- HIRDETÉS -spot_imgspot_img

Pitts nem elégszik meg, bajnok szeretne lenni

A Szolnok ellen győztes kosarat szerző amerikai két hétig nem is edzett a meccs előtt.

Szombaton este újabb bravúrt hajtott végre a JP Auto-JKSE csapata, mely hazai pályán 80-79-re legyőzte a bajnoki címvédő Szolnoki Olaj KK-t. Pár másodperccel a vége előtt még úgy nézett ki, hogy a vendégek két ponttal behúzzák a meccset, ám ekkor érkezett Damier Pitts, és a “kígyótérről”, dudaszóra betalálva megnyerte csapatának a meccset. Ide kattintva megnézheti a jelenetet.

Az amerikai irányítónak idén ez már nem az első esete, hogy kosarával a végjátékban eldönt egy meccset.

– Nagyszerű mérkőzést játszottunk a Szolnok ellen, a szurkolók kiváló hangulatot teremtettek – mondta Damier Pitts, a Jászberény irányítója a BB1.hu-nak. – Ez egy presztízs meccs is volt, ahol idáig nem sokszor volt esélye legyőznie a Jászberénynek a bajnok Szolnokot. Közel voltunk hozzájuk az egész szezonban, és még várható a két csapat számára néhány komoly csata egymás ellen. Összességében jó érzéseim voltak a meccsel kapcsolatban, bár hozzá kell tennem, hogy kicsit aggódtam is, mert előtte két hétig nem tudtam edzeni.

Kicsit kifulladtam a találkozó alatt, de a csapattársaim nagyszerűek voltak. Több játékos is előlépett a meccs során kulcspillanatokban. Úgy gondolom, hogy ez a sikerünk titka.

A végén valóban bement a mindent eldöntő triplám, de igazából a csapat nyerte meg ezt a meccset. Szeretem az ilyen kiélezett szituációkat, mindig készen állok a nagy pillanatokra. Jó helyzetem volt a végső hárompontos előtt, és éreztem, hogy jó lesz a dobás, amikor elhagyta a kezemet a labda. Csak szerencsém volt.

A térdsérüléssel küzdő játékos honlapunknak azt mondta, a folytatásban rendben lesz, nincsen semmi komoly baj a lábával. Szükség is lesz a jó teljesítményére, mert nem elégszik meg a negyedik hellyel.

– Voltak nagy pillanataink a szezon során, sok örömet okozott egymásnak a csapat és a szurkolóink, akik az egész szezon alatt buzdítottak minket. De én nem szeretnék megelégedni a legjobb néggyel. Meglátjuk, hogy hogyan szereplünk a következő meccseken. A tervem az, hogy megnyerjük a bajnokságot – zárta szavait az amerikai.

Fotó: Gémesi Balázs

30 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Nagyon szimpatikus játékos, szerintem gyakorlatilag mindenki örömmel látná a saját csapatában. Hihetetlen energia van benne, jókedélyű, olyan játékos, akivel jó lehet a társaknak is együtt játszani.

    Miután mi „nem avatkozunk bele a rájátszás küzdelmeibe”, szorítok, hogy minél tovább jussanak! Pantelicset nem szeretem, Alexandrov sem győzött meg, de a magyarok, valamint Pitts és Coleman nagyon szimpatikus kis csapatot alkotnak. Józsinak meg külön szurkolok, hogy minél több perc alatt hasznos tagja tudjon lenni a Berénynek!

    Hajrá Alba 🙁

    • Nagyon szimpatikus csávó ez a Pitts gyerek, és Coleman is valahol itt helyezkedik el nálam! Jó lenne kettejük közül valamelyiket megfogni a nyáron vagy legalább a bajnokságban tartani, én már akkor is örülnék hisz ilyen játékosokat mindig öröm nézni!

    • Komolyan mondom idióta és rosszindulatú vagy. Egy tök korrekt inerjút adott. Olyan mentalitással mint az övé meg persze,hogy bajnok akar lenni, még ha erre sok esély nincs is. Szerintem azzal is tisztában van, hogy más csapatok is vannak, egy szóval se mondott olyat hogy ne lennének.
      Ezt a kommentet csak azért írtad, hogy meg legyen a napi kötekedés adagod.
      Remélem nem vált az egészségedre.

      • Én neked nem kívántam rosszat, és még én vagyok a bunkó! Nézőpont kérdése.

        Kérdem: a PO-ba jutott csapatok közül ki nem akar bajnok lenni? Ha azt nyilatkozza, ha bent vannak a 4 között, onnan már minden lehet, pillanatnyi forma, fáradt csapatok stb, megcélozzuk a bajnoki címet, aláírom. Természetesen csak kötekedésből írtam, hogy bosszantsalak benneteket, és sorry, hogy nem ájultam el a nyilatkozattól, hogy más véleményen vagyok! Szép napot neked, bízom benne, rendben az egészséged!

  2. “… A tervem az, hogy megnyerjük a bajnokságot – zárta szavait az amerikai….”

    Ember tervez, Isten végez.

    Bár ez a Pitts gyerek Berényben már valahol félisteni magasságokban van…
    teszem hozzá: jogosan…

  3. Jó interjú de Pitts utolsó mondatának sajnos még úgy sincs nagy realitása,hogy ez a csapat hihetetlen akarattal, kitartással és küzdőszellemmel rendelkezik (lásd sorra nyert szoros végjátékok) és már egyszer legyőztük az előttünk állókat is. De adja Isten,hogy ne legyen igazam.

  4. Kétségtelenül legalább két szinttel a bajnokság felett jár a csávó, Vojvodával egyetemben. Az önbizalma, az idegzete, na meg persze a kvalitásai is a helyén vannak. Emellett egy nagyon közvetlen és szerethető figura. Szezon közben ilyen irányítót hozni több mint csoda.

    Ha bajnokok nem is leszünk, de ha szerencsénk van a 4 közé besurranhatunk.

    A nyáron ha csak 50 km-rel költözik arrébb, akkor Szolnokon nyugodtan készíthetik a „BAJNOKCSAPAT 2020” pólókat (bár sanszosan olasz honban köt ki) 😀de addig még itt van jelenése 😎🔝💙

  5. Azért nem minden papsajt.Bár ha azt vesszük..1991-ben sem sokan gondolták volna,hogy bajnok lesz az Olaj és azok lettünk.Előző szezonban meg csodával határos módon maradtunk bennt az „A”csoportban.Ez a Pitts gyerek kisértetiesen hasonlít Kendrick Perry-re.A következő szezonban szívesen látnám az Olajban.Egyébként Rakics elengedését nagy könnyelműségnek tartottam már korábban is.

AJÁNLÓ

NÉPSZERŰ CIKKEK