Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Pitts örömmel tér vissza Jászberénybe

Nem vereségekre szerződött Sopronba.



:

:

Damier Pitts, aki a 2018-19-es szezon meglepetéscsapatának bizonyuló Jászberény színeiben az előző évad alapszakaszának pontkirálya volt, már hetek óta Sopronban készül. Az ő számára igen pikáns lesz a szezonkezdet, hiszen Sabáli Balázs csapata éppen Jászberényben indítja a bajnoki évadot. A sakc.hu interjúja:

– Természetesen tudom, hol kezdünk és nagyon örültem, amikor meghallottam, hogy Jászberényben lesz az első összecsapás. Jó lesz újra találkozni néhány korábbi csapattárssal, barátokkal, a jászberényi szurkolókkal.

Mivel már a Sopron játékosa vagyok, profi kosárlabdázóként természetesen új csapatom sikeréért próbálok mindent megtenni a nyitányon. Jászberényben ráadásul általában győztes csapat tagjaként jöhettem le a pályáról, nagyon remélem, ez az új bajnokság első fordulójában, szombaton is így lesz.

A 30 éves, rutinos irányító pályafutása során elég sok európai országban megfordult, sok tapasztalatot szerezett. Elmondta azt is, hogy látja, a magyar bajnokság európai összevetésben mennyire erős.

– Igen színvonalas, jó és erős bajnokság a magyar. Az erejét leginkább az adja, amellett, hogy sok jó képességű játékos – külföldi és magyar egyaránt – szerepel a csapatokban, hogy borzasztó kiegyenlített, kiegyensúlyozott a liga. Itt még az élcsapatok sem mehetnek biztosra az alsóházban tanyázó riválisak ellen, főleg idegenben.

És hogy látja új csapata, a Sopron esélyeit?

– Elég későn állt össze a keret, két játékos is csak a napokban érkezett meg, de végre együtt van a teljes csapat. Hétfőn edzettünk először együtt teljes létszámban. Biztos, hogy el kell teljen egy kis idő, hogy összeálljon a játék. Az edzőmeccsek elég vegyes lépet mutattak, dolgoztunk és dolgozunk tovább becsülettel, nagyon sok munka vár még ránk. Nem vereségekre szerződtem Sopronba, a régebb óta itt készülő játékosokkal már alakulnak a játékkapcsolatok, remélem, sikeres szezonunk lesz.

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés