B-csoport
PVSK-meglepetés a BKG ellen
A Honvéd úgy győzte le az MTK-t a másodosztályban, hogy az első három negyedet elveszítette.

:
:
A Hepp-kupa hétvégi döntője miatt szünet volt a másodosztály két csoportjában, de így sem maradtunk teljesen bajnokik nélkül.
A 23. fordulóból előrehozott meccsen verte a Honvéd az MTK-t, valamint a PVSK és a BKG is pályára lépett a Piros-csoportban: a 15. fordulóból visszamaradt meccsükön némi meglepetésre a pécsi fiatalok bizonyultak jobbnak.
Sorrendben a hatodik, a 21. és a 15. forduló egy-egy mérkőzése volt terítéken a Zöld-csoportban: két vereséggel zárt az Eger – előbb a DEAC U23 majd a Pécs ellen –, a Győr pedig a Bonyhádot győzte le.
NB I/B
Piros-csoport
23. forduló
Csak az utolsó negyedet nyerte meg a Honvéd – és a meccset
Puskás Artúr, a Honvéd edzője: Gratulálok a srácoknak, óriási győzelem volt! Az MTK és Horváth Balázs kollégám is minden dicséretet megérdemel, mert legjobb játékosuk hiányában kontrollálták a mérkőzést. Büszke vagyok a csapatomra. Sokadik alkalommal bizonyítják, mennyire összetartó brigád, és sokadjára fordítunk meg olyan meccset, ahol nagyon nem nekünk áll a zászló. Lehet, nem a miénk a legpuccosabb, leghíresebb játékosok alkotta gárda, viszont küzdeni, egymásért és a csapatunkért harcolni nagyon tudunk.
Horváth Balázs, a MTK edzője: Szeretnék a játékosainknak gratulálni, hiszen egy nagyon erős ellenfél ellen egy jó mérkőzést tudtunk játszani. A találkozó nagy részét uraltuk, vezettünk többször is tíz-tizenegy ponttal, rendkívül jól játszottunk, de sajnos nem elég harmincöt percen keresztül vezetni. Az ellenfél jól használta ki, hogy csapatkapitányunk hiányában a rotációnk nyolc főre csökkent, ezáltal nekünk nem volt erőnk az erőszakos és olykor-olykor fault határon túli kemény letámadó védekezés ellen a mérkőzés hajrájában. A bajnokságnak még nincs vége, matematikai esélyünk még mindig van a rájátszásra, dolgozunk tovább felemelt fejjel, büszkén. Igen, büszkén, hiszen az a csapat, aki légiós nélkül, magyar válogatottak nélkül is megnehezíti a topcsapatok dolgát, és jól tud kosárlabdázni egy ilyen erős bajnokságban, az igenis büszke lehet magára. További sok sikert kívánok a Honvédnak!
Budapesti Honvéd SE – MTK-Elite Basket 82-77 (24-26, 19-20, 17-21, 22-10)
Honvéd: Tichov 17/9, Horváth Á. 16/6, Gáspár B. 12/6, Stefán D. L. 10, Halász 7/3, Bea B. 7/3, Kármán 4, Tanoh 4, Kovács D. 3/3, Kopácsi 2, Pintér D. -.
MTK: Takács A. 20, Szatmári Zs. 19/6, Bognár 14/9, Farkas S. D. 8/6, Horváth B. 6/6, Nagy Sz. Sz. 6/3, Dobos 2, Czakó 2.
15. forduló
Végig hitt a sikerben a PVSK
Rab Gyula, a PVSK edzője: Gratulálok a fiúknak! Végig koncentráltan játszottunk, és végig hittünk a győzelemben. Végre sikerült a megbeszélteket jól végrehajtanunk. Egy nagyon jó csapatot győztünk le, egy színvonalas mérkőzésen. Két kiemelkedő teljesítmény volt nálunk, ez nagyon kellett a mai sikerhez. Az előző meccsekhez képest, ahol a negyedik negyedben mindig elfogytunk, ma a végjátékban egyértelműen a BKG fölé nőttünk. Remélem, a továbbiakban folytatni tudjuk ezt a játékunkat, és még szerzünk győzelmeket az alapszakaszban!
Dr. Nagy Ágoston, a BKG edzője: Olyan véleményt nem szeretnék mondani, amivel a játékvezetőket sújtanám, ezért inkább gratulálok a Pécsnek!
Pécsi VSK-Cargate – BKG-Príma SE 96-91 (21-26, 18-19, 24-23, 33-23)
PVSK: Dragasevic 39/12, Bíró L. 22/6, Carev 10/3, Futó B. 10, Erdei Á. 8/6, Kocsis Z. 7, Popadic -, Nagy K. -, Laufer -.
BKG: Park 19/6, Nagy Bo. Á. 16/9, Armaghani 16/3, Hegedűs A. 11, Nagy Be. Á. 10/6, Reizer 8, Nagy S. 6/6, Meleg K. R. 5.
Az alapszakasz állása
H. | Csapat | M | Gy | V | Pont | Dp | Kp | Rel.pont |
1 | HÜBNER-Nyíregyháza BS | 20 | 17 | 3 | 37 | 1802 | 1517 | 0,925 |
2 | MAFC | 20 | 16 | 4 | 36 | 1795 | 1623 | 0,900 |
3 | Budafok | 20 | 14 | 6 | 34 | 1742 | 1660 | 0,850 |
4 | HOYA-Pannon Egyetem Veszprém | 20 | 12 | 8 | 32 | 1779 | 1728 | 0,800 |
5 | Salgótarjáni KSE | 20 | 12 | 8 | 32 | 1534 | 1487 | 0,800 |
6 | Bajai Bácska FKE | 20 | 11 | 9 | 31 | 1600 | 1561 | 0,775 |
7 | Budapesti Honvéd SE | 21 | 11 | 10 | 32 | 1737 | 1791 | 0,762 |
8 | BKG-Príma SE | 20 | 9 | 11 | 29 | 1786 | 1676 | 0,725 |
9 | TF-BP | 20 | 9 | 11 | 29 | 1587 | 1611 | 0,725 |
10 | Vasas Akadémia | 20 | 9 | 11 | 29 | 1632 | 1640 | 0,725 |
11 | MEAFC-Miskolc | 20 | 8 | 12 | 28 | 1626 | 1683 | 0,700 |
12 | MTK-Elite Basket | 21 | 8 | 13 | 29 | 1681 | 1791 | 0,690 |
13 | Pécsi VSK-Cargate | 20 | 3 | 17 | 23 | 1643 | 1928 | 0,575 |
14 | Nagykőrösi Sólymok KE | 20 | 2 | 18 | 22 | 1474 | 1722 | 0,550 |
Zöld-csoport
6. forduló
Az Egert győzte le a DEAC
Kádár Tamás, a DEAC edzője: A meccs nagy részében nem sikerült kellő intenzitással védekeznünk. Rövid periódusokban tudtunk csak nyomást rakni a labdára, ilyenkor eredményesek voltunk. A keddi alacsony színvonalú U20-as meccsünk és a szerdai hasonló edzésünk után nem csoda, hogy csak nyögvenyelősen tudtunk nyerni.
Dr. Váczi Péter, az Eger edzője: Győr után is jó mérkőzést játszottunk. Vannak részek, amiben fejlődünk az utóbbi időben, ilyen a lepattanózásunk például. Egylabdás meccs volt, ahol a huszonkettő-kilences büntetőarányt kissé furcsállom, az utolsó meg nem kapott fault szituáció pedig súlyos hiba volt a közeli játékvezetőtől. Mindettől függetlenül gratulálok a debreceni csapatnak és további sikereket kívánok nekik!
DEAC U23 – EKE Eger KOK 72-68 (20-19, 15-18, 18-17, 19-14)
DEAC: Pollák B. 23/3, Gáspár M. 15, Opre 9, Várbíró 7/3, Zsuga T. 6/6, Sólyom Be. 4, Szekeres 3/3, Balázsi 3, Nemes D. 2.
Eger: Papp B. 20/15, Szicsák 19, Máté B. 16/9, Horváth R. 4, Illés B. 4, Mohamed 3/3, Ungi 2, Szabó M. -, Szatmári R. -.
21. forduló
Száz fölött állt meg a Győr
Rátvay Tamás, a Győr edzője: Nagyon örülök a győzelemnek, bár ez a játék késett egy hetet. Ha ennek csak a töredékét tudtuk volna múlt héten mutatni, jobb helyzetben lennénk, de örülök, hogy ilyen fölényes győzelmet arattunk. Gratulálok a Bonyhádnak, végig küzdöttek, és megyünk tovább.
Morgen Frigyes, a Bonyhád edzője: Sajnos negyven percen keresztül enerváltan játszottunk, így az első félidőben el is dőlt a mérkőzés, a harmadik negyedben sem tudtunk ezen változtatni. Ehhez még társult, hogy a Győr nagyon jó százalékkal dobott, mint kintről, mint bentről. Félidőben is már negyven százaléknál jártak hárompontos-dobásmutatóban. A mérkőzésen egyértelmű volt, hogy a lepattanó-csatában is dominanciát mutatnak. Sok sikert kívánok nekik a továbbiakban, gratulálok, mi pedig igyekszünk javítani!
Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC – Knipl Kft. Bonyhádi KSE 113-82 (26-19, 26-16, 33-22, 28-25)
Győr: Rátvay T. 28/21, Berneczei 22/6, Csaba Gy. 22/3, Domsitz 16, Gáll 10/6, Nagy T. 5/3, Geiger 5, Hágen 3/3, Kámán 2, Horváth Á. -, Tóth K. -.
Bonyhád: Dorogi 16/6, Pajor 15/9, Baki S. 12/3, Pupp 8, Somogyfoki Sz. 8, Maskaljevic 8, Tömösváry 7, Csobán 4/3, Gébert 4, Jakab M. -.
15. forduló
A Pécs is legyőzte az Egert
Dr. Váczi Péter, az Eger edzője: Megint nem játszottunk jól, főleg az elején nagyon sok technikai hibát is elkövettünk. Túl nagy előnyt hagytunk a Pécsnek, és mivel elől és hátul is sokat rontottunk, így nem kerülhettük el a nagyobb arányú vereséget. Örülök, hogy az utolsó negyedben egy összeszedett játékkal faragtunk az eredményen.
Ivica Mavrenski, a Pécs edzője: Gratulálok a játékosaimnak! Kisebb hibákat leszámítva végig jól játszottunk. Az utolsó negyedben támadásban sajnos több rossz döntést is hoztunk, de összességében elégedett vagyok a látottakkal. Megbeszéltük, hogy semlegesítjük a vendégek jó dobóit, nagyon örülök annak, hogy ez sikerült!
EKE Eger KOK – Pécsi NKA 64-83 (14-23, 12-25, 18-18, 20-17)
Eger: Papp B. 19/6, Máté B. 18/12, Szicsák 12, Szabó M. 5/3, Ungi 3/3, Steier K. 3/3, Horváth R. 2, Szatmári R. 2, Kátai -, Mohamed -.
Pécs: Meleg G. Z. 26/6, Dobrijevics 18, Vukasz 8/6, Rátvay B. 8, Benke 7/3, Rosic 7/3, Váits 3/3, Fülöp Zs. 2, Herger 2, Fekete D. 2, Horváth Cs. -, Mezei -.
Az alapszakasz állása
H. | Csapat | M | Gy | V | Pont | Dp | Kp | Rel.pont |
1 | Ceglédi KE | 20 | 16 | 4 | 36 | 1656 | 1421 | 0,900 |
2 | Pécsi NKA | 20 | 16 | 4 | 36 | 1645 | 1384 | 0,900 |
3 | Újpest-MT | 20 | 14 | 6 | 34 | 1547 | 1388 | 0,850 |
4 | Concordia Motax KC Pápa | 20 | 12 | 8 | 32 | 1534 | 1496 | 0,800 |
5 | Vásárhelyi Kosársuli | 20 | 11 | 9 | 31 | 1568 | 1587 | 0,775 |
6 | Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC | 21 | 11 | 10 | 32 | 1690 | 1655 | 0,762 |
7 | KTE-Duna Aszfalt II. | 21 | 11 | 10 | 32 | 1568 | 1500 | 0,762 |
8 | Óbudai Kaszások | 21 | 11 | 10 | 32 | 1521 | 1531 | 0,762 |
9 | Szolnoki Olajbányász KK U23 | 20 | 9 | 11 | 29 | 1396 | 1448 | 0,725 |
10 | DEAC U23 | 20 | 9 | 11 | 29 | 1306 | 1462 | 0,725 |
11 | SMAFC | 21 | 9 | 12 | 30 | 1582 | 1612 | 0,714 |
12 | Knipl Kft. Bonyhádi KSE | 20 | 7 | 13 | 27 | 1563 | 1644 | 0,675 |
13 | Tiszaújvárosi Phoenix KK | 20 | 7 | 13 | 27 | 1500 | 1587 | 0,675 |
14 | OMNIA Pub & Food Békés | 19 | 6 | 13 | 25 | 1568 | 1642 | 0,658 |
15 | EKE Eger KOK | 21 | 3 | 18 | 24 | 1424 | 1711 | 0,571 |
Kiemelt kép: hunbasket.hu

A BKG veresége meglepetés Nagy doktor nyilatkozata kevésbé.
A kis kobold néha csendben maradhatna… ???
Doktor úr és a játékvezetők level n+1
😀 😀 😀
Beszarás ez az ember… Valaki csinálhatna egy összeállítást a nyilatkozataiból. Csak úgy poénból… ???
Akadémia meg kutyafasza…