Ahogy arról beszámoltunk, a magyar válogatott tegnap 15 pontos vereséget szenvedett Ljubljanában.
Gasper Okorn szövetségi kapitány értékeléséről már a délelőtt folyamán írtunk, most a csapatkapitány, Perl Zoltán nyilatkozatát hoztuk el.
Gratulálok Szlovéniának, azt gondolom, megérdemelt volt a hazai győzelem, jobban játszottak ezen az estén, mint mi. Gyengén kezdtük a mérkőzést, ezt követően sikerült zárkóznunk, de rengeteg támadólepattanót és üres triplát engedélyeztünk ellenfelünknek, ami eldöntötte a mérkőzés sorsát. A következő ablakban jobbnak kell lennünk a játék ezen szegmenseiben.
A válogatott kulcsembere az MKOSZ-nek adott interjújában elmondta azt is, hogy a 2–2-védésünket is kijátszották a szlovének. A Falco-Vulcano Energia KC Szombathely játékosa sajnálja, hogy így alakult ez a mérkőzés, de kitért arra is, hogy nem várjuk rossz helyzetből a folytatást és újult erővel vágnak majd neki a következő ablaknak.
Kép: Girgász Péter/MKOSZ




