Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Pécsi VSK-Veolia – Egis Körmend

Szakértőnk szerint minimálisan, de a vendégek fognak nyerni.

pvskkormend

Pécsi VSK-Veolia - Egis Körmend

Bajnokság, 5. forduló
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
V.: Győrffy Pál Attila, Söjtöry Tamás, Balogh Gyula (Faidt Mihály)

Pécs: Pongó - Smith - Csirics - Budimir - Aiken.

Körmend: Turner - Oroszi - Edwards - Varnado - Taylor.

Az ötödik forduló rangadóján két, eddig veretlen csapat találkozik egymással, ugyanis a Körmend látogat a Pécs együtteséhez. Mindkét együttes szoros mérkőzést játszott hét közben az Európa Kupában, de míg a hazaiak egy ponttal kikaptak, addig a vendégek hattal nyertek. Körben kiderült, hogy Keller Ákos már nem lép pályára, ugyanis eligazolt.

Csirke Ferenc, a Pécsi VSK-Veolia vezetőedzője: A szezon eddigi legnehezebb mérkőzésére készülünk, az eddig szintén veretlen Körmend érkezik hozzánk. Nagyon jó formában van az ellenfelünk, amely egy nagyon mély kerettel rendelkezik, sokat tud rotálni Matthias Zollner. Nagy szükségünk lesz a szurkolóinkra ezen a mérkőzésen, hogy győztesen hagyhassuk el a pályát.

Matthias Zollner, az Egis Körmend vezetőedzője: Ha ennyi mérkőzést játszol hétről-hétre, akkor leginkább a saját játékodra kell koncentrálnod, mi is ezt tesszük. Folyamatosan fejlesztjük a saját játékunkat és folyamatosan figyeljük, hogy miben kell fejlődnünk. Természetesen videóztunk a soron következő ellenfelünkről, megnéztük, hogy milyen játékot játszanak. De leginkább a hangsúly a saját védekezésünkön és a támadójátékunkon volt ezen a héten is. Jól végeztük a dolgunkat, úgy érzem, hogy van esélyünk győztesen elhagyni a pályát. Kisebb sérüléseink vannak, de mindenkire számíthatok, akire eddig is a szezon során. 

A szakértő: 

A mérkőzés esélyeit a Falco KC legendája, magyar bajnok irányítója és korábbi vezetőedzője, a 78-szoros magyar válogatott Kálmán László latolgatta, aki az idei szezontól már a B-csoportos Concordia Motax KC Pápa vezetőedzője is:

Nagyon pikáns rangadóra számítok. Mindkét csapat veretlen a bajnokságban, magabiztosan játszik és mély rotációval rendelkezik. Az Európa Kupában is mindkét félnek a továbbjutás a célja, ahol a Körmend egy győzelemmel kezdett a Pécs pedig kikapott.

Csirke Ferenc egy olyan játékoskerettel dolgozhat és olyan csapatot kapott a keze alá, amire mindig is vágyott. Bízom benne, hogy ki is hozza belőle a maximumot európai színtéren.

A Pécset nagyon rutinos játékosok alkotják, akik egyénileg is képesek arra, hogy eldöntsék a mérkőzést. Náluk is jellemző, hogy nyerő típusú kosárlabdázók alkotják a csapatot, jó magyar maggal, akik sok nagy csatát megéltek és tudják mi kell ahhoz, hogy az ő javukra alakuljon a mérkőzés. Ide tartozik még Csirics és Budimir, akik abszolút a rutint képviselik. Őket sem szabad félvállról venni mert nagyon magabiztosak és jól dobnak kintről és a védekezést is nagyon szépen megoldják. Hazai pályán mindenkire veszélyes lesz ez a Pécs.

