátom ???
Most sírhattok filkósok !
????
Elég gagyi a Motorod amin ülsz bohóc!!! ???
Csak ennyire futja az ingatlanozásból?!
Vigyelek egy kört??
Csak ne rossz helyen kapaszkodj,gay????
Neked bármikor,hivj várlak??
Motoros! A 29.5 millás ingatlanban a garázsból be lehet menni közvetlen a házba? Képeken nem egyértelmű. Bocs az offért de ez nagyon érdekel
Nem.
Kár. Köszi a választ.
Nm.
Vág majd furcsa képeket a hugyos körte!!! ?
igazad van Cs. Balázska!!
G akart lenni szerintem az a Cs!
Sztm ezzel óvatosan,marcikával együtt, mert adatvédelmi és személyiségi jogokat sért.
Ha ádika adta ki akk abból nagy bukta lesz?
Ha laura akk is?
Tenyleg, Laura miatt nem kurtak meg, Mocis?
Nem még?
Minden dicséretet megérdemelnek a csapatok, de itt csak egy győztes lehet……
Ezek most mi lettünk, de sok sikert kívánok a Tisza-parti piros-feketéknek, jó lesz ez a gárda..
Forever MTE
A végén talán egy pici segítséggel, de óriási és megérdemelt győzelem! Mindenkinek gratulálok hozzá! Abszolút nem bíztam benne, ezért elnézést kérek a csapattől és a stábtól! Ez az Olaj ott lesz a négyben!!! A legjobb meccseket meg képtelen adni a fasza M4, hogy bas…..k meg!
Na mi van buckák jöhet a hetedik légiós?! ???
Nyolc Magyar pontocska!!! ???
Ennyi közpénzből ennyire futja csak?!
Fél ház a nagy rangadón,a szurkolás nulla!!!!
Bevettétek a ? üveget, szép álmokat!!!?
Ezért dolgozunk, hogy ezek meg elherdálják a pénzünk..:( Felháborító!
Sárga g…k
Vörös spe…k
Fogd be a szád közpénzes csapat Inkább a Körmend mint ti semmirekellő banda … kosarazni egyik se tud aki ott van ?
Nem hát hogy neked mennyire igazad van.
SZÉP VOLT FIÚÚK!!!
Remek meccsen győztünk! Volt tartása a csapatnak, a kiélezett csatát megnyertük.
Kellenek az idegenbeli sikerek is!!
Köszönöm mindazoknak, akik a Körmendnek szurkoltak a mai estén.
A szolnokiaknak fel a fejjel.
U.: drága bb1, a gyűlölködőket, uszítókat, trollokat ma tutira inspirálni fogja, hogy okádják ide a faszságaikat… Nem lehet ellenük tenni? Élvezhetetlenné teszik a fórumot. Vagy ti fizetitek őket, hogy legyen hsz., vagy a szerkesztőségből egyeseknek ez a feladata, hogy egymásnak essenek a szurkolók. Klubhovatartozástól függetlenül. Ez undorító.
HAJRÁ KÖRMEND, VAS, MAGYAROK!
Price a Körmend mezét húzta fel erre a meccsre… a bírók sem fújták be a végén a faultokat a palánk alatt a Szolnoknak. Azonban ez mit sem von le a Körmend bravúros győzelméből, mert mindig volt tartásuk akkor, amikor a Szolnok egy kicsit ellépett és a végét higgadtan lehozták.
Azért azt látni, hogy ez a Szolnok más csapat már, mint Alekszics idején.
Gratulálok az MTE-nek, jobbak voltak..
Óriási lesz a versenyfutás és ebbe a Paks is bele fog szólni. Kíváncsi leszek, ki ér oda a negyedik helyre.
Sok sikert a Ventpils ellen.
Jaj srácok ne tévesszen meg a mai meccs eredménye . Nem a körmend volt jobb értsétek meg csak a vezetők megegyeztek hogy (az elcsalt meccseink miatt igaz Kapitány ?) a körmendnek van nagyobb esélye behúzni az alapszakaszt .. A legjobb csapat a Szolnok ennek ellenére is csak most a körmendel kellett szövetkezni az ellenségünk ellen ennyiről van szó ! Na majd meglàtjátok szombathelyen mit fogunk rendezni közpénzes csapat(ka) !
CSAK AZ OLAJ !!!!!
Körmend és Szombathely is nagybetűvel írandó!
Egyiket se tartom annyira hogy nagybetűvel írjam ez elvi kérdés !
Be is áraztad magad rendesen
Köze nincs ehhez az elveknek, ez nettó bunkóság……
Omg??
Figyelj oktondi!
Nagyon képben vagy. Mi megyünk Szolnokra!
KörmenDDel, ostoba
Ostoba vagy ám te én régebb óta szurkolok a csapatnak szóval le lehet szállni rólam fiam ?
Ez aztán az érv.?
Az lesz az érv amikor elnyerünk előletek mindent megint 10 évig papes ?
Az Alba meccsnél már beleálltam faszméregetésbe veled, vàlaszod már ott sem volt. Légy jó, puszi ??
A nyelvtan nem megy neki, de ő régebb óta szurkol a csapatának, ezért nem ő az ostoba…
:-DDDDDDDDD
Ez fájdalmas.
Kérlek benneteket, vegyétek már észre, ez a csakazimitne egy ócska, szarházi fizetett troll, köze nincs Szolnokhoz!
Vigyázz mert neked ugrik!
Izgalmas volt. A végén három dobása lehetett volna a győzelemhez a Szolnoknak. Egyik sem lett eredményes. Negyedik negyedben a Körmend védekezése volt hatékonyabb. Amikor zsinórban három triplával ellépett a házigazda, akkor azt hittem fordulópont volt,de visszakapaszkodott a Körmend. Gratulálok nekik.
Szép volt fiúk ! Remek szezon lehet ebből, ha minden úgy alakul. A szezon előtt, beárazták sokan a körmendi csapatot, az 5-8 helyre. Ebből inkább egy újabb vasi döntő lesz, meglehet.
Gratulálok a fiókcsapatunknak! Nagyot léptek az ezüstérem felé.
Külön gratulálok a szlovén válogatott Kastratinak! Ez volt élete meccse!
Az ellenetek volt… Mikor betakarta a varadi babát
Ezt én is így érzem. ?
??? teljesen vakond a gyerek.
ÓÓÓ de nem hiányoztál innen….nekem legalább is nem! Csak megkérdezem hogy hány Falcos játszik Körmenden aki nem fér be most a Falco keretébe….Tudod mi akkor és anno azért voltunk a Körmend fiókcsapata…mert több Körmendi kosaras akkor nem fért be ott a keretbe és hozzánk jött át Szombathelyre! Neveket oda vissza nem írok…neked felesleges is lenne!
A közpénz hajó léket kapott :):)
De hiszen ti nyertetek tegnap. 🙂 Olyan szép, amikor a két közpénz király mondja egymásnak… ?
Hát ez az,elég mulatságos ami itt folyik már.
Jokic! Az nagyobb vicc, amikor egy Albás reklamál amiatt, hogy ellenük fújnak a bírók (fentebb). 😀
Ennek meg tényleg mi értelme van?
Bár ez nekünk nem a legjobb eredmény, de férfias munka volt, gratula Körmendre!
Jöjjön csak a Körmend szorosan mögöttünk….ezt a végeredményt vártam…grat. a szomszédba….