FIBA Europe Cup
Pinar Karsiyaka – Szolnoki Olaj KK
Több hiányzóval, szűk rotációval utazik a Szolnok Törökországba.

Pinar Karsiyaka - Szolnoki Olaj KK
FIBA Europe Cup, 4. forduló
Izmir, Mustafa Kemal Atatürk Karsiyaka Spor Salonu, szerda, 18:30
Pinar: Walker - Ugurlu - Henry - Marei - Karaman.
Szolnok: Rowsey - Vojvoda - Benke - N. Milosevics - Andric.
Kedden este a FIBA Europe Cup I-csoportjában a Pinar Karsiyaka otthonában lép pályára a Szolnoki Olaj KK. A magyar bajnok nincsen túl jó helyzetben, hiszen három mérkőzés után nyeretlenül az utolsó helyen áll. A továbbjutáshoz innentől bravúrokra lenne szüksége, már akár szerdán este is. A feladat nem tűnik egyszerűnek, hiszen a két győzelemmel és egy vereséggel álló törökök a Tiszaligeti Sportcsarnokban is nyerni tudtak 74-70-re.
Dragan Alekszics, a Szolnok vezetőedzője: Nehéz helyzetben vagyunk, hiszen két külföldi játékosunk nélkül kellett elutaznunk Törökországba. Sztrahinja Milosevics és Jaylin Airington játékára sem számíthatok, így ki kellett találnunk azt is, hogy az ő helyettesítésüket hogyan oldjuk meg. Tudjuk, hogy egy erős csapat otthonában fogunk pályára lépni, hiszen az első fordulóban Szolnokon is nyerni tudtak. A centereikkel meggyűlt a bajunk akkor, rájuk mindenképpen figyelnünk kell, mert sok helyzetet teremtenek számukra. Türelmesen kell játszanunk, és remélem, hogy javulni fog a támadójátékunk is. Úgy érzem, hogy a Pinar számára fontos a FIBA Europe Cup, mert a hazai bajnokságban nem szerepelnek túl jól. Szeretnénk egy jó mérkőzést játszani, de ilyen szűk rotációval nem lesz könnyű dolgunk, a fiatalokra is nagyobb szerep hárulhat ezúttal.
Kiemelt kép: fiba.basketball

Alekszics mindenképpen játszassa a fiatalokat,itt a remek alkalom,nincs sok veszíteni való.Már ha ezt remek alkalomnak lehet nevezni.Aztán lesz,ami lesz.
Én is azt hinnem, hogy a millios koltsegvetesu sportban valami ilyenrol kellene szolnia a tortenetnek, hogy Till last man standing. Hajra olaj!!!
Amióta visszatért Govens és belengették Zozót a Falco-ba, hirtelen nagy teher lett ez a kupa a szolnoknak is…
Vagy tévedek?
Amikor kivertük a Sassarit
(gondolom tudod melyik csapatról van szó…mínusz hetven…megvan?),
akkor az a keret alkalmas lett volna
a kettős terhelésre.
Ez a mostani
a sérülések és Murphy elvesztése miatt
sajnos nagyon vékony,
úgyhogy a bajnokságra megyünk rá….
ahogy nektek az ezüst,
nekünk az arany megvédése a cél.
Ennyi a sztori, nuni.
Egy nyomorult magyar bajnoki arany miatt írtátok be magatokat Európa történelemkönyvébe?
De nyerjetek idén is, oké…
Jövőre indul ismét az olajka a BL-ben…az ellenfelek meg szólnak az U14-nek, gyertek jön egy csapat akiket a Fiba Cup-ban 50-el szopatnak, ezeket elveritek Ti is… :-DDDD
Nuni, nevet vagy nemet is változtattál?
Mikor lesz a coming out, nuni?
🙂
Rouge, rouge, rouge…
Amilyen gyengén kezdtél itt, olyan erős a visszaesés…kicsit improvizálj…nem kérdezünk hülyeségeket pláne nem sokszor…egymásután…
Mesélj inkább hol voltál…Barcelona, New York??
Palotáspusztán is csak szülői engedéllyel :-DDD
Rouge, írjál még sokat légyszi…
Olyan szórakoztató vagy! :-DDD
Nuni a transznemű…:);)
:-DDDDD
Hát ez óriási!! :-DDDD
Rouge, ennél nagyobb poént hát komolyan mondom…na… :-DDD
Erre születni kell :-DDD
Ez nem poén volt, nuni.
Neeem?
Bocs kuki…
Akkor félreértettem.
De holnap ugye nem fogtok poénkodni?
Nem ám tréfából 48-al cumiztok! :-DDD
Miért változtattál nevet, nuni?
Írjad, nyugodtan. Én örülök neki. Mióta rájöttél, hogy 7 külfölditek volt idén. Büszke vagyok rád.
Hulyegyerek, az Olaj nem is ellenetek keszul a magyar bajnoki dontore, mert meg oda sem fogtok erni a dontore sem :)))) a 2. helyen a Kormend mar ki is ver benneteket, kovetkezhet az ujabb piros-fekete donto…nektek ugyebar eleg egy Kaposvar is a hatalmas bukfenchez :))))))) szanalmas retartald kisgyerek, takarodj aludni, iden talan egy bronz osszejohet nektek ha a Jaszbereny nem trefal meg benneteket :)))))
melyik az a zozo????? aki nulla percezett valahol iberiaban? jatek nulla, onbizalom nulla, tudas nulla…igazoljatok meg 6 ilyet :)))))
Nyugodj le nunika! Addig vered itt magad amíg majd agyvérzést kapsz. Mi ezt a kupát már rég feladtuk,semmi köze nincs Govenshez és főleg Perlhez. Egyébként mit is játszott a filkó a Sassarival? Most el is hallgathatsz!
Agyvérzés ma este lesz buckafalván :-DDD
Előre a 48-ért :-DDD
Ezért a teljesítményért, és hozzáállásért kár volt a nemzetközi mérkőzésre külön jegyvásárlásra kényszeríteni a bérleteseket.
Osztom véleményed !! Köszi Olaj Tv (ha adod !? ) mert nem megyek ki 30000-ért a semmiért !!
Bocs 3000-ért !
Bizarr, hogy én – nem szolnokiként – megvédem a csapatodat a hozzászólásod miatt. Ha sportoltál volna, tudhatnád, hogy egy sorozatterhelésben nem lehet hónapokig ugyanazon a szinten teljesíteni. És itt nem feltétlen az akarásról van szó. Szurkolok az Olajnak a nemzetköziben, de már régóta látszik, hogy ez a keret oda vékony. Nem a kezdők tudása miatt, hanem a rotáció miatt. Láttad a németek elleni meccset? Akkor pontosan tudod, miről van szó… S. Milosevics hiányzik, Voja ebben a tempóban (bajnokság, nemzetközi, válogatott) könnyebben kiég vagy megsérül, nem folytatom… Én a helyetekben ott lennék és biztatnám a csapatot – akkor is ha esélytelenek… Olvass tovább »
Nem tudom olvastátok-e az olaj honlapját, felkészülési meccs lesz a kupára.Gyakorlatilag Törökországi edzőtábor. 😢😠 De ennek ellenére én nem fogadom el ha megint feladják és újra minősíthetetlen lesz a hozzá állás, én győzelmet várok és hajtást!!!! HAJRÁ OLAJ
Valami bűzlik Dániában.
Alekszics ! A töröknek fontos a nemzetközi az Olajnak nem !! ???????
Hozzá állás nem közönség párti !! Nem nézem!( min.10 fölött – )
Kár már magunkat fárasztani ebben a sorozatban… Tényleg játszhatnának többet a fiatalok, akár itt. Miért ne?! Legfeljebb -40 lesz. És? Nem hiszem hogy számítana.
De jó lenne végre egy hivatalos diagnózis, hogy mi a baja a két játékosnak! Heteket hagytak ki, de csak annyit tudunk, hogy semmi konkrétum. A szokásos ködösítés Tóthék részéről.
Sajnos valami hasonló lesz,mint Würzburgban volt.Adja Isten hogy tévedjek.Egy-két játékos teljesítményén el kellene gondolkodni.A Sopron elleni meccs után ment egy kis eszmecsere a szurkolóink között,lehet hogy van neki alapja.
Már előre megy a magyarázkodás -30 körül lesz ez…
Nem magyarázkodás csupán tények, megint sikerült európai kupa szinten harmat gyenge játékosokat igazolnunk.A hazai gyenge bajnokságra ,kupára az eredmények alapján (15/2 )még jók lehetnek.Nincs ezzel gond csak megszoktuk és vártuk is a fejlődést évről évre,ami megszakadni látszik.A szolnoki kosárlabda szerető közönségnek bocsánat a többi csapat szurkolóitól,de egy hazai bajnokságban 2-3 csapaton kívül hatalmas kihívást már nem jelentenek a hazai meccsek.Ez látható a mostani hazai meccsek hangulatán,nézettségén is.Ezért kár az európai kupa ilyen szintű feladása.Így már esélyünk sem lesz ebben az évben nívós csapatok jó játékosok ,meccseinek megtekintésére….
Egyrészről teljesen megértem az álláspontod és tényleg szüksége lenne az országnak olyan csapatokra, nem csak az Olajra hanem 2-3 csapatra akik a nemzetközi porondon is tudnak komolyabb eredményeket elérni és a közönség láthatna nívós külföldi csapatokat,remek játékosokkal. Másrészt viszont azt,hogy Tiszaliget publikuma kevésbé kíváncsi a magyar bajnokságra azért nem értem mert az elmúlt években az nb1/a színvonala hatalmasat fejlődött, számos kiváló játékos játszik nálunk, sok színvonalas mérkőzést láthat a közönség.
Lehet,hogy Berénybe hatalmas volt a fejlődés,aminek szívből örülök.A Magyar bajnokság színvonalát barokkos túlzás lenne egekbe emelni.Persze jobb mint volt csak ezzel az a baj,hogy közben a vezető bajnokságok is fejlődtek az űr meg megmaradt köztünk…..
Ha olyan sz@r lenne az NBI, nem lett volna két éve ötödik az Olaj. Vagy akkor az Olaj is sz@r volt? Ha így van, hamar megunta a szolnoki közönség a “gyenge” közeget.
Az elmúlt 10 évben 6 bajnoki cím .Tény volt amikor nem voltunk még ebben a közegben sem a legjobbak.Arra az időre hangulatra gondolok mikor voltak itt top csapatok./pl Adria liga,két Fanal Four menetelésünk./Más kávéház volt mint a mostani bajnoki…