Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Rájátszás: három hely kiadó, hatan pályáznak rá

Viszont még csak az első és a második hely dőlt el.



:

:

Egy forduló van hátra a férfi A-csoport alapszakaszából, melyen eldől, hogy mely három csapat csatlakozik még a már rájátszásba jutott ötöshöz.

A Falco-Vulcano Energia KC Szombathely megnyerte az alapszakaszt, az Arconic-Alba Fehérvár pedig biztosan második.

A harmadik és a negyedik hely az NHSZ-Szolnoki Olajbányász és a Zalakerámia ZTE KK között dől el. A Szolnok biztosan harmadik, ha az utolsó fordulóban nyer, illetve akkor is megőrzi pozícióját, ha a ZTE nem éri utol a tabellán. A zalaiaknak jobb az egymás elleni mutatója, így abban az esetben előznének, ha győzelmek számában beérnék a Szolnokot.

A ZTE a negyedik helynél rosszabb pozícióban már nem végezhet: a Sopron KC és a DEAC érhetné még utol, de mindkét együttest oda-vissza verte, így külön-külön, illetve hármas holtverseny esetén is megelőzné ellenfeleit.

Az első négy helyen tehát nem túl bonyolult a helyzet, de annál inkább összetett az 5–8. pozíciók sorsa, amelyre még a Sopron és a DEAC mellett az NKA Universitas Pécs, az Egis Körmend, az MVM-OSE Lions, a Budapesti Honvéd SE és az SZTE-Szedeák pályázik. Közülük a Sopron helyzete annyiban szerencsés, hogy már nincs olyan kimenetel, amikor ne végezne a legjobb nyolcban – a soproniak is biztosan ott lesznek a play-offban.

A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, a Kometa Kaposvári KK és az Atomerőmű SE nem juthat rájátszásba.

A bajnokság állása:

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Rel.pont
1. Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 25 22 3 47 2363 1876 0,940
2. Arconic-Alba Fehérvár 25 20 5 45 2351 2112 0,900
3. NHSZ-Szolnoki Olajbányász 25 14 11 39 2026 2062 0,780
4. Zalakerámia ZTE KK 25 13 12 38 2136 2148 0,760
5. DEAC 25 12 13 37 1886 1943 0,740
6. Sopron KC 25 12 13 37 1983 2065 0,740
7. NKA Universitas Pécs 25 11 14 36 2061 2090 0,720
8. Egis Körmend 25 11 14 36 2065 2139 0,720
9. MVM-OSE Lions 25 11 14 36 2104 2105 0,720
10. Budapesti Honvéd SE 25 11 14 36 1982 1995 0,720
11. SZTE-Szedeák 25 11 14 36 2195 2262 0,720
12. Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 25 9 16 34 2006 2089 0,680
13. Kometa Kaposvári KK 25 9 16 34 2053 2183 0,680
14. Atomerőmű SE 25 9 16 34 1986 2128 0,680

 

Hogy ne kelljen túl sok minitabellát böngészni, így alább csak azokat az eseteket vesszük sorba, amikor egy vagy több csapat a holtverseny miatt lecsúszik a rájátszást érő pozíciókról.

NKA, Sopron, Szedeák, OSE, DEAC

DEAC, Sopron, NKA, OSE és Szedeák holtverseny esetén az érintett öt, 12-12 sikerrel záró csapat minitabelláján élen végez, így ötödik helyen vág neki a rájátszásnak az NKA (6 győzelemmel). A Sopron és a Szedeák 4-4 győzelmet számlálna, amennyiben ez a holtverseny jön össze, így köztük az egymás elleni eredmény dönt – a Sopron javára. A DEAC marad három győzelemmel, de utoléri az OSE, amely egymás elleni eredményben jobb, így előzne – vagyis a sorrend az 5–9. helyeken: NKA, Sopron, Szedeák, OSE, DEAC.

Az érintett minitabellák pillanatnyi állása:

NKA, Sopron, Szedeák, OSE, DEAC

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
1. NKA Universitas Pécs 8 6 2 14 721 648 +73 0,875
2. Sopron KC 7 4 3 11 583 566 +17 0,786
3. SZTE-Szedeák 7 3 4 10 607 646 -39 0,714
4. DEAC 7 3 4 10 514 533 -19 0,714
5. MVM-OSE Lions 7 2 5 9 552 584 -32 0,643

Sopron, Szedeák

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
1. Sopron KC 2 1 1 3 201 195 +6 0,750
2. SZTE-Szedeák 2 1 1 3 195 201 -6 0,750

OSE, DEAC

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
1. MVM-OSE Lions 2 1 1 3 158 140 +18 0,750
2. DEAC 2 1 1 3 140 158 -18 0,750

NKA, Sopron, Szedeák, Honvéd, OSE, DEAC

Az előbbi ötöshöz még csatlakozhat a Honvéd is, ekkor egy hatos minitabellából kell kiindulni, és további holtversenyek esetén még tovább bontani az egymás elleni minitabellákat.

