B-csoport
Piros-csoport: Győzött az Akadémián, egy lépésre az élvonaltól a PVSK
Bár az NKA egyszer sem vezetett, az utolsó percig izgalmas volt a döntő harmadik mérkőzése.

NKA Pécs - Pécsi VSK-Veolia 92-95 (22-30, 22-17, 17-21, 31-27)
Piros-csoport, döntő, 3. mérkőzés
Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia
Farkas Gábor, Szilágyi Bálint, Földesi Ádám (Bognár Tibor)
NKA: Lados 19, Kovács -, Kollár 12/3, Meleg 10, Djordjevics 21/12 (+10 lepattanó). Cs: Rátvay 10, Benke 13, Meszlényi 5, Scherer 2.
PVSK: Halász 19/9, Molnár 11/3, Harler 22/3, Bíró O. 8/3, Horti 15/3. Cs: Antóni 14/9, Tóth 4, Németh 2, Takács -
Természetesen zsúfolt lelátók előtt, kiváló hangulatban kezdődött a finálé harmadik összecsapása, már a feldobás előtt megindult a hangpárbaj a két tábor között. Társait ezúttal csak szurkolásával tudta segíteni az akadémisták kezdőirányítója, Kerpel-Fronius Gáspár, aki combsérülést szenvedett a felek szombati összecsapásán.
Villámrajtot vett a Vasút, alig több, mint két perc játék után időt kellett kérnie Ivica Mavrenszkinek (2-12). Nagy energiával tértek vissza a pályára a hazaiak, de sem a kinti dobásaik nem ültek, sem a védekezésük nem működött, így tíz perc után magabiztosan vezetett az első negyedben minden kétpontos kísérletét értékesítő PVSK (22-30).
A második játékrészre sem változott a játék képe: küzdöttek becsülettel az akadémisták, de a fehér-feketék sem hagyták magukat, felváltva estek a kosarak, állandósult a tíz pont körüli különbség. Egyik fél sem igazán tudott alkalmazkodni az alacsonyan meghúzott faulthatárhoz, az NKA a remekül beszálló Rátvay vezérletével dominált a festékben, amit triplákkal ellensúlyoztak a vendégek: Antóni kétszer, Harler egyszer talált be kintről ebben a szakaszban. A félidő hajrájában aztán leblokkolt támadásban a Szekulovics-legénység: percekig gólképtelenek maradtak, Djordjevics hármasával már 9-0-s futásban voltak a hazaiak, a differencia pedig egyetlen egységre olvadt. Végül Tóth Norbert törte meg csapata gólcsendjét egy középtávolival, több kosár már nem született a nagyszünetig (44-47).
A fordulás után Meleg ziccerével folytatódott a játék, amit bő három perces NKA-gólcsend és 7-0-s Vasút-roham követett. Folytatódott a hullámvasút: öt Rátgéber-pont és Szekulovics-időkérés következett. Mindkét együttes szigorított védekezésén, különösen a festék levédésére helyeztek nagy hangsúlyt a felek, amiből a feketemezesek jöttek ki jobban, Halász két távoliját Bíró Olivér is megtoldotta eggyel, ezzel a 30. percben hosszú idő után újra kétszámjegyű különbség alakult ki, azonban a narancs-feketék bejöttek tíz alá a második kisszünetre (61-68).
A házigazdák kezdték jobban a záró felvonást, négy perc alatt mindössze három pontot engedélyeztek ellenfelüknek, Benke könnyű kosarával feljöttek mínusz egyre, sőt, támadhattak is azért, hogy a találkozó során először átvegyék a vezetést, de nem tudtak élni az eséllyel. A PVSK az ex-rátgéberes Molnár trojkájával kikecmergett a gödörből, Horti is a legfontosabb pillanatban lépett elő (73-79). A Rátgéber Akadémia természetesen nem adta fel, de minden sikeres támadásukra volt válaszuk a vasutasoknak, az utolsó perc Halász egyéni akciója után 81-88-ról indult. A végjátékban még bőven volt izgalom, Djordjevics sportszerűtlen hibát vétett, Meleg ennek ellenére visszahozta mínusz háromra övéit 9 másodperccel a vége előtt, de nem engedte kiénekelni a szájából a sajtot, így pénteken saját közönsége előtt lezárhatja a párharcot a PVSK (92-95).
Bár a találkozó legjobbját a dupla-duplát hozó, távolról ötből négy kísérletét értékesítő Djordjevics személyében a lepattanócsatát uraló NKA adta, a végig vezető PVSK több lábon állt és pontosabban célzott a periméterről, így a múlt szerdai, 26 pontos vereség után győztesen és a visszatérés elkerülésének reményével távozhattak az NKA Arénából a fehér-feketék.
A mérkőzés visszanézhető itt.
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2-1 a PVSK javára.
Folytatás pénteken 18 órától a Szamosi Nándor Sportcsarnokban.
Fotó: hunbasket.hu

Gratulálok, én is a PVSK-t latnám szívesebben újra az A-ban (bár azért van még meccs…).
Most jön elő az NKA rutintalansága és az, hogy Ivica egy rém gyenge edző. Jó pedagógus, kiváló utánpótlás edző, de ez már meghaladja a képességeit.
Ahogy látom a felvételeken, a PVSK kis tábora saját fénykorát idézi, gratulálok nekik is. Főeleg annak a fényében, hogy tavaly még a kiesést is rájuk fogta a saját klubjuk vezetősége.(önkritika helyett) Én tuti nem mentem volna többet a csarnok környékére sem, ha így bántak volna velem.
Utánpótlásba se volt nagy eresztés,de már ez a szint sok neki
Kedves Kaposvár! Emlékszünk rá mi is mit mondott tavaly a vezetőség,de annak érdekében, hogy a csapat visszajusson az Nb1be, ezért félretettünk minden sértődöttséget és haragot. Nekünk ez a csapat az életünk és nem hagyjuk őket cserben. Szeretnénk újra Nb1ben látni a szeretet egyesületünket. Semmi más nem lebeg a szemünk csakis egy dolog, hogy bajnoki címhez segítsük a srácokat a szurkolásunk által. Lehet te ezt nem érted és nem is fogod megérteni miért döntöttünk úgy, hogy újra járunk meccsre, de nincs ezzel semmi gond. Elfogadom a te álláspontodat is. Mi továbbra is kitartunk a csapat mellett. Nagyon bízom benne hogy ma… Olvass tovább »
Kell egy jó PVSK ennek az A csoportnak és a szomszédvári rangadó is hiányzik. Az NKA-t meg nem lenne kedvem nézegetni…Így várjuk vissza a PVSK-t.
Üdv Kaposvárról 😀
Lesz egy nagyon gyenge PVSK,mert a mondás is mondja,üres zsebbel lankat
fa..zal baszki sem lehet .De legalább nem az adófizetők pénzét költik???
Szrecskoval az élen, persze ha marad, olyan csapatot lehet összerakni a költségvetésből, ami megállja a helyét az nb1/a-ban. Persze szinte teljes sorcsere kell majd ehhez, de ez már ne a mi gondunk legyen.
Van egy jó hírem. Ha most nem jut fel az NKA, akkor fel fog jövőre.
És akkor lehet duplán Pécsre járni 🙂
Gyenge támadó játék,harmat gyenge védekezés.Nagyon de nagyon gyenge Ivica Maverski
Hajrá PVSK! Gyerünk Srecko, told oda nekik!! 🙂
Úgy néz ki, az első meccs fölényes győzelme után a rátgéberes srácok azt hitték, hogy már elég csak a mezt kiküldeni a pályára. A rakkolós alázatos csapatból nagyképű majmok gyülekezete lett. Támadásban tanácstalanság, védekezésben totális figyelmetlenség. A PVSK ellenben végig koncentráltan és összeszedetten játszott. Minden felzárkózási kísérletet visszavertek. Teljesen megérdemelten nyert a jobb csapat. A Rátgébernél azért a Kerpi kiesése nagy veszteség, nincs aki mozgassa a csapatot. Nem tudják megjátszani a két centerüket, a távoli dobások 20% körül vannak. Így semmi esélyük.
Sok sikert, hiányzott ebben az évben a szomszédvári rangadó! 🙂 Hajrá PVSK!
Köszönjük, jövőre újra lesz Dél-Dunántúli el-classico.
Nagyon köszönjük a biztató szavakat a Pvsk Facebook posztja alatt a szombathelyi és oroszlányi szurkolóktól, pénteken még van egy nagy ütközet, de a pokoli hangulat ott lesz a csapatunkkal. Jövőre találkozunk az nb1/a-ban, mert egy csapat van Baranyában hej hej
Körmendről is gratulálunk, “valamiért” itt is szimpatikusabb a tradíció!
Szrecsko ❤️
Remélem PVSK jut fel, nincs kedvem minden A mérkőzés előtt egy Rátgéber felszopó cikk, hogy mekkorát büfizett a szakács néni, és ettől mekkora szakmai munka folyik a konyhán és azon túl..
Breaking News: The all stars of the National Fasketball Academy (NemAnya Frankenstein, Zoard the Wizard, Andre the Giant and coach IviCica) with the notorious “Advice Giver” 🙂 began to ran down the slope….
tevagy a pécsi sárgapárna 😀 gyászhuszár
Yellow Pillow? Sounds good! 😉
Szép volt, Vasút!
Köszönjük szépen!
Már csak egy lépés hiányzik, hogy visszajussunk az Nb1be! Hajrá PVSK!