Kosárlabda
Rátgéber biztos volt benne, hogy Pongóból felnőtt válogatott lesz
Mint ahogy abban is, hogy egyszer ő lesz a nemzeti csapat kapitánya.

:
:
Két nemzetközi torna házigazdája volt a Rátgéber Akadémia: az U13-as fiúk számára megrendezett I. Szentpáli Bence Emléktornát a bosnyák KK Kos, az U14-es lányok II. Karácsonyi Tornáját a Basket Kids Montenegro nyerte meg. Az eredményhirdetéskor köszöntötték első felnőtt férfi válogatott játékosukat, Pongó Marcellt, aki mostantól az NKA utazó nagykövete.
– Biztos voltam benne, hogy Pongó Marciból felnőtt válogatott játékos lesz – fogalmazott az akadémia szakmai és stratégiai igazgatója, Rátgéber László, majd így folytatta: – Abban is biztos vagyok, és ez a következő feladata, hogy egyszer ő lesz a magyar válogatott csapatkapitánya. Nem az az igazi irányító, aki jól vezeti a labdát, hanem az, aki a jelleme, a karaktere alapján képes arra, hogy egy csapatot irányítson, a vezére legyen. Ő pedig képes rá.
A 22 éves játékos, a német Nürnberg Falcons húzóembere nem csak a válogatottban képviseli a Nemzeti Kosárlabda Akadémiát, hanem szerte a világban, mindenhol, ahol csak megfordul – elfogadta ugyanis felkérésünket, s mostantól ő lesz férfi vonalon akadémiánk utazó nagykövete. Nagyon örült ennek a felkérésnek, majd szüleivel együtt meghatottan nézte, ahogy a Himnusz kíséretében felhúzzák a mezét a csarnokban – az első két felnőtt válogatott játékosunk meze egymás mellé kerül.
Fotó és forrás: ratgeberakademia.hu

Szólj hozzá!