Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Perl Zoltán: Minket illetne meg a Bajnokok Ligája-indulás lehetősége

A válogatott kosárlabdázó elmondta, még képlékeny, hogy jövőre is a Falcóban kosárlabdázik-e.



:

:

Próbálja rendben tartani magát fizikailag a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely magyar válogatott kosárlabdázója, Perl Zoltán.

A magyar bajnokságban 13.5 pontot, 3.1 lepattanót, 4.1 gólpasszt és 19.6 VAL-t átlagoló játékos a nemzetisport.hu-nak adott interjújában elmondta, hogy elégedett volt a csapat teljesítményével a szezon során, sajnálják, hogy lefújták a pontvadászatot.

Mint említette, korrekt módon zárták le az idényt a klubbal.

– A város és a Falco valóban korrekt módon zárta le az idényt, minden játékos elégedett lehet ezzel. Természetesen nem kaptuk meg a pénzünk száz százalékát, de ebben a helyzetben ez nem is lett volna normális.

Szóba került az is, hogy mely csapatok indulhatnak majd a nemzetközi kupákban. A sárga-feketék bedobója úgy érzi, a Szombathelynek a Bajnokok Ligájában van a helye.

Az elmúlt években feljött a klub, ha az idő előtt befejezett évadot nézem, nekünk van ott a helyünk, és ha Bodnár Péter főtitkár úr nyilatkozatát veszem alapul, tehát visszamenőlegesen számolnak, akkor is minket illetne meg a Bajnokok Ligája-indulás lehetősége. Két ezüstöt és egy aranyat szereztünk az elmúlt három évben, tehát nagyon bízom benne, a döntés az lesz, hogy mi indulhatunk.

A hátvéd szerződése lejárt, és bár szeret a Falcóban kosarazni, még nem tudja mit hoz a jövő.

– Még képlékeny, erről nem nagyon tudok mit mondani. Szeretek a Falcóban játszani, jó csapat is alakult ki – hogy sikerül-e megegyeznünk, azt meglátjuk…

Perl elmondta, a Szombathely anyagilag rendben lesz – erről Gráczer György ügyvezető is nyilatkozott korábban –  a következő szezonra is, de ahogy nézi az igazolásokat, szerinte a tabella első felébe tartozó gárdákkal nem lesz gond, míg a hátrébb végzettekről nem olvasott túl sok információt.

Természetesen szóba került az előttünk álló szezon is, a bedobó arra számít, hogy az idény elején még nézők nélkül játszanak majd, de biztosra még semmit sem lehet tudni.

Fotó: hunbasket.hu

HIRDETÉS

101 hozzászólás

101
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
22 Comment threads
79 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
31 Comment authors
Kendeffy BotondcrazybasketwileyGecse J. MárióMaster1 Recent comment authors
szurkolo01
Olvasó

A magyarok közül Benke Szilárd maradása kérdőjel.

crazybasket
Olvasó

Itthon nem akar váltani, a várható BL miatt sem, amennyiben elmegy az külföld lesz és augusztusig ki szeretne várni! Nem tudom igaz-e elvileg van egy ilyen szerződése, hogy addig mehet külfödre ha nem jön össze neki akkor marad. Albába hívták jó pénzért, de idén nem játszik neki az európai kupaindulás elmaradása miatt főleg. Filipovity pedig mehet szintén külfödre, de érte nem kevés összeget kellen fizetnie az adott külföldi csapatnak!

szurkolo01
Olvasó

Én is ugyanezt tudom, viszont ha Benke megy Keller jöhet.

crazybasket
Olvasó

Június elejéig kapott időt hogy elfogadja-e az ajánlatunkat elvileg. Úgytudom ő is külföldi ajánlatra vár illetve hogy kimondják hivatalosan is a BL-t a Falconál.

wiley
Olvasó

Benkénél semmi ilyen nincs,mert 1 évre írt alá tavaly. Oda igazolhat ahova akar.

Pbask
Olvasó

2lee14
Olvasó

Igaznak bizonyul a pletyka miszerint Zozó marad?

crazybasket
Olvasó

Ugy hallani igen! De persze minden akkor lesz 100%-ban hivatalos, ha be is jelenti a klub!
Plussz az új, számomra teljesen elfogadhatatlan 23 év alatti szabály miatt Doktor Péter csatlakozik hozzánk. Bizonyítania kell, de legalább stabil percei voltak az elmúlt években eddiig az első osztályban és nem egy töketlen játékos, aki fél a gyűrűre nézni!

Gecse J. Márió
Olvasó

Csak abba az egybe lehet belekötni, miszerint “a Falcot illeti” a BL-indulás joga, mivel félbeszakadt a bajnokság és nem nyerték meg a bajnokságot.
Amúgy szerintem egyértelmű, hogy a Falco induljon. Egyrészt idén szépen helytálltak ebben a sorozatban, másrészt ők tudnak olyan csarnokot bérelni, ami megfelel ennek a színvonalnak. Nekik van meg a pénzük erre a sorozatra (simán ki tudták pótolni a BL-csoportkör után 100 millával a költségvetést).
Azon meg nagyon meglepődnék, ha nálunk Körmenden akarnák ezt a BL-indulást, nem bírnánk azt mi anyagilag…

Downtown
Vendég
Downtown

+1

…es nem is lehet itt 1 darab kormenditol se olvasni, hogy mi induljunk… Foldon kell maradni.
Induljon a Falco, altalad jol megfogalmazott okokbol.

Master1
Olvasó

Nyugodjon meg mindenki!
1. A Falco fog BL-ben indulni a következő szezonban, hozzáteszem teljesen jogosan.
2. Perl Zoli pedig hosszú távra szóló szerződést köt a napokban a Falcoval.

crazybasket
Olvasó

Ez hírlik pár napja a városban igen!

Kendeffy Botond
Olvasó

Miért ki ideges?

ldd
Olvasó

Lehet, hogy csak brahiból ugrasztjátok egymást…
De az, hogy senki nem írta, hogy a Körmend …

“Körmend. És mindegy hogy nincs csarnok itt most nem az a lényeg. Mindig jól teljesített a bajnokságban a nemzetköziben”

az legalább olvasva el a kommenteket…
Figyeljetek polgártársak!

pontaz
Vendég
pontaz

Arról volt szó hogy egy Körmendi se mondta ezt,és ha már kimásoltad ezt a részt azt is másold hogy semmi köze Körmendhez.. Cikkhez visszatérve engem aztán nem érdekel ki hol indul,csak kezdödjön már el…

Downtown
Vendég
Downtown

koze nincs a Kormendhez aki ezt írta…. legalabb olvasni tudj rendesen ?????

szurkolo01
Olvasó

Perl marad Szombathelyen még egy évet.

Pbask
Olvasó

Példaértékű hozzá állás még mindig tőle 🙂

Downtown
Vendég
Downtown

meg megkapta azt a penzt amit kert. (vagyis a managere ?)

wiley
Olvasó

Nem 1 év…

Stockalone
Olvasó

Szerintem Voja leigazolásával induljon az Alba. ?
Viccet félre téve pikáns dolog, kérdés ki hogy tudja egyben tartani a csapatot, illetve milyen új igazolások lesznek a pénz függvényében.
Eredményei alapján szerintem a Falco BL és a Körmend EC indulása nem kérdés.

Downtown
Vendég
Downtown

+1

Redbid
Olvasó

Á ez nagyon egyszerű, hogy ki induljon nemzetköziben! Ha már egyszer a naffilkoval az élen még páran összecsinálták magukat, és gyorsan kihátráltak a bajnokságból, az esélyét is elvéve egy igazságos sorrend kialakításának, arra számítva, hogy majd megkapják az aranyat az asztalnál, akkor az ificsapatok még ott vannak, játsszák le a maradékot és ott a sorrend! Ez az egyetlen megoldás lehetséges, hogy a pályán, játék alapján kerüljön sorrend megállapításra! Sárgáékat emlékeztetném, mindig azt szokták mondani, hogy a körmendi eredmények a múlt, hát akkor most tessék következetesnek lenni, mert az, hogy első helyen voltak meg BL meg mittudomén még mire nem hivatkoznak,… Olvass tovább »

Kovari Andras
Olvasó

Ez az, ne hagyd abba van meg ott ahonnan ezek az elmes gondolatok jottek.
Erre mondjak hogy nalunk meg mindig tobb a hulye mint a fertozott! 🙂

Downtown
Vendég
Downtown

Kedves Andras, egy kormendi sem irta, hogy a Kormend induljon a BL-ben, es az lenne egyetlenegy igazsagos dontes.

