Bajnokság
Pécsről igazolt a Sopron
Vannak már távozók is, az ügyvezető Flevarakiszról is nyilatkozott.

:
:
Eldőlt, hogy a Sopron KC négy 23 év alatti fiatal játékossal vág neki a következő évadnak. Fazekas Csabának és Werner Viktornak eleve élő szerződése volt, a Soproni Sportiskolában nevelkedő és már a felnőtt csapatban is pályára lépő 18 éves center, Schöll Richárd is ismerős lehet a szurkolóknak, ő is tagja a “fiatal kontingensnek”.
Új játékos a Pécsről érkező, 21 éves szerb származású, de magyar Popadic Miljan, a 194 centi magas bedobó, aki szintén U23-as játékosként lesz majd bevethető.
Pojbics Szabolcs ügyvezető a klub hivatalos honlapjának elmondta, hogy napi kapcsolatban van Kostasz Flevarakisszal, akivel két síkon is zajlanak az megbeszélések. Egyértelmű, hogy továbbra is a görög szakember az első számú jelölt a vezetőedzői posztra.
Két játékos távozik Sopronból: az irányító Molnár Marcell, valamint a center Élő Bálint. Utóbbit sorozatos sérülések hátráltatták, a jelek szerint a lába nem bírja az élvonallal járó terhelést – írta a sakc.hu.
fotó: sakc.hu

SKC magyar magja gyenge, BIODISZLET!!!
Pojbics, 5 szuper légiós bejelentését várjuk!
Az elmult 3 év légiósaiból össze lehetne szedni egy jó 5ös fogatot! Hajrá SKC
Igen csak az a fránya pénz ne kellene hozzá.
Hitelesek voltak ismét a kosarshow értesülései. Örülök, hogy sikerült még egy fiatalt hozni, jó lenne a magyar magot kicsit még feldobni. Na meg persze Kostas maradjon. SKC!
Szurkolok Nektek, kedvenc városom Sopron! ? A görög edző maradásával kapcsolatban viszont egyelőre nem sok jót hallani… De remélem végül valahogy megtartjátok! Hajrá!
Hát gondoltam, hogy nem lesz egyszerű megtartani… Köszi a jókívánságot, hasonlókat Nektek is!
Az oroszlányi meccs utáni rendőrségi ügyből mi lett, tudtok róla valamit?
Személy szerint semmit.