Az NKA ekkor is megszerezné az ötödik helyet. A Sopron 6 győzelemmel követné, a Honvéd és a Szedeák viszont 5-5 sikerrel állna – a Szedeák jobb az egymás elleni mutatókban, így itt helycsere történne. Az OSE megelőzné ugyan a DEAC-ot, de ez már csak a 9. helyre lenne elég – a sorrend az 5–10. helyeken ekkor: NKA, Sopron, Szedeák, Honvéd, OSE, DEAC.

Az érintett minitabellák pillanatnyi állása:

NKA, Sopron, Szedeák, Honvéd, OSE, DEAC

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
1. NKA Universitas Pécs 10 7 3 17 875 822 +53 0,850
2. Sopron KC 9 6 3 15 738 700 +38 0,833
3. Budapesti Honvéd SE 10 5 5 15 794 780 +14 0,750
4. SZTE-Szedeák 9 4 5 13 786 814 -28 0,722
5. MVM-OSE Lions 9 3 6 12 711 747 -36 0,667
6. DEAC 9 3 6 12 647 688 -41 0,667

Szedeák, Honvéd

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
1. SZTE-Szedeák 2 1 1 3 179 168 +11 0,750
2. Budapesti Honvéd SE 2 1 1 3 168 179 -11 0,750

OSE, Szedeák, Sopron, DEAC, Körmend

Az előbb részletezett ötös és hatos holtversenyek úgy is kialakulhatnak, hogy az NKA helyett a Körmend zár 12 sikerrel.

A DEAC, Sopron, Körmend, OSE, Szedeák minitabellán ekkor az OSE végezne az élen öt győzelemmel. A Sopron, DEAC, Szedeák trió 4-4 sikerrel zárna, így tovább kell bontani a rájátszásba éppen beférő hármas holtversenyét, ahol viszont a sorrend Szedeák, Sopron, DEAC lenne. A három győzelemmel utolsóként záró Körmend csúszna ki a nyolcból, vagyis az 5–9. helyeken: OSE, Szedeák, Sopron, DEAC, Körmend.

Az érintett minitabellák pillanatnyi állása:

OSE, Szedeák, Sopron, DEAC, Körmend

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
1. Sopron KC 7 4 3 11 576 574 +2 0,786
2. DEAC 7 4 3 11 521 520 +1 0,786
3. MVM-OSE Lions 7 4 3 11 582 542 +40 0,786
4. SZTE-Szedeák 7 3 4 10 611 628 -17 0,714
5. Egis Körmend 8 3 5 11 656 682 -26 0,688

Szedeák, Sopron, DEAC

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
1. SZTE-Szedeák 3 2 1 5 275 276 -1 0,833
2. Sopron KC 4 2 2 6 343 345 -2 0,750
3. DEAC 3 1 2 4 225 222 +3 0,667

Sopron, OSE, Körmend, Szedeák, Honvéd, DEAC

A legutóbbi ötös is kiegészülhet még a Honvéddal, ekkor az 5–10. helyeken alakulna ki holtverseny.

Ezen minitabella élén Sopron, OSE holtverseny lenne, de az SKC-nak a 22 pontos előnyéből kellene megtartani legalább egy pontot, hogy helycsere már ne történjen. A Körmend és a Szedeák 5-5 sikert számlálna – a Körmend kétszer verte riválisát –, a DEAC és a Honvéd pedig 4-4 sikere miatt kicsúszna a nyolcból, így a sorrend: Sopron/OSE, OSE/Sopron, Körmend, Szedeák, Honvéd, DEAC.

Az érintett minitabellák pillanatnyi állása:

Sopron, OSE, Körmend, Szedeák, Honvéd, DEAC

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
1. Sopron KC 9 6 3 15 731 708 +23 0,833
2. MVM-OSE Lions 9 5 4 14 741 705 +36 0,778
3. Egis Körmend 10 5 5 15 839 845 -6 0,750
4. SZTE-Szedeák 9 4 5 13 790 796 -6 0,722
5. DEAC 9 4 5 13 654 675 -21 0,722
6. Budapesti Honvéd SE 10 4 6 14 783 809 -26 0,700

Sopron, OSE

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
1. Sopron KC 1 1 0 2 79 57 +22 1,000
2. MVM-OSE Lions 1 0 1 1 57 79 -22 0,500

Körmend, Szedeák

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
1. Egis Körmend 2 2 0 4 189 168 +21 1,000
2. SZTE-Szedeák 2 0 2 2 168 189 -21 0,500

Honvéd, DEAC

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
1. Budapesti Honvéd SE 2 2 0 4 155 133 +22 1,000
2. DEAC 2 0 2 2 133 155 -22 0,500

NKA, Sopron, Honvéd, OSE

Amennyiben a DEAC nyer, úgy nyolcba jut, és kiszáll a 12 győzelmes holtversenyből. Azonban például a Sopron, NKA, OSE, Honvéd négyes között alakulhat még ki azonos pontszám a 6–9. helyeken. Az NKA és a Sopron között előbbi javára dőlne el a tovább bontott minitabella, az OSE viszont már hiába érné utol a Honvédot, lemaradna a rájátszásról – ekkor a 6–9. helyeken: NKA, Sopron, Honvéd, OSE.

NKA, Sopron, Honvéd, OSE

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
1. Sopron KC 5 4 1 9 395 355 +40 0,900
2. NKA Universitas Pécs 6 4 2 10 515 509 +6 0,833
3. Budapesti Honvéd SE 6 2 4 8 471 468 +3 0,667
4. MVM-OSE Lions 5 1 4 6 390 439 -49 0,600

NKA, Sopron

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
1. NKA Universitas Pécs 2 1 1 3 164 161 +3 0,750
2. Sopron KC 2 1 1 3 161 164 -3 0,750

Honvéd, OSE

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
1. Budapesti Honvéd SE 2 1 1 3 163 159 +4 0,750
2. MVM-OSE Lions 2 1 1 3 159 163 -4 0,750

Sopron, OSE, Körmend, Honvéd

Utóbbi négyesre is igaz, hogy az NKA helyett a Körmend is szerepelhet. Ekkor a Sopron és az OSE között az egymás elleni eredmény dönt a 6–7. helyről. A Körmend több győzelemmel áll ezen a minitabellán, így előzi a Honvédot, vagyis a sorrend a 6–9. helyeken: Sopron/OSE, OSE/Sopron, Körmend, Honvéd.

Az érintett minitabella pillanatnyi állása:

Sopron, OSE, Körmend, Honvéd

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
1. Sopron KC 5 4 1 9 388 363 +25 0,900
2. MVM-OSE Lions 5 3 2 8 420 397 +23 0,800
3. Egis Körmend 6 3 3 9 510 521 -11 0,750
4. Budapesti Honvéd SE 6 1 5 7 460 497 -37 0,583

Honvéd, NKA, Szedeák, DEAC

Ha a legutóbbi két négyesben „kicseréljük” a Sopront a DEAC-ra – vagyis az utolsó fordulóban a Sopron nyer, a DEAC nem –, akkor az alábbi holtversenyekre is esély lehet.

Az NKA győzelme esetén a Honvéd nyerné a négyes csatát, második az NKA, harmadik a Szedeák, így lemaradna a play-offról a DEAC. A sorrend a 6–9. helyeken: Honvéd, NKA, Szedeák, DEAC.

Az érintett minitabellák pillanatnyi állása:

Honvéd, NKA, Szedeák, DEAC

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
1. Budapesti Honvéd SE 6 4 2 10 497 466 +31 0,833
2. NKA Universitas Pécs 6 4 2 10 514 487 +27 0,833
3. SZTE-Szedeák 5 2 3 7 423 450 -27 0,700
4. DEAC 5 1 4 6 357 388 -31 0,600

Honvéd, NKA

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
1. Budapesti Honvéd SE 2 1 1 3 174 154 +20 0,750
2. NKA Universitas Pécs 2 1 1 3 154 174 -20 0,750

Körmend, Szedeák, Honvéd, DEAC

Ha az iménti négyesbe a Körmend fér be az NKA helyett, akkor meg is nyeri a négyest. A Szedeák megelőzi a Honvédot az egymás elleni eredményük miatt, a DEAC pedig itt is lemaradna a nyolcról. A sorrend a 6–9. helyeken ekkor: Körmend, Szedeák, Honvéd, DEAC.

Az érintett minitabella pillanatnyi állása:

Körmend, Szedeák, Honvéd, DEAC

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
1. Egis Körmend 6 4 2 10 512 487 +25 0,833
2. Budapesti Honvéd SE 6 3 3 9 486 495 -9 0,750
3. SZTE-Szedeák 5 2 3 7 427 432 -5 0,700
4. DEAC 5 2 3 7 364 375 -11 0,700

NKA, Honvéd, Szedeák, OSE

A sok variáció közül még érdekes lehet az az eset, amikor 11 győzelemmel is be lehet jutni a rájátszásba. Ez NKA, OSE, Honvéd, Szedeák, vagy Körmend, OSE, Honvéd, Szedeák holtversenyek esetén lehetséges.

