Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Pongó Marcell: Visszanéztem én is természetesen a dobást, az futott át a fejemen, mennyi minden alakulhatott volna máshogy

A Falco hátvédje nyilatkozott nekünk a tegnapi mérkőzésről, sorsdöntő dobásáról és a csapatra váró feladatokról is!



:

:

Gratulálok neked és a csaptnak is, sikerült már végére érni az üzeneteknek amiket kaptál, akár SMS-ben, akár a közösségi felületeken?

Köszönjük a gratulációt! Valóban, szerintem ennyien még nem írtak nekem egy éjszaka alatt, telefon hívások is voltak, de most már talán sikerült a végére érnem.

Nagyon kemény kiélezett párharcot vívtatok a Ramat-Gannal, ami érdekes volt és ami talán eltérő a tőletek megszokott meccsekhez képest, hogy sokszor tudott 6-8 pontos futást produkálni az ellenfeletek. Az első meccsen ez későn jött, viszonylag könnyebben sikerült lezárni a mérkőzést, de például Opavában a második és a harmadik negyed elején is nagyobb előnyt építettetek ki, tegnap pedig hasonlóan alakult ez, mégis mindig talált visszautat az izraeli csapat. Mi tette őket ilyen kemény ellenféllé?

Igen, én is azt gondolom, hogy nagy részben kontrolláltuk a mérkőzéseket, de mindig vissza tudott jönni a Ramat-Gan, amit nehéz feldolgozni mentálisan, például tegnap is többször építettünk fel 5-6 pontos előnyt extra dobásokkal, még sem sikerült nagyobbra nyitni az ollót, ez nem egyszerű. A Ramat-Gan egy jó csapat, azt nem lehetett várni, hogy ami mondjuk előfordul a magyar bajnokságban, hogy 20 ponttal küldjük haza őket. Jó keretük van, minőségi játékosokkal rendelkeznek, jól felkészültek belőlünk, nem volt egyszerű párharc, ezért is örülök annak, hogy sikerült kivívnunk a továbbjutást.

Térjünk rá részletesen a tegnapi mérkőzésre. Azt gondolom azt nagyjából kitárgyaltuk, hogy mi történt az első három negyedben, fontos fordulópont volt viszont az utolsó másfél perc, aminek hat pontos előnnyel vágtatok neki. Nyilván egy sportoló nem, de egy szurkoló gondolhatta azt, hogy innen már nyeregben vagytok, azonban jöttek a hibák támadásban, a rossz váltások védekezésben amiből Stevens kétszer zsákolt, egy eladott labda amit McCullum büntetett meg sőt, kevésen múlt, hogy a hátvéd ziccere a rendes játékidő végén kimaradt. Hogyan éltétek meg ezt az időszakot belülről, hogyan tudtatok rendet tenni a fejekben a kétperces szünetben?

Ahogy te is mondtad, hat pontos előnnyel érkeztünk meg erre a szakaszra, ráadásul két rontott dobás után Váradi Beni tempójával alakítottuk ezt ki, tehát már azért is meg kellett keményen dolgoznunk. Valamennyire megnyugodhattunk, de jött két védekezésbeli hiba, ami főleg tőlem jött, mert ott váltottunk, az egyiknél lemaradtam a centerről, a másiknál úgy éreztem, hogy nem volt kontakt, ezért nem váltottam és abból is kaptunk egy zsákolást. Aztán Zozó esetében kicsúszott a labda vagy nem tudom pontosan mi történt, de abból is kaptunk egy kettest, sőt még ott volt az utolsó szituáció is. Azért ezt követően lélektanilag a Ramat-Gan került előnybe az első hosszabbításra, úgy is nézett ki, hogy lezárják a párharcot, hál’ istennek volt egy szerencsés dobásom, onnantól már mi kerekedtünk felül.

Nyilván nem fogom ezt ilyen könnyen elengedni azzal, hogy volt egy szerencsés dobásod…Fej-fej mellett haladtatok, Stevens megszerezte a vezetést nekik, a plusz egy kimaradt, ahogy aztán a ti triplakísérletetek is és pont te mentél a lepattanóért, ami nem sokon múlt, hogy a ti labdátok legyen. Milos időt kért még a büntetők előtt, felvázolt több szcenáriót a hátránytól függően. McCullum bedobta mindkettőt, viszont az érdekes volt, hogy a Ramat-Gannak volt egy faultlehetősége, ami még nem jelentett volna nektek büntetőt, másrészt egyébként is nagy vitát szokott kelteni, hogy +3-nál nem érdemesebb-e büntetőztetni az ellenfelet, hiszen egyenlíteni akkor nem tud. Mit beszéltetek az időkérés alatt, és meglepett-e, hogy nem faultoltak?

Először is felvázoltunk egy olyan lehetőséget, ha a videózás után esetleg kiderülne, hogy nem rólam ment ki a labda, akkor az alapvonalról -1-nél mit játsszunk, illetve ha övék a labda akkor gyors fault, és mivel nincs több időkérésünk egy egész pályás figurát rajzolt fel Milos, amit nagyjából végig is vittünk, üresen kaptam meg a labdát a saját hármasunknál és két leütés után muszáj volt dobnom. Az, hogy nem faultoltak az edzőjük kérése volt – legalábbis McCullum elmondása szerint -, amit nem értek, mert volt bent valóban egy faultjuk amiből nem is dobtunk volna, ráadásul viszonylag magasan tudtam megkapni a labdát, lehet ha kijönnek egészpályára sokkal nehezebb dobást kell elengednem, szerintem ez nagy védelmi hiba volt, én pedig szerencsére bedobtam.

Amikor egy gyerek elkezd kosárlabdázni otthon vagy grundon ezeket a dobásokat gyakorolja napestig, számolja vissza a másodperceket és próbál betalálni. Hányszor játszódott vissza a jelenet a fejedben, hányszor nézted vissza? Illetve különleges volt az, hogy bár az egész csapat a nyakadban volt és nyilván rajtad is kijöttek az érzelmek, a munka még nem volt elvégezve, volt még hátra öt perc, hogyan sikerült visszazökkeni egy ilyen kosár után?

Visszanéztem én is természetesen a dobást, az futott át a fejemen, mennyi minden alakulhatott volna máshogy. A második büntetőt után Tiby egyből bepasszolta nekem a labdát, de a Ramat-Gan cserélt, ezért újra el kellett végezni a bedobást, ki tudja mi lett volna ha…Mi történt volna ha faultolnak? Vagy ha még a büntetők előtt én faultolok -1-nél, akkor kipontozódás miatt már nem lehettem volna pályán. Sok minden másképp alakulhatott volna, de szerencsére ez a forgatókönyv történt meg végül. Ott mindenki nagyon örült, de még 5 perc vissza volt, ráadásul vendég hármassal indult a második hosszabbítás, de onnantól kézben tartottuk az öt percet, a támadólepattanók döntöttek a javunkra.

Nyilván hatalmas siker ez, amit véghez vittetek a BL-ben, főleg, hogy nagyon sűrű volt a naptár januárban, most tettetek azért, hogy ez még inkább igaz legyen. Jön egy bajnoki a Szeged ellen majd, folytatódik a BL, mi most a legfontosabb, hogy továbbra is ennyire jól szerepeljetek itthon és nemzetközi színtéren egyaránt?

Földön kell maradnunk, nagyon örülünk annak, hogy bejutottunk a legjobb 16-ba, de nyilván muszáj folytatnunk a munkát. Vannak kisebb sérülések, Matt Tiby sérülten vállalta a játékot, Diggs a térdével bajlódik, reméljük, hogy minél hamarabb visszatérnek és egészségesek lesznek. Nem szabad elbíznunk magunkat soha, korábban is megtapasztaltuk már, hogy itthon is ki tudunk kapni éppen a Szeged vagy a DEAC ellen, megyünk február elején Paksra. Örülök, hogy versenyben maradtunk a BL-ben, mert így nem fogunk beleszürkülni a bajnokságba, hanem tényleg fejben végig ott kell majd lennünk.

 

28 hozzászólás

28
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
7 Comment threads
21 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
12 Comment authors
donnarummaMarillionC. SándorStockaloneCsakajót Recent comment authors
donnarumma
Olvasó

..are you kill me…hungarian superman

C. Sándor
Olvasó

TE WSreborn hihetetlen bunkó primitiv talán ember vagy. Óriási siker ez a meccs mind a Falcónak mind a magyar kosárlabdának.Te meg belekötsz mindenkibe.Pedig sokkal több lennnél ha egyszerüen egy bravóval tiszteleted tennéd a teljesítményre.Persze ahhoz egy kis inteligensnek iskéne lenned igaz ezt az értelmmiségi szintet még az FBÁ sem tudná kinyyomozni beszükült agyadba.Jó lenne ha a bb1-t örökre eltünteetnéd az életedből.Bravó Bravó Bravó Falcó!

WSreborn
Olvasó

Talán valahogy túlélem, hogy így vélekedsz rólam, nyugi én kb. ugyanennyire tartalak benneteket….

Csakajót
Olvasó

Bravó Marci! Amúgy is sokkal jobb formában vagy mostanában, mint bajnokság elején! Csak így tovább!

WSreborn
Olvasó

Így van Marcikám, bele ne szürküljetek a magyar bajnokságba, ha ennyire unalmasak a sima NB1-es meccsek miért nem próbálod ki magad külföldön? A csapattársaidtól biztos sok külföldi sikersztorit hallhatsz, ja nem………
Nem baj majd mindjárt jönnek az agyas szurkolóid és ezt is megmagyarázzák, hogy azt nem úgy gondoltad……….
Miért is ne lennének bekèpzeltek a Falco szurkolók, ha maguk a játékosok is azok.

Vulcano
Olvasó

“Megveszünk mindenkit”
– Olaj tábor, valamikor a múltban

WSreborn
Olvasó

Már megbocsáss, de más amit 1-2 hülye szurkoló kiír és más amit egy játékos lenyilatkozik.
Ezt a kiírást egyébként magam.is szívből gyűlöltem.
Ilyen arcátlan beképzeltséget nem sokat látni, ezt jól megtanítottátok neki.

Mendez
Olvasó

Mekkora öngólt rúgtál már megint te mimózalelkű seggszáj!
Próbáld ki magad külföldön???
2016-2021-ig a német első és másodosztályú bajnokságban játszott Marci!
Meg pont te ironizálsz külföldi sikersztorikról szolnokiként, ahol még a magyar NB1-ben is maximum csak epizódszereplőket tudtak kinevelni???
Térj már magadhoz te szerencsétlen, egyetlen mondaton megsértődtél és beleálltál egy válogatott játékosba?
Fáj az igazság, de nyugodtan engedd el magad és öntsd ki ide a lelked minden bánatát a Falcoval kapcsolatban, egyel több vagy kevesebb fóbiás itt már nem oszt nem szoroz.

WSreborn
Olvasó

Fóbiás, seggszáj, saját nevelés, írkáljad csak a szokàsos baromságaidat te félcédulás sárga tetű, attól ez még akkor is egy undorító, lenéző beképzelt kijelentés volt marcikátoktól, tökéletesen beleillik a bandátokba.
Kíváncsi leszek ekkora lesz e az arca akkor is amikor nem “tankkal lő gyalogosokra”.
Bár ezek vannak akkora életművészek, hogy mindig az erősek közé állnak gyengéket verni……

Mendez
Olvasó

Vergődj csak életed végéig ezen te buckás szardarab, amikor ti posványoztátok a magyar bajnokságot akkor nem rángatóztál te idióta.
Megmondtam már, egy képmutató alattomos féreg vagy, ahogy a többi fóbiás buckás haverod.
Ugráljatok egymásnak a félmeztelen giliszta testetekkel, ahogy -30-nál is tettétek itt az Arénában, pont annyi eszetek is van, mint ami akkor látszott.

WSreborn
Olvasó

Lehet, hogy ugráltunk, de nem téptünk ki 12 éves kislány nyakából sálat, nem locsoltunk gyerekeket és anyukákat sörrel, és nem köpködtük le őket, nem ujjaztunk guminőt gyerekek szeme láttára, nem viccelődtünk árvízkárosultakon, nem videóztunk útszéli lányt a 4es mellett kéjelegve.
Igen ezt mind ti csináltátok ti mintaszurkolók, veled az élen….
Olyanok vagytok mint akiknek hamarabb volt meg az A8 mint a 8A, sokmillióban ültök de attól még senkiházi férgek maradtok.

Mendez
Olvasó

Hát persze, ti nem locsoltatok sörrel senkit.
De inkább nem folytatom, a magadfajta patkányoknak épp elég büntetés az, hogy megszülettek.

