:
:
Miután Gulyás Csaba az idei szezon végeztével nem vállalta a Jászberény elnöki posztját, mostanáig kellett arra várni, hogy ki tölti be ezt a pozíciót a klubnál. A következő négy évben Petőfi Áron vezeti a Jászberényi Kosárlabda Egyesületet – adta hírül a klub honlapja.
Petőfi Áront választották a JKSE élére, akinek munkáját elnökségi tagként Gulyás Csaba és Hőgye István segíti majd, míg a klub társadalmi elnöke dr. Csiki Zoltán lett.
Gulyás Csaba és Hőgye István személyében a folyamatosság biztosított az új elnökségben, míg Petőfi Áron és dr. Csiki Zoltán új színt hoz a klub életébe. Kettejük közül dr. Csiki Zoltán neve már ismerősen cseng Jászberény sportéletében, hiszen sportorvosként a város szinte minden klubjával kapcsolatban áll már évek óta, s a bajnoki kosárlabda mérkőzéseken is ő látja el az orvosi feladatokat.
Petőfi Áron 1980-ban Veszprémben született, a Pécsi Tudományegyetemen szerzett testnevelő tanári diplomát, s mellette a kosárlabda-, az úszó- és a labdarúgó edzői (BSC) képesítést is megszerezte, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdálkodástudományi Egyetemen közoktatás vezetői képzését is sikerrel teljesítette. Női (PTE PEAC) és NB I/B csoportos férfi kosárlabdacsapat (VESC) vezetőedzőjeként is dolgozott, és sportvezetőként is szerzett már gyakorlatot (Petőfi és Fia Sportegyesület megalapítása, melynek 2010 óta elnöke is, a PTE ÁOK Petőfi SE elnöke). Nemcsak sportvezetőként és edzőként ismert a kosárlabdázók világában hiszen maga is kosarazott, s többek között két éven át a PVSK-Panthers B.csoportos csapatában a jelenlegi másodedző, Lo Elhadji Malick csapattársa is volt.
Fotó: jkse.hu
Sok sikert!
Amikor Kozármislenyben leváltották és a meccs előtt a kezdőkörben akarta a nézőknek elmesélni a saját álláspontját,akadályozva a mérkőzés kezdését,nem volt szimpatikus.
Keresi a helyét,nem sok eredményt tud maga mögött.
Legyen szerencsétek!
Nem lett …