A Körmend nagyon szépen és látványosan játszik, ami mellé párosul egy egész pályás letámadás, ami már tavaly is jellemző volt rájuk. Ezzel a mérkőzés végére kifárasztják az ellenfelet, ezt csak olyan csapatok tudják alkalmazni, akik olyan mély kerettel rendelkeznek, mint a Körmend. Zollner mindig megtalálja azt az ötöst, amely megtudja nyerni a második félidőben a meccseket. Jellemző még a Körmenre, hogy nagyon jól tudnak indulni és ez lesz a holnapi találkozó kulcskérdése is, hogy a Pécs mennyire tudja belehajszolni ellenfelét a felállt védelem elleni játékba, hiszen ott nem annyira magabiztosak, mintha az ő stílusukat tudnák hozni.

A hazaiaknak ez lesz a kulcs, hogy minél kevesebb eladott labdával hozza le a meccset. Nagyon nagy csatára van kilátás, nehéz megtippelni a győztes kilétét, ráadásul két nyertes ugye nem is lehet, valamelyik csapatnak ki kell kapnia. Jelenleg hacsak hajszálnyival is, de szerintem a Körmend felé billen a mérleg, így 51-49%-os vendégsikert várok.

11 hozzászólás

11
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
5 Comment threads
6 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
9 Comment authors
derrylKendeffy BotondlddKoopsZvezda Recent comment authors
ldd
Olvasó

országos 1-es

Koops
Olvasó

Sajnos sokat fog hiányozni Diggs számunkra a holnapi meccsnél, de nélküle is meg kell mutassuk, hogy mire vagyunk képesek!
Remélem a védekezésünk összefog állni rendesen és a gyors játékunk menni fog!
Lauber teljen meg sok nézővel és szurkolóval,, mint szokott! Segítség győzelemre a fiúkat!
Sok körmendi szurkolót várunk vendég szektorba! 😉
Nyerjen a jobbik csapat!
Hajrá Pvsk!

baltazar
Olvasó

Sajnos, hogy ha hisztis Laci vendégsikert vár, akkor győzni fog a Pécs…

Zvezda
Olvasó

Ráadásul még csak nem is tudta, hogy Ákos már nincs Veletek!
Jó meccs lesz ez.

Downtown
Vendég
Downtown

Remelem nyerunk es sirva fakadsz.

derryl
Olvasó

Nekem is ez jutott eszembe!

Pvsk Fanatic
Olvasó

Diggs hiányában most megmutathatják a többiek, hogy van köztük igazi vezértípus, aki megdobja Diggs pontjait és kritikus helyzetben lehet rá számítani, mert Pozsonyban Diggs sérülését követően bántóan nem volt senki, akire tudtunk volna támaszkodni. Nagyon bízom benne, hogy Smith végre tud jó dobószázalékkal 20 pont körül dobni, és ha nem megy a játék, akkor Csirics nem fogja úgy túlvállalni magát, ahogy azt tette Pozsonyban. Ha holnap lesz nálunk a pályán egy közepesnél jobb játékot mutató Pongó és Ruják, egy ponterős Budimir és Smith, valamint egy “szokásos” Aiken, akkor megnyerhetjük a meccset, de persze mindez semmire sem lesz elég, ha nem… Olvass tovább »

panther
Olvasó

Ha Diggs nem játszik, akkor sajnos nekünk az nagyobb hátrány, mind a Körmendnek Keller hiánya.

Ettől függetlenül nyilván hajrá Vasút !

Downtown
Vendég
Downtown

Hat Akos nekunk is fog azert hianyozni..

Gyozzon a jobb!

Kendeffy Botond
Olvasó

És ugye Diggs még fog Pécsen játszani, Keller meg nem Körmenden… Ettől függetlenül hajrá Körmend!

Pvsk Fanatic
Olvasó

Amennyire nekünk támadásban fog hiányozni Diggs magabiztossága és ponterőssége, szerintem annyira fog hiányozni Körmendnek Keller palánk alatti védekezése. Keller nélkül szerintem Aiken jobban tud érvényesülni és a külső játékosaink betöréseit sem bizonytalanítja el Keller a blokkjaival. De persze majd holnap kiderül.

Hajrá Vasút!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés