B-csoport
Piros-csoport: Döntetlent játszott Debrecenben, ezzel 5. a BKG
A 7. helyen a Ceglédet legyőző Jászberény zárt.

:
:
Kialakult a sorrend az 5-8. helyen végzett csapatok között.
Az 5. pozícióért vívott harcban a BKG a szezonbeli legjobb meccsét játszó Plézer Gábor vezérletével nyolcpontos előnybe került a hazai odavágón a DEAC U23-mal szemben. A kuparendszerű párharc második, cívisvárosi mérkőzésén többnyire a házigazdák többször is visszajöttek meccsnullra, de a nagyot hajrázó Kosok az utolsó pillanatban a meccs legjobbja, Nagy Botond triplájával egyenlítettek – mivel a 80 perc játék összesített eredménye számít, a 72-72-vel záruló rendes játékidőt nem követte hosszabbítás. A Nagy-legénység a tavalyi 6. helyezést követően idén egy pozíciót javítani tudott, a debreceni fiatalok pedig újoncként pontszerző helyen végeztek – a klubtól távozó csapatkapitány, Balázsi Soma mellett az U23-as korosztályból kiöregedő Gáspár, Fábián, Pollák trió is ezzel a döntetlennel búcsúzott a fehér-feketék fiókcsapatától.
A 7. helyért a tavalyi ezüstérmes Jászberény és a Zöld-csoport előző kiírását megnyerő Cegléd csapott össze. A Kucsora-Homoki kettősre építő berényiek igyekeztek már az első találkozón, otthon eldönteni a lényegi kérdéseket, három negyed után már 25 pont volt az előnyük, de a záró játékrészben egy tízest lefaragtak hátrányukból a sárga-kékek, így nyíltnak tűnt a párharc a visszavágó előtt. A szolnoki szezonzárón többnyire a Tóth Bence vezette házigazdák jártak néhány ponttal előrébb, a második etap derekán már csak két ponttal álltak jobban összesítésben a vendégek, ám a végjátékban már nem a párharc, hanem a mérkőzés megnyerése volt a tét – végül a CKE zárta győzelemmel az évet, de a 7. helyen Puskás Artúr alakulata végzett.
NB I. B, Piros-csoport, párharc az 5. helyért
1. mérkőzés
BKG Prima Akadémia – DEAC U23 74-66 (20-12, 11-18, 22-17, 21-19)
BKG: Nagy Be. 13/9, Nagy Bo. 21/3, Plézer 33/9, Galambos 2, Szeleczki 4 (+10 lepattanó). Cs: Sándor 1, Karakó -, Spiriev -, Nagy S. -.
DEAC: Kenéz 6, Neuwirth 17/3, Balázsi 5, Kovács 10/3, Gáspár 13. Cs: Ságodi 12/3, Czermann 3, Várszegi -, Hegedüs -, Fábián -.
2. mérkőzés
DEAC U23 – BKG Prima Akadémia 72-72 (15-9, 20-23, 23-22, 14-18)
DEAC: Pollák 9/3, Neuwirth 8/3, Balázsi 6, Gáspár 13 (+10 lepattanó), Fábián 17. Cs: Kenéz 8, Hegedüs 7, Czermann 2, Várszegi 2, Hibján -.
BKG: Nagy Be. 10/6 (+10 lepattanó), Nagy Bo. 42/12, Spiriev -, Plézer 7, Szeleczki -. Cs: Sándor 4, Nagy S. 9/3, Karakó -, Petrovics -.
A párharc végeredménye: 146-138 a BKG javára.
NB I. B, Piros-csoport, párharc a 7. helyért
1. mérkőzés
Jászberényi KSE – Ceglédi KE 93-78 (17-19, 33-23, 30-13, 13-23)
JKSE: Csík 3/3, Mester 6/6, Kucsora 25/9, Homoki 13/3 (+13 lepattanó), Olasz 19. Cs: Rosics 14/6, Kovács V. 7/3, Czirbus 6.
CKE: Tóth Z. 8/6, Velkey 5/3, Fodor 13/9, Csaba 8, Karavdics 16/6. Cs: Tóth B. 12/6, Kovács B. 6, Berkics 8/3, Csákvári 2, Kalassai -.
2. mérkőzés
Ceglédi KE – Jászberényi KSE 87-83 (29-24, 15-16, 22-22, 21-21)
CKE: Tóth B. 13/6 (+15 gólpassz), Velkey 4, Fodor 3/3, Csaba 23/6, Karavdics 21/9. Cs: Kalassai 11/9, Kovács B. 6, Csákvári 4, Berkics 2.
JKSE: Csík 6/3, Kucsora 29/15, Mester 8/6, Homoki 21/6 (+11 lepattanó), Olasz 9/3. Cs: Rosics 3/3, Czirbus 7/3, Kovács V. -.
A párharc végeredménye: 176-165 a Jászberény javára.
Fotó: hunbasket.hu

Szólj hozzá!