Bajnokság
„A következő bajnokságban nagyobb lesz a szakadék a csapatok között”
Már csak egy légióssal nem tudtak megegyezni a soproniak.
:
:
A Sopron KC férficsapatának ügyvezetője, Pojbics Szabolcs a Kisalföldnek elmondta: egyetlen nyitott kérdést leszámítva már minden légióssal megegyezett a lezárással kapcsolatban, a keret magyar játékosaival pedig folyamatosan tartja a kapcsolatot.
A jövőt illetően egyelőre ők is sötétben tapogatóznak.
Nem tudni, mikor lehet elkezdeni az új csapat kialakítását. Pojbics a csapat szakvezetőjével, a görög Kosztasz Flevarakisszal is tartja a kapcsolatot.
Az SKC ügyvezetője valószínűnek tartja, hogy kevés csapat tudja majd átvészelni stabilan, gazdasági erejét megőrizve a válságos helyzetet. Úgy véli, ez oda vezethet, hogy az eddigieknél jóval nagyobb lesz a „szakadék” a tehetősebb és a nehezebb helyzetbe kerülő – mint amilyen véleménye szerint az SKC is lesz – klubok között.
Kiemelt fotó: Wölfinger Béla/www.sakc.hu


Szerintem nem lesz pénz nagyjából semmire ,sajnos
Én attól félek, hogy mi is az SKC kategóriába fogunk tartozni…. 🙁
Bravó, Városvezetés! SKC 2000 néző-fesztivál, Sopron Basket Euróliga 500 néző-hullaház…
Török Zolinak mindent, Pojbicséknak semmit!?