Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Perl Zoltánnal egyből megtalálta a közös hangot a Falco új légiósa

Boris Barac szerint egyértelműen a favoritok között vannak, de több jó csapat is van.



:

:

Boris Barac bemutatkozása jól sikerült a Falco színeiben, hiszen a sárga-feketék simán verték idegenben a Lublint a Bajnokok Ligájában, ráadásul a légiós 14 ponttal segítette a csapatát.

A kosarassal a klub honlapja készített interjút, amelyben először arról beszélt Barac, hogy hogyan kezdett el kosarazni.

– Nagyjából 11-12 éves lehettem, amikor a szülővárosomban, Sirokiban megismerkedtem ezzel a sportággal. A családom számára nem volt nagy meglepetés, mert a 6 évvel idősebb bátyám is ebben a csapatban játszott, a szüleim pedig imádták a kosárlabdát. Nagyon élveztem gyerekként a játékot, mert sok barátommal együtt kezdtünk járni az edzésekre, így jó volt a társaság. Profi karrieremet is Sirokiban kezdtem el, ahol 3 évig játszottam. Nagyon sokat jelent számomra ez a város.

A légiós még csak egy hete van a városban, így sokat még nem látott Szombathelyből.

– Valóban, még csak 1 hete vagyok a városban, december 31-én délelőtt érkeztem. Sokat még nem láttam, de a lakásom és az Arena közötti utat már ismerem. Az első napokban Braco (Strahinja Milosevics) sokat megmutatott a főtérből, kávéztunk és rengeteget beszéltünk Szombathelyről és a kosárlabdáról. A fiúkat láttam játszani a Kaposvár ellen és tudom, hogy jó csapatunk van, komoly célokat tűztünk ki magunk elé. A beilleszkedéssel nem volt gond, nagyon kedvesek a srácok és Perl Zoltánnal az Inter miatt egyből megtaláltam a közös pontot.

Majd természetesen az esélylatolgatás sem maradhatott el.

– Nagyon erős keretünk van. A Lublin ellen is megmutattuk, hogy képesek vagyunk a BCL-ben is komoly teljesítményt nyújtani és egy ki-ki meccsen a Nizhny ellen fog eldőlni, hogy tovább megyünk-e a csoportból. Ez mindenképpen nagy fegyvertény, bár tudom, hogy az orosz ellenfél egy nagyon jó csapat, aki ellen nehéz lesz nyerni, főleg idegenben. A magyar bajnokságban egyértelmű, hogy a favoritok között vagyunk, de több nagyon erős csapat van még a ligában. Volt egy kis időm, és több mérkőzést is megnéztem, így merem mondani, hogy az Alba és a Szolnok is komoly játékerőt képvisel. Nekünk minden meccsen a győzelem a célunk, április végére már okosabbak leszünk.

Fotó: falcokc.com

HIRDETÉS

3 hozzászólás

3
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
3 Comment authors
HeindrichKDYellowblack Recent comment authors
Heindrich
Olvasó

Zozó tud beszélni?

KD
Olvasó

Hajrá Boris, Szegeden nyerni kell és ismét mi vezetjük a tabbelát!

Yellowblack
Olvasó

Welcome, Hajrá Falco ??

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés