
:
:
Pongó Marcell két év után visszatér az Alba Fehérvárhoz.
Magyar válogatott irányítóval erősített a Fehérvár, Pongó Marcell 2021 és 2023 között már szerepelt a gárdánál, most a Falcóból szerződik újra Fehérvárra és nagy céljai vannak az Albával.
Pongó Marcell 2021-ben hat Németországban töltött év után igazolt csapatunkhoz, ahol egy bajnoki ezüst-, illetve bronzérmet szerzett. 2023-ban éppen a Falco ellen elvesztett döntő után igazolt a szombathelyiekhez, ahol bajnok és kupagyőztes lett az elmúlt két évben és rengeteg tapasztalatot szerzett a Bajnokok Ligájában. A 28 éves, 193 centiméter magas irányító a mögöttünk álló idényben már alapembere volt a vasiaknak, a bajnokságban 9 pont, 4.5 gólpassz és 3.7 lepattanó volt az átlaga, a Bajnokok Ligájában ugyanebben a sorrendben 7.9, 4.3 és 2.9. Pongó Marcell két éves szerződést írt alá Székesfehérváron.
„Nagyon szerettem az első fehérvári időszakomat, és ezúttal is remek feltételekkel, meggyőző szakmai koncepcióval csábított az Alba – mondta Pongó Marcell. – Természetesen nehéz döntés volt, de 28 évesen sok szempontot mérlegelnem kellett és a megbeszélések alapján egyértelműen vezér szerepet szánnak nekem a csapatban, ez is nagyon csábító volt. Jól éreztem magam Szombathelyen, elfogadtak a szurkolók, szép sikereket értünk el itthon és a Bajnokok Ligájában is. A BL-indulás sokáig nem volt biztos, én pedig senkit nem akartam sokáig bizonytalanságban tartani. Székesfehérváron mindig nagy célok vannak, ahogy én is azért tértem vissza, hogy minimum dobogósok legyünk, úgy látom, ehhez érkezett megfelelő erősítés, szóval nagyon várom az idényt.

szépen mosolyog a csíra
Olvasom itt a kommentelöket a Falco játékstilusával foglalkozva a Marcira is vetítve! Figura meg egyebek itt már sok sok éve nincs…senkire betanulva…Az alapjáték az mióta Zozó hazajött hogy vele hoztuk a meccseket Perl amíg ment neki a játék a többiek meg suttyomban a maguk részét beletéve …de zömében “a keze alá játszottak”… Ezt meg idővel megfejtették az ellenfél az Olaj meg le is játszotta! UI.Az hogy Kovács Beni és Pongó Marci is továbbállt a magyar magunk gyengült…és ha légiós szinten megint csak Zozó mögé gondolkodunk és csak kiegészítőnek igazolni akkor nehéz lesz köv. szezon!
A légiósok most extrábbak lesznek, ahogy hallom…
Nálunk Radovanovicson kívül van valami pletyka?
Na hiszen…itt Szombathelyen most nagy csend van…ebben a témában! Ha tudsz majd valamit konkrétat rólunk Szolnokiként az nagy durranás lenne pláne úgy hogy itt meg semmi bejelentés…
szia cimbora milyen régen találkoztunk személyesen reméllem jól tellik a nyarad bár ez mókuskerék mindnyájunknak na de félre a tréfát szerintem az alba igyekszik a döntőbe jutni jövő szezonba szhelyen meg zsebbe kell nyulni a pótlásokért
Barátom….köszi kérdésed repkednek a napok,…hamar elmegy a nyár! Pihenj jól! Szerintem a szokott helyen szezonkezdet előtt…/ha addig nem/…össze jövünk lesz miről beszélgetni…meg a baráti kézfogás! Mi tudjuk oda-vissza hogy igy is lehet létezni!
Azért az európai élcsapatok elleni frenetikus győzelmek a BL-ben, a hazai bajnokság évek óta tartó abszolút uralma nem merülhet feledésbe ilyen kijelentés mellett, hogy évek óta nincsenek figurák és csak Zozóra van kihegyezve az alapjáték. Ha ez így lett volna, a számtalan siker nem jöhetett volna össze. Tény, hogy Tiby kiesèse a vártnál is nagyobb problémát okozott nálatok és emellé jött még Zozó formán kívüli játéka a bajnoki döntőben. De ehhez kellett egy extra Szolnok is és Somogyi leigazolása. Mert ha nem kerül Somogyi a képbe, hanem mondjuk helyette egy amerikai streetball irányító, szinte biztos vagyok bent, hogy idén is… Olvass tovább »
Üdv itthon, Marci!
Eléggé papírforma. A Falconál frissíteni kellett az elbaltázott döntő után, Fehérváron meg szükség van rá és gondolom pénz is akad.
Vezér szerepet szánnak neki a csapatban….
És erről tud Vojvoda is?
Magyarországon nemigen volt még olyan csapat az elmúlt tizenévben, ahol Vojvoda pattogtatott és ne ő lett volna a vezér.