Marillion
Olvasó

Azt nem tudhatjuk hogy a Marcikánk tesója a Máté/ka olvassa-e a Bb1-et…de ha igen akkor pillázhat rendesen! Nem szégyenlitek magatokat? Szerinted hogy esik neki hogy a tesót fikázod ilyen stílusban mikor a Máté meg nem rég még az Olajért küzdött? Hihetetlen de tényleg agyilag minden oké nálatok?! Ennyire hülyék nem lehettek már bocs! Nektek senki és semmi nem számít?!

WSreborn
Olvasó

Mi köze ehhez Máténak? Az égvilágon semmi, de feltételezem, ezzel a kijelentéssel még ő sem értett volna egyet.
Aztán meglátjuk, kicsi az esély rá, de nehogy az a “szürke” végül feketévé vàljon a Nagy Hatalmas Világverő Falconak……

Csakajót
Olvasó

Pár hozzád hasonló gyökértársaddal (neveket nem írok, úgyis tudja mindenki) kellene valami egyesületet alapítanotok. A nevetek lehetne pl: Frusztrált, Antimagyar, Fóbiás Taknyok Egyesülete – FAFT Egyesület. Szervezd meg, legalább addig sem a FALCO-s cikkek alatt nyüszítesz, meg írod a baromságaidat.

WSreborn
Olvasó

Szerencsére a magyarságot nem abban mérik, hogy ki szurkol a Falconak.
Egyébként ti egytől egyig ugyanezt csináltátok anno, tehát ne játszátok itt nekem a szentet.

Xero
Olvasó

Nem nagyon tudom értelmezni, hogy miért problémáztok állandóan azon, ha valaki kimondja az igazságot. Így gondolja, ez van. (Értem én, hogy nem tetszik, de ez van) Legalább nem képmutató.

Stockalone
Olvasó

Megmondta a tökéletes igazságot. A Falconak a jelenlegi magyar bajnokság nem kihívás (kivéve az ASE), a BL az, ahol meg tudja igazán mérettetni magát, eddig sikerrel. A mostani Szolnok (4. számú nemzetközi kupában dicső 0-6) csak szeretne méltó ellenfél lenni, de eddig nem igazán sikerült neki. El kell fogadni, hogy jelenleg a Falco a legjobb magyar csapat, mi, szombathelyi szurkolók pedig igazán szerencsések vagyunk, hogy egy ilyen szerethető CSAPATunk van!!

p.borisz
Olvasó

Köszii a cikket.
Marci, ezzel a kosárral lettél “igazi” szombathelyi…soha rosszabb játékot és sérülésmentes karriert kívánok!

WSreborn
Olvasó

Inkább ezzel a nyilatkozattal (az NB1-ről) lett igazi szombathelyi!

Vulcano
Olvasó

Tudod Ws nem minden városnak adatik meg, hogy a polgija legyen az Mkosz elnök, szóval nekünk végig kell játszani az alapszakaszt egyesekkel ellentétben. Sajna versenykiírást sem módosítanak a kedvünkért.
Biztos vagyok anno nektek is unalmas lett volna egy-egy Salgótarján vagy Nyíregy elleni meccs.

WSreborn
Olvasó

Nem igazán emlékszrm, hogy anno nálunk melyik játékos engedett meg magának ilyen nyilatkozatot…..

Falcofan03
Olvasó

Valóban, egy játékos a szövetségtől teljesen független nyilatkozata párhuzamba hozható azzal, hogy ti anno mennyi dologban lettetek kedvezményezettek.

Csakajót
Olvasó

a te agyaddal az is csoda, ha a tegnapra emlékszel….

Marillion
Olvasó

Mégis mi volt olyan arcpiritó a nyilatkozatban? Akkor az is ugyanolyan lekezelő volt az egész NB1 mezőny felé ahogy a több frontos nemzetközi részvételetek idején viszonyultatok a többi csapathoz! A bajnokság le volt nézve…”majd valamikor bekapcsolódunk”…aztán senkik vagytok,lesztek úgyis mögöttünk…!

p.borisz
Olvasó

Ej,de savanyú az a szőlő…

Xero
Olvasó

Köszi az interjút, több ilyen kellene! 🙂

SárgaPárna
Olvasó

Hős!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés