Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Pécsről igazolt kulcsjátékost az Olajbányász

Átigazolás.



:

:

A felnőtt válogatottban is lehetőséget kapott irányítót szerződtetett a Szolnoki Olajbányász. Pongó Máté korábban a KTE színeiben mutatkozott be az NB1/A csoportjában, ahol évről évre egyre jobb teljesítményt nyújtva több csapat figyelmét is felkeltette – írja a klub honlapja.

A 27 éves, 185 centiméter magas játékost 2018-ban a PVSK szerződtette, s kulcsszerepe volt az Olajbányász ellen bronzérmet szerző pécsiek remek szereplésében. Ebben a szezonban átlagban közel 32 percet játszott, ezalatt 9,1 pontot szerzett, kiosztott 5,3 gólpasszt, s leszedett 4,5 lepattanót is.

A mögöttünk hagyott csonka szezonban 26,6 percet tölthetett a pályán meccsenként, 7,7 pontja mellé 3,8 gólpassz társult.

Pongó Mátéval két szezonra szóló szerződését kötöttünk. Az előző években bizonyította, hogy kiegyensúlyozott teljesítményre képes és mostanra a Magyar Bajnokság meghatározó irányítójává nőtte ki magát. Máté személyével az Olajbányász keretét egy igazi csapatemberrel erősítettük meg

– mondta az Olajofficial.hu-nak Csősz Tamás, a klub ügyvezető igazgatója.

Az Olajbányász az elmúlt évtized kiemelkedő magyar csapata, nagyszerű érzés, hogy megkeresett a klub vezetése. Gyorsan dűlőre is jutottunk a részleteket illetően. Az a célom, hogy a pályán jó játékkal minél többet tudjak hozzátenni a csapat teljesítményéhez

– mondta a játékos.

46 hozzászólás

46
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
17 Comment threads
29 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
26 Comment authors
Tom67Modus operandiCsakAzImitNeZsarkovmoldi56 Recent comment authors
Tom67
Olvasó

Hát ha a Pongó lesz a kulcsjátékos Szolnokon akkor nem sok jóra számíthatnak a szolnoki szurkolók a következő szezonban.

CsakAzImitNe
Olvasó

Minek rendeznek bajnokságot ? Úgyis az Olaj nyer …

Modus operandi
Olvasó

NE ETESSÉTEK A TROLLT!

CSAK AZ OLAJKA!!!

Üvegtigris
Olvasó

Ha nem indulsz nemzetköziben kisebb az esély a jó légiós igazolásra szerintem.

laja
Olvasó

Mondjuk ahhoz képest,hogy pár hete itt még azt lehetett hallani,hogy a nyolc sem lesz meg,Pongó és Zsiros leigazolása elég nagy meglepetés. Főleg úgy ,hogy a szerződés két szezonra szól. Azt viszont nem tudom,hogy a nemzetközi szereplésre szükség van-e?

milanka487
Olvasó

Igen szükség van + Szalay ezt meg sem tehetné az olaj szurkolókkal hogy nem indulunk

laja
Olvasó

Hát ha van zsé akkor oké mert kb.+ 60 misi.

vasvilla
Olvasó

Sajnos kutya világ vár ránk! Elintézte ezt Facebookferi! a túlzott ,át nem gondolt aránytalanul sokba került játékos igazolások és a felesleges nemzetközi kupa erőltetése nehéz helyzetbe sodort a a vasutat. De bízzunk a szebb jövőbe. Csak a következő évet vészeljük át valahogy!
Köszi Feri. Ja nem!!!!

gulyasszabolcs00
Olvasó

Kitartás! ✌️ Mi is hasonlóképpen jártunk pár éve egy sikeres szezon után. Kilábaltok belőle.
Krivacevic már alá is írt, annyira azért nem reménytelen a helyzetetek, persze közel sem rózsás. Hajrá!

Mexx92
Olvasó

Sajnáljuk Máté, hogy elmész tőlünk. Köszönünk mindent amit a csapatért tettél! További sok sikert kívánok neked! 🙂 Pécsen mindig szeretettel fogunk látni 🙂 Hajrá PVSK!

panther
Olvasó

Ez sajnos nem jó hír a számunkra, és bár most még nyilván nem lehet tisztán látni a jövőt, de kicsit azt sugallja, hogy a következő szezonban nem fogunk dúskálni a pénzben… Ne legyen igazam! Máténak mindenesetre köszönöm (talán több pécsi szurkoló nevében akár úgy is fogalmazhatnék, hogy köszönjük) a PVSK-ban töltött éveket, remek játékost és főként tisztességes embert ismertünk meg benne! Kicsit féltem őt a szolnoki szerepléstől, nem a játéktudása miatt, hanem mert az ottani “B közép” nem éppen a türelméről híres, egy-két gyengébb meccs után hamar kikezdenek bárkit. (Nem tartozik szorosan ide, de amilyen hozzászólások voltak magukat Olaj szurkolónak… Olvass tovább »

Rouge
Olvasó

“… de amilyen hozzászólások voltak magukat Olaj szurkolónak tartó egyedektől azt követően, hogy kiderült Vojvoda Fehérvárra igazolása, az számomra egészen döbbenetes és elkeserítő volt…”

És akkor mi lenne,
ha ezek az Olaj szurkolók megtudnák
az átigazolás körülményeit…

De végülis mindegy… én nem döntöm le,
nem én döntöm le Voja szolnoki nimbuszát.

crazybasket
Olvasó

Pedig ha már szóbakerült szívesen elolvasnám sokadmagammal a sztorit!

wiley
Olvasó

Nem tud ez semmit…

milanka487
Olvasó

Hogyha már említetted engem érdekelne!

moldi56
Olvasó

Bármi is volt az oka,hogy Vojvoda elment ezen már nem tudunk változtatni.Elment.Ha jól belegondolunk,őt nem kötötte Szolnokhoz semmi,maximum a 6 szezon amit itt lehúzott elég jól megfizetve.Me kell tanulnunk nélküle élni,olyan csapatot építeni,ami nélküle is ütőképes.Tudom ehhez pénz kell,sok pénz.

Zsarkov
Olvasó

Egyetértek, de tett annyit értünk, hogy tiszteletben tartsuk a döntését…, ő azért nem egy Sziszike volt…

Dennis
Olvasó

Hát, úgy látszik a következő idény 6 csapatos lesz.

Üvegtigris
Olvasó

Apunál van pénz!!??

ipasop
Olvasó

Gratulálok a vezetőknek! Végre egy jó magyar irányítót sikerült idehozni. Az anno szintén Kecskeméten játszó Pipinél jobb játékos, kb Takira szint szerintem, remélem olyan eredményes is lesz!
Hajrá Olaj!

MAFCdrukker
Olvasó

Kedves szolnoki drukkerek!
Kérlek, világosítsatok fel klubotok gazdasági helyzetét illetően. Eddig úgy tűnt (nekem), hogy az Olaj lekerült a legtőkeerősebb csapatok listájáról, nincs már annyi forrásuk, mint korábban. Ahány szimpatizáns és ellendrukker, annyi vélemény ebben a témában. De ez most már tény, Pongó leigazolása mutatja, hogy vannak szép tervek Szolnokon. Most akkor mi az igazság? Főleg Olaj-szurkolókat kérdezek, de ha más tudja, írja meg! Köszi

milanka487
Olvasó

Én úgy tudom lesz pénz!

Üvegtigris
Olvasó

Pongó Máté bátor ember ő nem fél a “degenerált B-közép haragjától.Más sztárokal szemben.

ipasop
Olvasó

Nem degenerált b közép! hanem TAHÓK gyülekezete!

moldi56
Olvasó

Semmivel sem tahóbbak,mint bárhol máshol.Sőt,olykor kifejezetten csendesek.

Üvegtigris
Olvasó

Végre!Megdobbant a szív van életjel.Üdv Máté légy egy jó csapat irányítója jó szezont kívánok.Hajrá olaj remegj Ec.

k212
Olvasó

Gratulálok a szolnoknak vásárolják fel a ligát is

WSreborn
Olvasó

Ezt most rossz csapatnak címezted

k212
Olvasó

Persze végülis ők nem szerzodtetnek agyon más csapatból

WSreborn
Olvasó

Jó igazolás, és még két magyart rebesgetnek, az egyik tulajdonképpen hazajön

MemphisGrizzlies
Olvasó

Lehet tudni kikről van szó?

bányász
Vendég
bányász

Zsírosra tippelek. Amikor törölte a profilját bizonyos oldalról gondoltam, hogy emiatt.
Örülök, hogy nálunk kosarazott. Szívvel-lélekkel. Azért annyit hozzáteszek, hogy a Szolnok nem becsülte meg, nem adtak neki lehetőséget, nem lett rendesen rotálva. Emiatt eljött hozzánk, ahol nem csak a B-ben, hanem az A-ban is kapott lehetőséget. Ezután rájött az olaj, hogy mégis kell nekik. Mi megbecsültük őt emberként, játékosként. Sok sikert Peti, remélem többségében a pozitív emlék marad meg tőlünk!:)

Olajka20
Olvasó

Banyasz! Semmi koze a kettonek egymashoz, hogy torolte a profiljat, az honapokkal ezelott volt es azota van mar neki masik. Elobb-utobb kiderul ugyis, de inkabb elobb! 🙂

Olajka20
Olvasó

Igen, aki hazajon, O mar tuti! 🙂

MemphisGrizzlies
Olvasó

De ki az? Légyszíves mond meg nagyon érdekel.

crazybasket
Olvasó

Konkrét nevet/neveket nem lehet kapni? Érdekelnek az uborkaszezon fejleményei más városokban is!

milanka487
Olvasó

Neveket légyszives, engem is nagyon érdekelne

Pbask
Olvasó

Nevet szabad tudni? Uborkaszezon van,kíváncsi is vagyok,mert ötletem sincs ki lehet az,aki hazajön hozzátok és magyar 😀

WSreborn
Olvasó

Zsíros állítólag, ő ugyanis saját nevelés

milanka487
Olvasó

És ki a másik magyar?

Lightbringer
Olvasó

Mondjuk itt szerintem majdnem mindegy, hogy mit írnak. Egy hete még csődöt akartak jelenteni, ahhoz képest nagyot fordult a világ. 😀

WSreborn
Olvasó

Senki nem jelentett csődöt, csak szerették volna sokan

milanka487
Olvasó

WSreborn ki a másik magyar?

Magdi anyus
Olvasó

@Lightbringer Cucikám, te nem a konkurens oldal firkásza vagy? 🙂 Tudom ám én! A nagyit nem tudod átvágni.

milanka487
Olvasó

Üdv Szolnokon!
Reméljük sok sikert élünk meg veled!

MemphisGrizzlies
Olvasó

Üdv Szolnokon! Remélem a gonosz szurkolók nem akarnak majd megverni.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés