
:
:
Arról már korábban írtunk, hogy Perl Zoltán – első szombathelyiként – bekerült a Bajnokok Ligája 7. fordulójának csapatába. Nemrég pedig az is kiderült, hogy rögtön az MVP-címet is elhódította.
A FIBA hivatalos honlapja kiemeli, hogy ő az első magyar születésű játékos, aki MVP lett, a 2017/18-as szezon 1. fordulójában a honosított Jarrod Jones ért fel a csúcsra.
– Őszinte leszek, soha nem gondolkodom egyéni, individuális dolgokban, csak jól szeretnék játszani és a lehető legtöbb győzelemhez segíteni a csapatomat. Örülök, hogy én lettem az MVP, de nem tulajdonítok neki túl nagy jelentőséget. Továbbra is ugyanígy kell összpontosítanunk, és folytatnunk a kemény munkát, ahogy eddig – nyilatkozta Perl a BL-honlapnak.
Perl a kispadról beállva, 21 perc alatt 21 pontig, 7 gólpasszig és 5 lepattanóig jutott a litván Neptunas ellen. 26 VAL-értékkel zárt a 97-73-as győzelem alkalmával.
– Nagyon motiváltan léptem pályára. Láttam, hogy a csapatnak igazán jól megy a játék, szerettem volna egy kis extra energiát adni a többieknek. Amikor a második dobásom beesett, volt egy kis szerencsém, de akkor már éreztem, hogy jó napom lehet. Fontos volt, hogy hamar elkaptam a ritmust.
Érdekes, hogy a Falco eddig mindhárom hazai mérkőzését meggyőző fölénnyel nyerte meg a BL-ben is.
– Hazai pályán mindig sok emócióval, energiával és nagyon harcosan játszunk. A szurkolóink mindig fantasztikus atmoszférát teremtenek, ezért minden ellenfelünknek nagyon nehéz Szombathelyen játszania.
– Elégedettek lehetünk az eddigi eredményeinkkel, de még mindig csak a csoportkör felénél vagyunk, még mindig sok meccs van hátra. Bízunk benne, ha így folytatjuk, akkor lesz esélyünk a továbbjutásra – zárta szavait Perl.

Gratulálok
Nagyon szép kosarak…
Nagyon kellene még a jó tripladobás és akkor megállíthatatlan lesz!
Gyerünk Zozó
Hello Tourist! ??????
Amikor ilyen szintű csapatok ellen nyújt ilyen jó teljesítményt, akkor felmerül a kérdés, hogy miért csak padoztatták. Spanyolországból pocsék állapotban érkezett haza. Milyen munka folyhatott ott kint? A kételkedőknek ez a csattanós válasz.
Persze, hogy becserélték, hisz nyomta a hátát a hátizsák a padon, már nem tudott ülni ???
Pont az ilyen irigyeknek mutat be az ilyen nagyszerű teljesítményével mint pl neked. Szép volt Zozó! Így tovább vagy még jobban!!!!!
Örülök, hogy motiválom és ilyen jó teljesítményt nyújt, hisz az adómból teszi.
Sajnos ezt rosszul tudod félcédulás. A te 2019-es összes befizetett adódat, azt én költöttem el. Most vettem rajta egy sportszeletet.
???
Igen! Kb annyi maradhatott belőle neked, miután a többit lenyúlta Gyurkabá…
Tőled nem az adódat, hanem a csörgősipkádat nyúlhatta le valaki, ezért zavarodtál ennyire össze
Szeva B! Visszatértél?
A te adód elmegy az orvosi kezelésedre, sőt még a mi pénzünkből is kell rád költeni. Bár olvasva az agyatlanságaidat, kidobott pénz.
Ez a egy turista magasan veri az elmúlt 10 év szolnoki nevelését.???
És milyen igaz??
Elárulok egy nagy titkot, ami valószínűleg nincs meg: nem csak Zoli turista, hanem a többi Falco játékos is. Néha utaznak Európában, több országba is, sőt, azokból az országokból (Franciaország, Németország, ilyenek, csak hogy ne ess lelki vákuumba) is jönnek turisták Szombathelyre. De mi a helyzet turisztikailag Veletek? Ja persze, láttam, Oroszlányig pl. eljutottatok, jó sok hűtőmágnest kaptatok, különösen az tetszett, amit Illésől meg Zsírostól kaptatok. Ami pedig a sportközgazdaságtant meg politológiát illeti, azt meg majd szomorúságotokban rúzsos barátoddal nyugodtan beszéljétek meg, úgy látom, abban nagyon ott vagytok a szeren. Egyéb öröm úgysem nagyon jut mostanság. De azért kitartás, mi nagyon… Olvass tovább »
Turista, mi?
MVP MVP MVP MVP!!!! Szép volt Zozó. Befűzted nekik az oktató filmet. Azóta is azt elemzik litván barátaink!!