Előbbinél az NKA végezne még éppen rájátszást érő helyen. Vagyis a sorrend a 8–11. helyeken ekkor: NKA, Honvéd, Szedeák, OSE.

Az érintett minitabellák pillanatnyi állása:

NKA, Honvéd, Szedeák, OSE

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
1. NKA Universitas Pécs 6 5 1 11 558 512 +46 0,917
2. Budapesti Honvéd SE 6 3 3 9 505 492 +13 0,750
3. SZTE-Szedeák 6 2 4 8 511 538 -27 0,667
4. MVM-OSE Lions 6 2 4 8 496 528 -32 0,667

Szedeák, OSE

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
1. SZTE-Szedeák 2 1 1 3 168 163 +5 0,750
2. MVM-OSE Lions 2 1 1 3 163 168 -5 0,750

OSE, Körmend, Szedeák, Honvéd

Amennyiben a Körmend maradna 11 sikerrel, abban az esetben a 11 győzelmes küszöb esetén rájátszásba jut az OSE. Így a 8–11. helyeken a sorrend: OSE, Körmend, Szedeák, Honvéd.

OSE, Körmend, Szedeák, Honvéd

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
1. MVM-OSE Lions 6 4 2 10 526 486 +40 0,833
2. Egis Körmend 6 4 2 10 527 535 -8 0,833
3. SZTE-Szedeák 6 2 4 8 515 520 -5 0,667
4. Budapesti Honvéd SE 6 2 4 8 494 521 -27 0,667

OSE, Körmend

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
1. MVM-OSE Lions 2 2 0 4 204 155 +49 1,000
2. Egis Körmend 2 0 2 2 155 204 -49 0,500

A 26. forduló programja:

Arconic-Alba Fehérvár – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 2024. március 30. 18:00
NKA Universitas Pécs – Egis Körmend 2024. március 30. 18:00
Budapesti Honvéd SE – Zalakerámia ZTE KK 2024. március 30. 18:00
Kometa Kaposvári KK – NHSZ-Szolnoki Olajbányász 2024. március 30. 18:00
SZTE-Szedeák – DEAC 2024. március 30. 18:00
Atomerőmű SE – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 2024. március 30. 18:00
MVM-OSE Lions – Sopron KC 2024. március 30. 18:00

Kiemelt kép: hunbasket.hu

9 hozzászólás

9
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
6 Comment threads
3 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
7 Comment authors
fanaticfantasticCsakajótRámen11-12MadnessNoname Recent comment authors
Csakajót
Olvasó

Na ilyen bajnokság hajrá a 8-ba sem volt még… Szépen összeszedett munka

Rámen11-12
Olvasó

Riba Gyula, gratulálok és köszönjük!

Madness
Olvasó

Tegnap én is végeztem egy számolgatást amelyben a hét még érintett csapat meccseit vettem figyelembe. Ez négy mérkőzés, 16 féle kimenetel lehetséges. Ezeket összegezve csapatonként az alábbiak jöttek ki: Debrecen: Ha nyer, mindenképpen 5. Ha veszít, a 8 verzióból 5 esetben nem jut be, 3 esetben bejut. Sopron: Ha nyer, akkor vagy 5. vagy 6., attól függően, hogy a Debrecen nyer-e. Ha veszít, akkor is mindenképpen bejut. Négy esetben 6., négy esetben 7. lesz. Egy biztos, a Falcoval semmiképpen nem játszik. Pécs: Ha nyer, mindenképpen bejut, de a többi eredménytől függően lehet 5.,6.,7. és 8. is. A nyolc esetből 3… Olvass tovább »

Csakajót
Olvasó

Ez komoly munka. Komolyan. Ebbe azért tettél munkát, időt, jár a Grat. Gondolom stimmel is, az biztos hogy ilyen hajrá playoff helyekért sosem volt még.

fanaticfantastic
Olvasó

Köszönjük! Szépen összeszedted!

Noname
Olvasó

Korrekt anyag! Köszönjük!

Namár
Olvasó

Riba Gyula, ezt nem kevés idő lehetett összerakni, gratuálok, jó ilyet is látni.

lalus
Olvasó

Kristály tisztán érthető ????????vagy mégsem? Meccsek után,percekig nem lehet örülni a gyözteseknek a rájátszásért. Még kell matekozni elöbb.

fanaticfantastic
Olvasó

Ilyenre nem is emlékszem. Pedig jó ideje követem a bajnokságokat. Izgalmas ez az év. Kivétel a Falco.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés