Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

Pethő Ákos: Biztos lesznek nehézségek, mi úgy készülünk, hogy az eddigiekhez hasonló ütemben zajlik a liga

Az Alba Fehérvár célja, hogy minél hamarabb az NB I-ben játszhassanak a saját nevelésű kosarasaik.



:

:

Pethő Ákossal, az Alba Fehérvár U20-as férfi kosárlabdacsapatának vezetőedzőjével beszélgetett az utanpotlassport.hu, többek között arról is, vajon az együttes ugyanolyan ütőképes lehet-e, mint a legutóbbi kiírásban.

Az U20-as pontvadászat – az élvonalhoz hasonlóan – a tervek szerint október 3-án rajtol. Az előző szezon félbeszakításakor a fehérváriak egy húszmeccses győzelmi sorozatban voltak, és ennek a csapatnak a magja együtt is maradt, tehát idén is az aranyért szállnak majd harcba. Az együttesből egy játékos kiöregedett, egy pedig távozott.

– A csapat nyolc játékosa ugyanakkor az élvonalban szereplő felnőttegyüttessel készül, és szinte biztos, hogy nem is tudnak velünk együtt edzeni. Az ő helyüket az alsóbb korosztályokból töltjük fel. Fontos kiemelni, hogy az első osztályban októberben életbe lépő fiatalszabálynak − amely kimondja, legalább egy U23-as magyar kosarast kell az alapszakasz mérkőzéseinek első félidejében játszatni − úgy felelünk meg, hogy mindahány kosarasunk U20-as. Noha a felkészülésünk ily módon nem a leghatékonyabb, mégis örülök neki, hogy így alakult, hiszen az a célunk, hogy minél hamarabb az NB I-ben szerepelhessenek a saját nevelésű kosarasaink − vélekedik Pethő Ákos.

A járványhelyzet elméletileg nem gátolja az élvonalban szereplő felnőtt- és U20-as csapatok menetrendjét, azaz egyazon napon és helyszínen mérik össze tudásukat egymással ugyanazok az együttesek; az Alba tehát október 3-án a felnőttmezőnyben is megküzd a Szolnokkal.

– Biztos lesznek nehézségek, mi úgy készülünk, az eddigiekhez hasonló ütemben zajlik a liga. Még nekünk is ki kell találni, milyen mértékben szerepelhetnek nálunk az első osztályban is bizonyító kosarasok. A legutóbbi évadban annyival egyszerűbb volt a szituáció, hogy a nagyok között nem szabályozták a kötelezően adandó játékidőt. Tesztelnünk kell, de szerencsére rengeteg a kiváló képességű fiatalunk.

Nyilván emiatt adódnak olyan esetek, hogy élesben, a mérkőzésen gyakorolhatunk csak, de ez az utánpótlás-nevelés egyedisége is egyben. A srácokon látszódik a folyamatos fejlődés, más sebességen teljesítenek. Nem tudom, milyen erőt képviselhetünk a ligában, a kisebbek nagyobb vezérszerepet kaphatnak az U20-asok között, így maradhat folyamatos a felfelé áramlás. Ha az alapszakaszban a legjobb négybe jutnánk, és így az országos bajnoki döntőbe, azzal már elégedett lennék.

A szakember azt oldalnak elmondta, hogy reméli, az összes riválist elkerüli a koronavírus, és abban bízik, zökkenőmentesen folyhat a bajnokság

Fotó: utanpotlassport.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés