Bajnokság
Ramírez: bár a Sopron mögöttünk van a tabellán, de jelenleg jobb formában van
Zollner rendkívül sikeresnek értékeli a 2019-es körmendi évet. Dzunics azt mondta, mindig a kötelező győzelem a legnehezebb.

:
:
Tegnap este öt mérkőzéssel véget ért a 13. forduló a férfi élvonalban, és ezzel le is zárult a 2019-es esztendő. Íme a mérkőzések utáni edzői nyilatkozatok:
Egis Körmend – Kaposvári KK 91-71 (18-12, 24-21, 26-18, 23-20)
Matthias Zollner, az Egis Körmend vezetőedzője: Gratulálok a csapatomnak és a szurkolóinknak. Ma egy nagyon magabiztos győzelmet arattunk, megnyertünk minden negyedet, ami jó jel. Viszont volt húsz eladott labdánk, aminek nem örülök, de ez elsősorban a Kaposvár agresszív védekezéséből adódott, időnként okoztak nekünk ezzel gondot, és nem csak az agresszivitással, de néha a védekezés-váltásukkal is, néhány játékosunkra még inkább figyeltek. Emiatt voltak hibáink, mire megtaláltuk a megoldást, de mindenképpen örülök annak, hogy megnyertük ezt a meccset. Annak is örülök, hogy remek évként könyvelhetjük el 2019-et, azt hiszem, ez nagyon jó esztendő volt a körmendi kosárlabdázás számára. Megnyertük az Alpok Adria Kupát, ezüstérmesek lettünk a bajnokságban, most is a második helyen állunk a bajnoki tabellán, és ott vagyunk a FIBA Europe Cup második csoportkörében. Mindez egy ilyen kis klubnak, mint a Körmend, azt hiszem, hogy rendkívüli eredmény, nagyon boldogok lehetünk emiatt. Most van két napunk ünnepelni ezt, aztán január elsején dolgozunk tovább, hogy 2020 még sikeresebb legyen.
Fekete Ádám, a Kaposvári KK vezetőedzője: Gratulálok a Körmendnek, óriási energiával játszott. Ez egy olyan mérkőzés volt, amiből a csapatunknak tanulni kell, megéreztük azt, hogy milyen egy nagyon kemény meccs. Annak nagyon örülök, hogy a harmadik negyedben volt egy olyan öt perc, amikor mi is hasonlóan agresszíven védekeztünk, de nyilván ez nagyon kevés volt. Az, hogy volt 26 eladott labdánk, elsősorban a mi hibánk, de dicséri a Körmend nagyon agresszív védekezését is. Minden mérkőzésen van egy faulthatár, ami minden alkalommal más, ez most magas volt, így egy nagyon erős Körmend ellen hiába küzdöttünk, néha bejöttük tíz pont alá, de nem volt esélyünk a győzelemre. Gratulálok nekik, a nemzetközi kupaszereplés miatt is, és sok sikert kívánok a folytatásra.
Szolnoki Olajbányász KK – KTE-Duna Aszfalt 94–69 (16–14, 30–23, 17–14, 31–18)
Gasper Potocnik, a Szolnoki Olajbányász KK vezetőedzője a Nemzeti Sportnak: Boldog vagyok, hogy ilyen jól teljesítettek a fiúk. Azért még mindig sok munka vár ránk, több új dolgot kell még beépítenünk mind a védő-, mind a támadójátékunkba. Nincs megállás, készülünk a következő, Alba elleni mérkőzésre.
Forray Gábor, a KTE-Duna Aszfalt vezetőedzője a ktekosar.hu-nak: Ekkora különbség a játék képe alapján nem volt a két csapat között. Sokáig ott loholtunk a Szolnok nyakában, de sajnos a meccs fontos szakaszában kaptunk három demoralizáló triplát, ott fordult át a mérkőzés. Mindemellett nagyon jól védekezett az Olaj, minden pontunkért meg kellett izzadnunk. Köszönöm szurkolóinknak, hogy elkísérték a csapatot most is, és hogy sportszerűen buzdították a csapatot. Boldog új évet kívánok mindenkinek, gratulálok a szolnokiaknak a győzelemhez!
Jászberényi KSE – OSE Lions 67-93 (11-25, 19-27, 16-19, 21-22)
Lo Elhadji Malick, a Jászberényi KSE vezetőedzője: Gratulálok az oroszlányiaknak, nemcsak a mai mérkőzéshez, hanem az eddigi szereplésükhöz is. Lejátszottak bennünket a pályáról minden tekintetben. Fejben, lábbal és kézzel sem voltunk partiban velük. Dolgoznunk kell tovább, hogy a szezon végén legalább a bennmaradásunkat biztosítsuk.
Sebastjan Krasovec, az OSE Lions vezetőedzője: Nemcsak a csapatnak, hanem a szurkolótáborunknak is szeretnék köszönetet mondani. A pályán a fiúk, a lelátón pedig a szurkolók tettek ma meg mindent a sikerért. Nagyon értékes győzelmet szereztünk Jászberényben.
Atomerőmű SE – Naturtex-SZTE-Szedeák 86-79 (19-23, 20-18, 25-25, 22-13)
Braniszlav Dzunics, az ASE vezetőedzője: A kötelező győzelmek sokszor nehezen jönnek, ez most is így volt, szerencse, hogy nagyobb rotációval tudtunk dolgozni és a negyedik negyedben sikerült megfordítanunk a mérkőzést. Gratulálok a Szegednek, jó, kiegyenlített mérkőzés volt. Megyünk tovább.
Szrecsko Szekulovics, a Naturtex-SZTE-Szedeák vezetőedzője: Gratulálok a Paksnak, úgy gondolom, hogy jobb csapat, mint mi vagyunk. Megpróbáltuk lassítani a meccset, hosszú támadásokat játszottunk, ritmust akartunk váltani, ez sikerült is. Az utolsó negyedben elfáradtunk, kevés volt a rotációnk.
Sopron KC – Alba Fehérvár 88-82, h.u. (22-21, 15-18, 16-17, 22-19, 13-7)
Kosztasz Flevarakisz, a Sopron KC vezetőedzője: Jó meccs volt, jó hangulatban. Nagy csapat ellen játszottunk, hiszen az Alba az egyik olyan csapat a ligában, akit mindenhol ismernek. Gratulálok a játékosaimnak és a szurkolóknak is. A játékosaim napról napra fejlődnek, egyre nagyobb az önbizalmuk. Hosszabbításos meccset nyertünk az Alba ellen és ez a legfontosabb.
Jesús Ramirez, az Alba Fehérvár vezetőedzője: Gratulálok a Sopronnak. Nagyszerű hangulatban, végig ugyanolyan szinten játszottunk, de a Sopron akarata érvényesült. Nem tudtunk egy nagyobb előnyt kiépíteni, amelyből továbbléphettünk volna. Olyan csapat a Sopron, amely bár mögöttünk van a tabellán, de jelenleg jobb formában van. Vereséggel zártuk az évet, de ebből tanulni kell, és készülni a következő meccsre.
fotó: albakosar.hu

Ramirez ez a játékosállomány nélküled sokkal többet érne el. Mondhatnám azt is,hogy nélküled többen lennénk!
Ramirez, szakmailag dupla nulla vagy! “…a Sopron akarata érvényesült… Nem tudtunk egy nagyobb előnyt kiépíteni… a Sopron jelenleg jobb formában van”… 1. Ha egy csepp kis szakmai tudásod lenne, jól időzítenéd az időkéréseket, és tudnál használható stratégiát, taktikát, motivációt adni a játékosoknak, akkor az ALBA akarata érvényesülne. 2. Egy meccsen nem mindig kell nagyobb előny, csak elég lett volna megtartani azt a 3-4 pontos előnyt, amit a 2-3. negyedben kiharcolt a csapat. 3. Sajnos elég sok meccsen az idei szezonban az ellenfél volt jobb formában. Mi a terved az Alba mikor lesz tartósan jobb formában??? pl.: Mikor tanulunk meg védekezni???… Olvass tovább »
Nevetséges vagy, az egész ország rajtunk röhög. Sablonnyilatkozat, folyton csak a sablonnyilatkozat. Már látom a következőt is: a Szolnok játékát kontrollálnunk kell, a szurkolóinknak köszönjük a bíztatást, 4-ből 4 győzelemmel szeretnénk kezdeni a naptári évet. Semmi szakmai elemzés, semm kosárlabda, csak a rizsa. Meg a rágózás élő adásban ország-világ előtt.
Balássi, Simon, Ramirez TAKARODJATOK
Takarodj Ramirez.
Ramirez nem érzed ,hogy ezt nem kéne tovább fesziteni?Vagy Balassi úr?Esetleg BezseléBazsi?Legalább azt az 1000-1200 embert vegyétek figyelembe aki még mindig kitart…