Ne parazzatok ennyire mar. Facebook kommentszekcio is ezzel van tele. Ne Kormendezzetek, nincs miert.

udv.

Kovari Andras
Olvasó

Downtown! En nem Kormendezek hiszen a facen is csak annyit irtam nincs realitasa, hogy ne a Falco indulhasson a Bl-ben. Itt pedig egy kommentre reagaltam meg sem emlitve a Kormendet!

piros710321
Olvasó

Mi van Kövi, előre rinyálsz?

Kovari Andras
Olvasó

nem ertem mire gondolsz? De azt olvasom, hogy sorsoltatni szeretnel es remeled nem a filcot sorsoljak ki…. 🙂 Nem tudom ki vagy igy nick alapjan de el kell hogy keseritselek! Nem lesz sorsolas 🙂

Redbid
Olvasó

Te hol élsz bicikli belsőben?

Az ország koponyáit minősíted vagy a politikusokat?
Utóbbit elnézem neked egye fene, de ha minden igaz akkor a háttérben a koponyák teszik a javaslatokat, és nem tom tudsz e róla, de ez alapján hátfőtől hivatalosan is rendezhetők mérkőzések, ott ahol biztosítani tudják azt, hogy nézők ne legyenek csak a szakma! Ergo kosárlabda mérkőzések is!

Vagyis légy szíves ne nekem okoskodj, mert én csak egy szabálykövető állampolgár vagyok 🙂
Köci

Leklibajsza
Olvasó

Igazad van! A jövő évi eredmény alapján döntsük el, ki hol induljon!?

murphy
Olvasó

Ki hátrált ki te madár? Az NB1-ből 2 csapat szavazott a folytatás mellett, az egyik a naffilkód,a másik (akkor a stílusodhoz alkalmazkodva) a kistelepülésed csapata. Ki a f@szom tartott tőletek?

Redbid
Olvasó

Ja télleg 🙂
“Az MKOSZ az elnökségi ülés előtt kikérte a klubok véleményét, nem titok, mi is a bajnokság befejezése mellett tettük le a voksunkat – fogalmazott Gráczer György, a Falco-Vulcano KC Szombathely ügyvezetője.”
Forrás Falco KC

nyolcmegnyolc
Olvasó

Zsarkov!
Vélemény? Csak egy!!! magyar csapat? Ha meg igen, akkor azt pumpoljuk?
Érdemes azt tenni, amit Viktor tett (Zsarkov) a bemelegítés közepén. ???

Zsarkov
Olvasó

Hogy dobáljam a hármasokat a félpályáról? ?
Induljon a Falco, nekünk most nem a nemzetközi a legfontosabb…, épkézláb magyar nélkül semmi keresnivalónk nincs még az EC-ben sem

nyolcmegnyolc
Olvasó

Az én kérdésem a Perl csak a Falcoban fog játszanira vonatkozik (magyar csapat)

Zsarkov
Olvasó

Szerintem ő csak egy magyar csapatban fog játszani…, ha csak a zsé érdekelné, mint az összes többi hasonló kaliberű játékost, (kivéve még Fepu) akkor már többször is léphetett volna…, az meg most szerencsés számára, hogy pénz is van ott, ahova a szíve húzza…

nyolcmegnyolc
Olvasó

Lehet, de kipréseli az utolsó fillért is a csapatból. Ő esetleg egy csapatos zsoldos lesz, míg a többiek több csapatosak, de várjuk meg a karrierje végét.

Downtown
Vendég
Downtown

Doktor Peti Falco?

(forras:Kosarshow )

JR.Benitez
Olvasó

Már januárban ezt hiresztelte hozzá elég közel álló forrás….

Downtown
Vendég
Downtown

most a Kosarshow Instagram oldalan storyként van kirakva…

már ténynek tűnik, nem talalgatasnak.

a 23as szabalyra is hivatkozva.

parizel
Olvasó

Bebes “Fütyi” István a TAO 10 éve alatt, miért nem lobbizott ki egy sportcsarnokot vagy legalább egy munkacsarnokot az utánpótlás számára?
Történelmi hiba volt!

WSreborn
Olvasó

Szerintem a legkorrektebb ez lenne: Falco BL, MTE és Olaj pedig EC.

Boban
Olvasó

Olaj miért is? Mennyivel indokoltabb, mint egy Alba pl? 🙂

WSreborn
Olvasó

Talán az elmúlt 10 év nemzetközi szereplése, ahol az Alba nem sokat tud felmutatni.

Boban
Olvasó

Mekkora kapufa vagy öreg. ???

WSreborn
Olvasó

Ha én kapufa vagyok akkor te egy stadionból kilőtt labda….

Kovari Andras
Olvasó

Olaj…. 🙂
Szerintem meg nem lenne korrekt oket inditani a tavalyi ev alapjan.

Downtown
Vendég
Downtown

Zozo a BL-ben is jo volt,évek ota vezére a Falconak, biztos, hogy kulfoldi keroje is akad.
A helyébe meggondolnam,ha egy jo lehetoseg akad, jo jatekpercekkel, nem perememberként, lehet belevagnek.
Fiatal még, es ha nem sikerulne neki/nem ugy alakul, ahogy szamitotta, a Falcohoz barmikor hazajohetne. (vagy egyeb magyar csapathoz, bar o huseges jatekos).

Downtown
Vendég
Downtown

Induljon a Falco a BL-be, az EC-ben meg a maradék.
Minek ezen vitazni…

mindegycsaknesárga
Vendég
mindegycsaknesárga

Bírom, hogy senki nem írta, hogy a körmendiek induljakak, de kapják az ívet, a sárgák meg háborognak. 🙂 Mondjuk az összes vasi csapatot első négybe nem tenném, nem hogy nemzetközibe.
Perl meg felviszi az árát csak, kéreti magát, majd Hali után csoportosítanak át mástól rá. Vagy előkerül egy cég, ahol a tulaj fia imádja és állja a különbözetet.

Downtown
Vendég
Downtown

visszaolvasva, senki Kormend szurkolo nem irta, hogy a Kormend induljon ???

sargafekete
Olvasó

Milyen jó neked, hogy ez téged igazán nem érint.

mindegycsaknesárga
Vendég
mindegycsaknesárga

Ez jogos 🙂 Titeket jobban utállak, az biztos. Helyettetek egy Savaria BC-nek jobban örülnék, jó is visszagondolni rájuk. Ha akkor nem szűnik meg, kb a Pécs és a Sopron szintjén lehetne.

mindegycsaknesárga
Vendég
mindegycsaknesárga

BL-ben jól szerepeltetek, az igaz. Ahogy ott eldőlt, hogy nincs továbbjutás, bajnokságban elkezdődött a hullámvölgy, motiválni se tudta őket Okorn, ezt lenyilatkozta, hozzáállásbeli problémák. EC-ben nem emlészem továbbjutásra.
Ha válogatott meccsekre hívatkozva nem tolták volna el kupát, lenne egy sorrend legalább. Vagy gyors bezsufolni az alapszakaszt. Sőt, már kezdődhetne zártkapus rájátszást, oda-visszavágós alapon, ha kivár mindenki.
Nyilván bl-re kb Alba, Ase, Deac, Falco, akinek lesz pénze.
Aki meg indul nemzetközibe, azt támogassa mkosz. Viszont zártkapus nk-i meccseknek értelme nincs, ősszel meg már várnak újabb hullámot 🙁

Falcobb
Olvasó

A Falco évről évre építette fel magát, az előző két idényre pedig top csapat lettünk. Elég megnézni, az idei bl meccseket. Aki szerint ez a menetelés semmiség volt, az nyilván nem figyelt, vagy nem is akart.
Nem is értem, hogy jut eszébe bárkinek mást indítani BL-ben az előző évek fejlődése után? Mégis kit indítsunk, az 5 évvel ezelőtti bajnokokat?
A Falco megérdemli a Bl indulást, épp ahogy a Körmend is a Europe Cupban szereplést.

SárgaPárna
Olvasó

Furcsállom, hogy a körmendiek úgyis a BL-be vágynak, hogy:
1: azt se tudják melyik válogatottba játszik az új igazolásuk
2: azt se tudják, hogy hány éves szerződést kötöttek a játékosaikkal ( a sajtóból tudják meg, hogy egy év az a négy)
3: a tesiterem még bemelegítőteremnek is alkalmatlan a Bajnokok Ligája követelményeknél

Nem nektek való ez srácok, a Bajnokok Ligája az profi világ!

Downtown
Vendég
Downtown

kiskancsó, neked mindegy, hol indul a Falco, te Kormendre akarsz féláron meccsre jonni ???

a Falco meccseket hagyd meg a Falco szurkoloknak ???

….aztan kozben meg a tesiteremben jatszod a 2filléres agyadat ????????

Dennis
Olvasó

Igazad van Zozó, a Falconak a BL-ben a helye, az OSE-nak meg a Magyar Kupában!

2lee14
Olvasó

Jól beszélsz Zozó! Remélem sikerül megtartanunk téged! Hajrá Falco!!

MemphisGrizzlies
Olvasó

A Falco hány körből jutott eddig tovább nemzetközi kupában? Segítek 0

Vulcano
Olvasó

Hány csapat tudott eddig 9 BL meccset nyerni? Segítek,1. A Falco.

MemphisGrizzlies
Olvasó

Volt 1 jó szezon. És a többivel mi volt, azt el kell felejteni? A többi csapat minden szezonban jól szerepelt. A Falco mindig kiesett

2lee14
Olvasó

Erőlködj tovább!!!

MemphisGrizzlies
Olvasó

A tények csúnya dolgok. Mit ért el a Falco nemzetköziben semmit

2lee14
Olvasó

Ok. Semmit. Ok

MemphisGrizzlies
Olvasó

Szombathelyen nagyon oda vannak azért a tavalyi győzelemért. Jó is az, csak itt nemzetközi kupáról van szó. Ott az eredmény 0

crazybasket
Olvasó

Fú de szar lehet, hogy idén is maradt nektek a “ha” meg a “volna” és ismét nem lesz BL meccs az általános iskola tornatermében és jöhettek meccseket nézni az Arénába! 🙁 Sajnos egy Alpok adria kupa nem BL, de ha úgyvan nevezzétek el tiszteletbeli BL-nek és adjatok át díjakat a tesiteremben!

MemphisGrizzlies
Olvasó

Semmi közöm Körmendhez de mindegy

Boban
Olvasó

Még szerencse, hogy itt nincsen olyan, mint az uefa együttható… 🙂

SárgaPárna
Olvasó

Nem! Döntsön a múlt induljon a Honvéd! 🙂 🙂 🙂
Nincs olyan mutató az elmúlt 3 évből, ami alapján ne mi indulnánk…

Downtown
Vendég
Downtown

ki az a mi?

kozod nincs a Falcohoz ??????????????

piros710321
Olvasó

max szopni indulsz, kis köcsög! A nagy szart induljon a filco, mi jogon? Mit nyerte az idén? Lófaszt sem! Kilobbizták, hogy vége legyen a bajnokságnak. Be voltak szarva, hogy megint nem lesz kupa győzelem, meg bajnoki cím sem. Fostatok ( mint ahogy a városban szoktatok minden felé ), hogy nem lesz zsé, és a légiósok még jobban szarnak bele az egészbe!
te szoktad mondani buzikám, hogy a múlt nem számit, akkor most sem számit!
Szóval induljon akit a szövetség kisorsol! Remélem nem a filco lesz!

2lee14
Olvasó

Akkor ha annyira képben vagy az utóbbi idők mutatott játéka alapján ki induljon? Dönts te kérlek.

MemphisGrizzlies
Olvasó

Körmend. És mindegy hogy nincs csarnok itt most nem az a lényeg. Mindig jól teljesített a bajnokságban a nemzetköziben

2lee14
Olvasó

Akkor szurkolj hogy ők legyenek.

MemphisGrizzlies
Olvasó

Te retardált nem szurkolok, én annak örülnék a legjobban ha az Olaj indulna de a Körmend az elmúlt 2-3 év alapján jobban megérdemli.

SárgaPárna
Olvasó

A Körmend bohóckupákban indult. Az elmúlt 10 év összes körmendi nemzetközi meccse nem ér annyit szakmailag, mint a mi Bajnokok Ligája szereplésünk…

MemphisGrizzlies
Olvasó

És ti hány meccset nyertek meg ott abban a fiba europe cup nevű bohóckupában?

Downtown
Vendég
Downtown

akkor miert akarsz Kormendre meccsre jonni kiskancsó? ???

2lee14
Olvasó

2-3 év alapján ha választani kellene a Falco jobban megérdemli. De tök mindegy úgyis mindenki annak örülne, hogy bárki csak a Falco ne.

MemphisGrizzlies
Olvasó

Nemzetközi alapján nem.

SárgaPárna
Olvasó

BAZDMEG TE SÖTÉT!
A Falco a BAJNOKOK LIGÁJÁBAN szerepelt, ahol sokkal erősebb csapatok vannak, mint az Europe Cupban, ez bizonyítja az is, hogy egy olyan gyenge csapat, mint a Körmend tudott menni egy kört utóbbiban…

Milos
Olvasó

Hát akkor menjen a Falco. Méregessétek a kis pöcsötöket. Imádom mikor vergődtök. Mint a kisgyerek az oviban, mikor nem kapja meg a kisautóját.
Jajj de nevetek. Rigók.

MemphisGrizzlies
Olvasó

De azért az a gyenge Körmend csak nyert a HATALMAS FALCO ellen. Érdekes ez

Downtown
Vendég
Downtown

ideges vagy kiskancsó?

sok a nagy betu ??????

crazybasket
Olvasó

Kétszer elődöntőt buktak ellenünk(nem is kellett 5meccs), egyszer döntőt söpréssel! Ez az elmúlt 3év! Az alapszakaszt és középszakaszt nem nézem mert a bajnokság végén nem azt jegyzik és nem is azt fogják elővenni! És akkor pont őket illeti meg nem??? Ha a hülyeség fájna gyerekek!!!

MemphisGrizzlies
Olvasó

Akkor te már legalább nem lennél itt

piros710321
Olvasó

Zozó! Sztem indultatok tavaly, az idén nem biztos, hogy bajnokságot nyertetek volna! Sztem meg sorsolják ki az első négy csapat közül!
Na lehet károgni cinegék!

crazybasket
Olvasó

Ekkora baromságot is csak egy falu szurkoló írhat!? Te hol szeretnél BL-t rendezni ha titeket sorsolnának? Állat??

Downtown
Vendég
Downtown

miert a Szaréna a Falco Kc tulajdona?

???????

Milos
Olvasó

Kretének még azt is elfelejtik, hogy bérlik a Szarénát…ostobák

SárgaPárna
Olvasó

Hol szeretne? Hát az Arénában… Hol máshol? Nekik minden jár… Alanyi jogon…

Downtown
Vendég
Downtown

kersz zsepit? ne sirj ???

SárgaPárna
Olvasó

Édes istenem, agyhalott buta körmendiek…
Csarnokotok sincs a BL-re te baca…

Downtown
Vendég
Downtown

a Szaréna se Falco csarnok ???

SárgaPárna
Olvasó

Nem! Azt a körmendieknek építette Szombathely népe, hogy tudjatok hova hugyozni… 🙂 🙂 🙂

Downtown
Vendég
Downtown

hat ha mar a Fo teret osszeszarjatok…. ?‍♀️?‍♀️??

SárgaPárna
Olvasó

Tanuljatok meg kicsinek lenni, hozzászokni az Alpok Adria Liga semmihez nem hasonlítható hangulatához…. 🙂

Downtown
Vendég
Downtown

nehez kicsinek lenni 3 bajnoki cimmel, 7kupagyozelemmel, EC menetelesekkel ?‍♀️??

de majd megprobaljuk, jo? ??

hahahaahhahaha ????

piros710321
Olvasó

anyád meg te, kis pöcs

nyolcmegnyolc
Olvasó

Nem értem amit írsz! Tudom, hogy a hiba bennem van. Azt ne vegyük figyelembe, hogy a Falco vezette a táblázatot, de azt igen, hogy ki volt az 1-4. Sorsoljunk. Vagy a tavalyi alapján vagy az idei alapján. Tehát Falco vagy Falco.
Ha nem válalják akkor a tabellán mögötte lévő.
Hajrá Olaj

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés