Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

Rátgéber: Meg vagyok elégedve a trénereimmel, szerintem irigylésre méltó a névsorunk

Fontosnak tartják, hogy az akadémiának legyen csúcsa.



:

:

A Rátgéber Akadémia utánpótláscsapatai is gőzerővel készülnek a következő bajnoki évadra. A fiataloknak már nagyon hiányoznak a mérkőzések, de ez érthető: a koronavírus-járvány miatt a korosztályos ligákat idő előtt, március közepén lefújták.

Két hónapig bezártunk, ezt azzal kompenzáltuk, hogy egész nyáron dolgoztunk. Jelenleg is elég sok a kérdőjel, de bármi történjék, mi alkalmazkodunk az adott helyzethez; úgy vélem, ez a jó szakemberek egyik fő ismérve. Tudjuk, több sportágban törölték az őszi versenyeket, mi is csak bízhatunk abban, hogy elrajtolnak a bajnokságok. A tőlünk telhető legtöbbet megtesszük: elválasztjuk a három pályánkat, külön üzemeltetjük azokat, és betartjuk a fertőtlenítési szabályokat

– mondta a kialakult helyzetről Rátgéber László az utanpotlasport.hu-nak, majd beszélt arról is, hogy folyamatosan keresik az új lehetőségeket.

Fontosnak tartjuk, hogy az akadémiánknak legyen csúcsa. Ennek érdekében az NB I/B piros csoportjában szereplő Budafok férficsapatával együttműködési megállapodást kötöttünk; huszonkét éves korig töltöttük fel játékosokkal a keretet, így Magyarország talán legfiatalabb felnőtt férficsapatát alkotjuk. A női vonalon hetven százalékban tulajdonosai lettünk annak a cégnek, amelyik a PEAC Pécs első osztályban szereplő együttesét üzemelteti. Mindezt azért, mert lehetőséget kell adnunk arra, hogy a játékosok egészen a profivá válásig, vagy aközben is gondolkozhassanak pécsi karrierben. Ehhez a Pécsi Tudományegyetemmel kötött együttműködésünkre is szükség van

– tette hozzá.

Rátgéber azt mondta nem tervezi új edzők szerződtetését.

Az akadémiai korosztályokba nem érkezett új edző, meg vagyok elégedve a trénereimmel, szerintem irigylésre méltó a névsorunk. A szakmai munka minőségét ráadásul folyamatosan ellenőrzöm. A feladatunk ettől függetlenül az, hogy a gyerekek mellett az edzőink fejlődése is folyamatos legyen, ez elengedhetetlen. Azt valljuk, hogy a játékosokat sem szabad felhalmozni a nagyobb korosztályokban. A serdülők között próbálunk toborozni, hiszen innentől még rengeteget tudunk adni a fiataloknak, hosszú távon foglalkozhatunk velük. Több idősebb, U18-as, U20-as kosarast igazoltak tőlünk az NB I-es csapatok, és erre büszkék vagyunk. Az a fiú, aki nem megy el, lehetőséget kaphat a másodosztályú együttesünkben. Minden tekintetben a lehető legmagasabb szintű körülményeket nyújtjuk a gyerekeknek és a szakembereinknek. Azt hiszem, ennek is köszönhető, hogy mindenki képes maximális fokozaton dolgozni nap, mint nap; ez a sikerünk egyik kulcsa, ezen az úton szeretnénk tovább haladni

– nyilatkozta.

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés