Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Pingponggal hangolt a KTE az Alba ellen

Molnár azt mondja, nem téveszti meg őket Cabezas kora, biztos, hogy jól olvassa a játékot.



:

:

Pénteken este 18 órától újra hazai pályán szerepel a KTE-Duna Aszfalt, amely a hat győzelemmel és kilenc vereséggel a tizenegyedik helyen álló Alba Fehérvárt látja vendégül. A lila-fehérek válogatott centere, Molnár Márton győzelmet vár a meccstől.

– Az Alba mostani helyezése szerintem abszolút nem reális, véleményem szerint egy sokkal jobb csapat annál, mint amit a tabella mutat – mondta Molnár Márton a ktekosar.hu-nak. – Edzőváltás is történt Fehérváron, illetve jött egy spanyol irányító. Ugyanúgy készültünk erre a találkozóra is, mint a többire. Nehéz mérkőzésre számítok, de hazai pályán természetesen nyerni szeretnénk. Jesus Ramirez érkezésével egy-két dolog változott ellenfelünk játékában, elsősorban ezekre a dolgokra készültünk, illetve a saját figuráinkat gyakoroltunk. Fontos lesz, hogy jó intenzitással kezdjünk.

Ahogy Molnár is említette, Carlos Cabezas személyében egy spanyol világ- és Európa-bajnok játékossal erősített a Fehérvár a napokban.

– Nem téveszt meg minket Carlos Cabezas kora, komoly csapatokban szerepelt, biztos, hogy jól olvassa a játékot.

Bár Molnár azt mondta, ugyanúgy készülnek a holnapi találkozóra is, mint a többire, azért az mindenképpen érdekes, hogy a kosárlabda mellett más sportágat is beiktattak a heti programba.

– Rendeztünk egy házi pingpong bajnokságot az öltözőben. Jók az ilyesfajta dolgok, nagyokat nevetünk, jól érezzük magunkat. Kiváló hangulatú meccsek zajlanak, még most sem értünk a verseny végére. Sajnos nekem nem sikerült a továbbjutás, már külső szemlélője vagyok az eseményeknek.

Fotó: Réti Attila

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés