Perl Zoltán: Az egyén tehetsége mellett a teendő munka a legfontosabb

Perl Zoltán az Illés Akadémiára látogatott, ahol a Kollégiumi Esték vendégeként szerepelt.

Sokszor nézek labdarúgást, már 6 éves korom óta az Internazionale szurkolója vagyok. Legelőször a színösszeállítás tetszett meg, azóta pedig őrült rajongónak számítok. A koronavírus kirobbanása előtti utolsó milánói derbin ott lehettem: az AC Milan már 2–0-ra vezetett a félidőben – ekkor azt mondtam, hogy többet nem jövök – ám szünet után négyet rúgott az Inter és fordított. Életre szóló élmény volt – mondta a labdarúgáshoz fűződő viszonyáról a magyar válogatott játékosa

Sokak célja, hogy már 18 éves a felnőttek között szerepeljen. Ez neked megadatott. Te hogyan kezdted el a kosárlabdát?

Szerencsés voltam, mert Szombathelyen nagyon jó képzést kaphattam már 7 éves koromtól. Anyukám profiszinten, apukám hobbiból kosarazott. Az utánpótlás ranglétrát itt jártam végig, U14-től a korosztályos válogatott tagja voltam. 17 évesen felkerülhettem a Falcoba – nagyon jó generáció tagja lehettem, sokak meghatározó szerepet töltöttek és töltenek be az NB I-ben, vagy van, aki már külföldön. Szerencsések voltunk, mert Kálmán László – aki a példaképem – akkor még játszott a szombathelyi együttesben.

Csapatjáték a kosárlabda és a labdarúgás is. Mire elég ebben az egyén tehetsége?

A legfontosabb teendő a munka. Rám azt mondták, hogy tehetséges vagyok, de mégsem emelkedtem ki igazán, ugyanis későn érő típus voltam. A társaim erősebbek, magasabbak voltak: 14 éves koromtól tettem bele még több plusz munkát, így a tehetséget szorgalommal kiegészítve érhettem el az NB I-et. Az iskola is mindig fontos volt, ami mellett pedig a pihenés és a kosárlabda határozta meg az életemet.

Az utánpótlásban való szereplés a felnőtt sportra nevel.

UP-bajnokságokban sosem nyertünk bajnoki címet, a Kecskemét mindig megvert bennünket. Viszont tőlünk sokan kikerültek és az NB I-be vagy a válogatottba jutottak, míg náluk ez a legritkább esetben fordult elő. Nem fontos, hogy UP-bajnoki címet nyer-e egy-egy fiatal, a lényeg az, hogy az utánpótlás-nevelés felkészítsen a felnőttek közötti sportra. Egy up-válogatott meghívó csak visszajelzés: rang, amit ki kell érdemelni, de ennek megfelelően kell edzeni és játszani.

Említetted, hogy Kálmán László a példaképed.

El lehet lesni tőle a mozdulatokat, de nagyon fontos az emberi oldal is. Kálmán László mellett a szüleim is a példaképeim. Mind sport-, mind emberi oldalról rengeteget kaptam tőlük.

20 évesen már a következő álmod valósulhatott meg. Légiós lettél egy topbajnokságban, Olaszországban.

Amikor felkerültem a Falcoba, ott szerettem volna minél jobban teljesíteni. Nem gondolkodtam a légióslétben, csak és kizárólag az adott pillanatban való jó játékra koncentráltam. 20 évesen azért vágtam bele az olasz kalandba, mert ilyen helyre hosszú-hosszú ideje nem igazolhatott magyar játékos. Szicíliában egy kisvárosban találtam magam. Megkönnyítette a beilleszkedést, hogy beszéltem angolul – 12 légiós volt a csapatban. Amikor másfél év múlva elkerültem Trevisoba, ott csak egy idegen volt, így ott olaszul kellett beszélni. Az érvényesülésemhez a nyelvismeret nagyban hozzájárult. Számomra nehéz volt, hogy a családommal 3-4 havonta találkozhattam csak. Hiányoztak a magyaros ételek is, az otthoni koszt. Az olasz kosárlabda akkoriban azonban sokkal magasabb szinten járt, mint a magyar – az ottani edzésmunka a mai napig hasznos számomra.

Perl emellett beszélt az Akadémiákról, a válogatottról, az étkezési és alvási szokásairól valamint sok minden másról, a teljes beszélgetés itt elolvasható.

Forrás és kép: illesakademia.hu