Nyilván nem egy rossz játékos Pongó, de azért Vojvoda egy más kávéház még mindig.
Na, a másik zsoldos sereg, csak ezeknek még annyi eszük sincs… Elképesztő, hogy a kerékkötő Simon még mindig tudja fejni a fehérváriakat, pedig folyamatosan lejáratja a Klubot.
Ha lennének ott rendes szurkolók már bottal kergették volna el. Hozzáteszem jogosan.
Ha a Zetébe menne, akkor meg örömködnél. Jellemző.
Amúgy az Alba legalább fel tud mutatni egy döntőt a szűk közelmúltból, a Zete meg a nagy semmit.
Te udvari bohóc 😀 Takácsékat meg szopkodtad.
Mi köze ennek ahhoz hogy a Simon alkalmatlan? Tényleg ennyire buta vagy?
Zsoldos sereg: Takács Milán, Takács Martin, Keller Iván fehérváriak.
Ez az idény szarul sikerült, van ilyen. Előtte 2 érem. nálatok hogy sikerültek ezek a szezonok? ha idén megint döntő lesz akkor is alkalmatlan? pláne úgy, hogy nálatok jönnek-mennek a játékosok a semmiért.
Jó sok pénz van Fehérváron
Marci itt simán lehet 15+ os játékos.Valahogy Neki nem áll jól az epizód szerep.Nagyon sokszor volt szürke a kevesebb játèkidő alatt…sok sikert neki, remélem kiteljesedik a pályafutása! Ennyi pénzért meg …
Én egy kicsit ez azért ellenkezőleg érzem. Messze nem vagyok biztos abban, hogy képes folyamatosan magas szinten teljesíteni. Tehetséges és szimpatikus játékos ugyan, de nagyon kétféle napot tud kifogni. Lehet klasszis és lehet még a középszerű alatt is. Az utóbbira a Falconak meccse(i) ment(ek) rá, hogy Konakov akkor is megadta neki a 20+ percet, amikor melléhajigált mindent. Messze nem epizódszerep volt amit Szombathelyen kapott.
Az epizód szerepet nem csak percben lehet mérni…
2-3. dik opció volt a pályán.
Felhozta a labdát lepasszolta, majd ha nem tudtunk helyzetet kialakítani 20mp alatt,akkor lehet hogy visszakerült hozzá a labda,aztán dobálhatta emberről.
Nem volt rá figura, se dobásra-se betörésre fenti 2v2 ilyesmi….
Kovács is kapott perceket a rájátszásban…csak labdát nem adtak a kezébe….
Dikk, azt a dumát, harmadikdik…:D
Ez , hogy jött össze ne kérdezd..:)
“2-3. dik opció volt a pályán…Nem volt rá figura” Nem Konakovot akarom bántani, de 80%-ban senkire sem volt figura, legföképp nem tiszta hármasra. Negyedenként a kettő db tiszta tripla nem biztos hogy kijött, de több végképp nem és ebből azért elég nehéz valamit kihozni. A triplázni hozott légiósunkra (Diggs) sem volt kijátszott figura!!! Akkor mit várunk Pongóra? Kijátszott helyzet helyett Diggsnek Váradi próbálta neki mindig kialakítani a tiszta dobóhelyzetet. Vagy féltisztát. 🙂 A 3. opcióban meg remélem csak viccelsz. Mindig kezdő volt Pongó, sokszor nem volt a pályán olyankor Perl, amikor ő igen és idén nem volt echte dobógép játékosunk.… Olvass tovább »
Amikor kezdő volt, akkor párszor bontott-ott szedte össze az aszisztok nagy részét(pl.minden meccset Marvin saroktriplával kezdtünk) Ekkor “használták el a többiek is a labdájuk nagy részét.Amikor Zozó fent volt, akkor már”csak” betört és kiosztotta vagy dobta….
Egy év múlva visszatérünk rá!
Összehasonlítjuk a számait…Biztos vagyok benne, hogy több labdát fog majd elhasználni!
Ennyi pénzért meg….
Na mennyi az annyi?
Falco ajánlat +20%
Akkor az 4 és 5 millió között?
Vagy ez még kevés is?
Többet kap mint a Voja. Sokezer EUR + vállakozás támogatás.
Ez a váltás szerintem Pongónak is kellett, az Albának pedig még inkább. Nagyon érdekes, jó csapat alakul Fehérváron, kíváncsi leszek rájuk. Még pár jó légiós, és ha az edző is beválik akkor ez szép szezon lehet!
Sok sikert Pongi!:)
kiszakadt a pénzes zsák. Alba az új Falkó?
Ha az lenne, maradt volna. De Lóránt Petike tolla elég vastagon fogott. Az albanak sokkal több pénze van ráadásul a nemzetközi meccseken sem kell agyalnia…
Üdv.ùjra itthon Marci!!
Hajrá #Albacsavok#!!
Most akkor Fehérvárra vagy Bajára igazolt?????