Bajnokság
Ponjavics: erre az energiára, erre a küzdésre van szükség
Révész: ezt a meccset minél hamarabb el kell felejteni.
:
:
Mint beszámoltunk róla, a Kaposvár nagyarányú győzelmet aratott a Kecskemét felett. A találkozó után a hazaiak légiósa, Alekszandar Ponjavics értékelt:
Ez egy nagyon fontos mérkőzés volt számunkra, tekintve, hogy három találkozót játszottunk egymás után hazai pályán és becsúszott egy nem várt vereség a Jászberény ellen, ahol nagyon puhán és rosszul játszottunk. A mai összecsapás egy jó visszaigazolás volt arra, hogyan is kell játszanunk a következőkben. Ilyen energiára, erre a küzdésre van szükségünk.
A vendégektől Révész Ádám taglalta a vereség okát:
Először is gratulálok a Kaposvárnak, nagyon jól játszottak. Nem kell kifogásokat keresni, ezen a napon sokkal jobbak voltak, mint mi. Számítottunk rá, hogy a Jászberény elleni vereség után fel fog pörögni a csapat, de sajnos nem tudtunk ellene mit tenni, nagyon rosszul kezdtünk és utána nem tudtunk visszatalálni a helyes útra. Azért sem akarok többet mondani erről a meccsről, mert ezt minél hamarabb el kell felejteni, mert szerdán már a Pécs ellen játszunk, akik ellen szeretnénk javítani minél hamarabb.
Fotó: delfinek.hu
A Monok csinál 80-100 millió hiányt,és nem vonják felelőségre!!Sőt még munkát adnak neki!!!Kossuth téren vannak a főnökei!!
Puska az ő embere volt,most ő a góré!!
Ezek a problémák Rubik kutya!!
Én nem a csapat ellen szurkolok te kutya,hanem a sok élősködő ellen,akik 10 éve szipojozzák a klubbot!!
Rubik75!Majd most én belopózok hozzád és azt nem fogod elfelejteni!!!Biztos lehetsz benne h megtalállak!!!
Visítasz majd mint a hajótörött!!
Akkor örüljél barátom,ha te igy látod!!
Mostanában nem lesz győztes meccs!!
Sajnos a Stolle mindent nem tud elkenni!
Milyen energia és küzdés barát??
A stolle lezsirozta!
A sok birka meg bologat és aszisztál!!!
Ennyi ostoba néző nincs a világon sehol!!
Ott voltál, akkor láttad. Mi volt lezsírozva? Milyen dolog ez, hogy ha veszítenek Tippmix, ha nyernek, le volt zsírozva? Ez a csapat sosem tehet jót? Hajrá KKK!
Oké,mi ostobák vagyunk.De téged kibántott,hogy ennyire utálsz minket?Anyu,apu esetleg egy perverz nagybácsi,aki mikor gyerek voltál belopodzótt hozzád éjszakánként?Keress fel egy szakembert ebben az ügyben,hátha tud segíteni.Ha meggyógyulsz várunk vissza,hátha akkor már tudsz drukkolni a csapatnak.Hajrá Kaposvár!
Kevesebb felkiáltójel, több IQ.
Nálam Ponjavic a kulcsfigura : a 3as poszt nálunk a lyukas. Gege=betli , pont nincs benne semmi. Ha Ponjavic tud közel dupla-duplát hozni , akkor simán nyerünk. Csak vissza kell nézni az idei statokat. ( 1-2 és 4-5 nagyjából és stabilan rendben hacsak nincs látványos lefagyás, mint pl Davis ASE elleni meccse )