Bajnokság
“Régóta nem láttam edzőt ennyi időt a pályán és az edzői zónán kívül tölteni”
Jesús Ramírez tiszteli Forray Gábor munkásságát, de nem mindenben értett egyet a nyilatkozatával.

:
:
Vasárnap este parázs mérkőzésen verte a Kecskemét a Fehérvárt. A hazaiak trénere a mérkőzés után elmondta, hogy szerinte minden játékvezetői ítélet helyes volt. Az Alba Fehérvár vezetőedzője, Jesús Ramírez máshogy látja a dolgokat, valamint elmondta a vereség okát is a BB1.hu-nak.
– Nem vagyunk elégedettek a teljesítményünkkel. Jól végeztük a dolgunkat egészen 32-35 percig, de nem értünk végül körbe, nem fejeztük be okosan és a megfelelő módon a mérkőzést. Tudtuk, hogy mi az, amivel rossz helyzetbe hozzuk magunkat, mégis megcsináltuk azokat a dolgokat. Ezekből tanulnunk kell.
Majd kitért Forray Gábor nyilatkozatára, valamint a játékvezetésre is.
– Nagyon tisztelem kollégám, Forray Gábor remek munkáját Kecskeméten és a válogatottnál, de sajnos nem tudok egyetérteni vele ebben a mondatban. Nagyon sok téves ítélet volt a 40 perc alatt, amiket látunk, ha visszanézzük videón a találkozót. Régóta nem láttam edzőt ennyi időt a pályán és az edzői zónán kívül tölteni , még akkor sem, ha a félidőben mindkét tréner kapott egy-egy technikait a szünetben, furcsa körülmények között. Ez nem Forray ellen szól, ő csak a munkáját végezte, valaki pedig engedte neki.
Amiben egyetértek vele, az a kommunikáció a bírókkal. Mindannyian ugyanabban az “üzletben” vagyunk, amit úgy hívnak, magyar kosárlabda (ebbe beletartoznak ugyanúgy a játékosok, a játékvezetők, az edzők és a szurkolók). Közösen kell dolgoznunk azon, hogy jobbá tegyük az egészet, közte a kommunikációt is, ami véleményem szerint most nem jó, de remélem, hogy a jövőben ezen közösen tudunk változtatni – mondta Ramírez, majd kitért a Falco elleni találkozóra is.
– Az eddigi legkeményebb meccsünkre számítok a bajnok ellen, amely őrzi a tavalyi szezon csapatának a magját, akikhez csatlakoztak még jobbnál jobb játékosok is. Elsősorban saját magunkra kell koncentrálnunk és csapatként fejlődnünk ahhoz, hogy győztesen hagyjuk el a pályát. Valószínűleg a kulcs a védekezésünk és a lepattanózásunk lesz.

Mindkét edző ezerrel dolgozott és mindent megtett a csapatáért, amit megengedtek nekik. Ezt minden egyes edző így csinálja – függetlenül csapattal, nemzettől, sportágtól és személyes szimpátiától!!! Forrai utána tett egy nyilatkozatot, amelyben próbálta elvenni a meccs során felgyülemlett indulat élét, ezzel próbálva üzenni a bíróknak! Kár ezt ennyire felfújni, pláne kár belekeverni Ivkovicot, mint ügyeletes rosszat, akire aztán lehet ugrani 🙁 Az viszont valóban elgondolkoztató, hogy Krisztián gyakran kilép a csk. szerepéből és feleslegesen sokat foglalkozik a bírókkal, ami néha a teljesítményének a rovására is mehet!!! Markot pedig sok éve látom a pályán, tudom, hogy iszonyúan bántotta, hogy nem segíthetett… Olvass tovább »
“Régóta nem láttam edzőt ennyi időt a pályán és az edzői zónán kívül tölteni , még akkor sem, ha a félidőben mindkét tréner kapott egy-egy technikait a szünetben, furcsa körülmények között.”
Elég lenne visszanézni magát… Zónából állandóan kijött, folyamatosan ordított a sporikkal (más edző ezért könnyen kap technikait), a padja állandóan talpon (elvileg nem csak az edzőnek engedi meg a szabály???). Forray meg pont azért rohant be, mert látta hogy Révész és a begőzölt amcsi egymásnak készült esni… Gyakorlatilag egy újabb balhét akadályozott meg, hogy álló játékban elhúzta onnan Révészt.
A Kecskemét játékosai (élén Witmmannal és Djeraszimoviccsal) és edzője az átlag felett reklamálnak egy meccsen. Nem láttam az ominózus mérkőzést, így biztosan így van, ahogy írod. Amit viszont láttam (idén már 3 Kecskemét meccshez volt szerencsém, az elmúlt években pedig kb. 15-20 alkalommal láttam élőben Kecskemét meccset), azok alapján jó vastag bőr van Fofo arcán…persze, lehet, hogy csak humoros akart lenni. Egy bölcsődében nincs ennyi sírás, amit az említett játékosok és edzőjük összehozott és amit megengednek magáuknak. Ezt sokszor – vélelmezhetőleg “mesterét” majmolva – olyankor is megteszi a coach, mikor nyilvánvalóan nincs igaza. Nos, ez már sokkal szánalmasabb.
Djeraszimovics akkor reklamál, ha bántják! Ő fegyelmezett, de tegnap baromi nagy hibát követett el!
Kapott egy technikait, amit nem látott! A bírók videóztak volna, ő meg a nála szokásos szurkolásra próbálta biztatni a nézőket! Csak éppen rosszkor… Ugyanis éppen ki volt akadva a játékvezetőkre a közönség és pont “lincshangulat” volt… A sporik meg észrevették, hogy ő biztatásra próbálja a nézőket hergelni, ahogy szokta, de ők a lincshangulat növelésérére gondoltak…. Egy évtized alatt ilyen nem volt Markoval! Egyszerűen rosszkor, rosszhelyen próbált hangulatot növelni…
Na azért ez egy nagyon vicces komment egy Ivkovicccc tanítványról… Fofó nagyon szépen elleste a Maistro szokásait. Egyrészt tisztelem, mert szerintem jó edző Fofó, sokszor erőn felül teljesít a Kecsó az aktuális keretével, de a viselkedése tényleg elég érdekes, hogy finoman fogalmazzak. 🙂
Reeeeed….. neeeee 🙂
Csak azért értelek meg egy picit, mert néha én is megpróbálok olyant megvédeni ami egyébként nagyjából védhetetlen.
Ez is olyan.
Forray pedig maga adta fel a ziccert a szó szerint arcpirító nyilatkozatával.
Te meg inkább a spanyolra mutogatsz és ne mondd, hogy meg tudtad állni mosolygás nélkül a dumát.
Azért ilyen stílusú és tartalmú Zollner vagy Okorn nyilatkozat után itt a bb1-en 100 hsz-es ölremenő fél nap lenne.
Ő sajnos teljesen elfogult, ha a Kecsóról van szó. Nem érdemes vele vitatkozni. Leírja, meghallgatod, mosolygsz, aztán próbálsz rá korrekt módon válaszolni.
Forrayt nem védtem! A pályára ezért ment, ami a meccs felvételén is látható! Ma Kecskeméti Tv-n is megnéztem.
Attól hogy Fofó mit csinál a spanyol független! Irritáló volt látni, hogy bármit megtehet a padon….