Bajnokság
Pitts-et lassítaná le a PVSK
Pongó Máté szerint szépen összeállt a csapatuk, győzni mennek Jászberénybe is.

:
:
Ma este 19 órától JP Auto – JKSE – Pécsi VSK-VEOLIA mérkőzést rendeznek a férfi kosárlabda bajnokság felsőházának utolsó középszakaszbeli fordulójában. A találkozónak komoly tétje van, hiszen amelyik csapat nyer, az várhatja a másik fél ellen pályaelőnyből a rájátszást. Az már ugyanis korábban eldőlt, hogy ez a két együttes fog végezni a negyedik, illetve az ötödik helyen.
– Tényleg nem szokványos ez a helyzet, de nem is igazán ezzel kell foglalkoznunk, hanem sokkal inkább azzal, hogy ugyanazt az összeszedett, jó játékot tudjuk mutatni, ami az utóbbi hetekben jellemez minket – árulta el a Körmend ellen hét tripláig jutó Pongó Máté a pécsiek honlapjának, aki a vasiak elleni teljesítményére is kitért. – Nem volt még ilyen meccsem az NB I.-ben, amelyiken ennyi hárompontost tudtam volna dobni. Nagyon jól jött ki a lépés, de szerencsére nem csak nekem, hanem igazából mindenkinek a csapatban. Nagyon jó hír, hogy az elmúlt hetek tanulsága szerint kiválóan összeállt a támadójátékunk, főleg hazai pályán nagyon sok pontot tudunk dobni. Úgy érzem, hogy most minden stimmel, szépen összeálltunk a szezon végéhez közeledve, szóval nem is lehet más a célunk szerdán, mint idegenben is legyőzni a Jászberényt.
Az irányító azt is elárulta, hogy arra számítanak, Coleman kivételével teljes kerettel fog játszani a Jászberény.
– Az biztos, hogy Pitts nagyon sokat fog vállalni, éppen ezért az fontos feladatunk lesz, hogy őt le tudjuk lassítani – mondta Pongó. – Illetve a palánkok alatt is észnél kell lennünk, mert jó képességű, rutinos emberei vannak az ellenfélnek. Nem kérdés, hogy nagyon jó lenne a negyeddöntő pályaelőnnyel kezdeni. Ennek szellemében készülünk a szerdai összecsapásra. Nyerni akarunk!
Fotó: pvsk-panthers.hu

Jászberényt sajnálom, megérdemelték volna a továbbjutást (véleményem szerint teljes kerettel simán verik a Pécset).
Máté nagyon sokat fejlődött! Nem csak a pontjain látszik..Magabiztos és nagyon jól lát a pályán.