Antóni és Horti is felépült, Kesar viszont nem jött rendbe, így három légióssal állt fel Debrecenben a PVSK.
Manigat triplájával indult a meccs, Dugat duplája és Borisov hármasa után máris 8-0 volt az állás, Csirke Ferenc két és fél perc után időt is kért. Horti törte meg a vendég kosárcsendet, Manigat hármasára aztán a válogatott centere is beemelt egy távolit. Nagyon gyengén dobtak a vendégek, hamar kétszámjegyűvé vált a különbség, 25-13-as állással zárult az első negyed. A pécsiek gondjait tetézte, hogy Csiricsnek kevesebb, mint hét perc alatt három faultja volt.
Amigo ziccerével tizenötre növelte a különbséget. A második etapban visszaestek a csapatok a ponttermésben, de ez is a hajdúságiaknak kedvezett, mert a különbség nemhogy csökkent volna, még eggyel nőtt is a félidő végére (39-26).
A harmadik negyedben minden kérdés eldőlt, a fekete-fehérek teljesen leblokkoltak, a DEAC pedig élt a lehetőséggel, és átrohant ellenfelén. 61-39-ről indult a záró felvonás. Érdekesség, hogy az első három negyedben a PVSK egyaránt 13-13 pontig jutott.
Ekkor már csak a végeredmény volt kérdés. Berényi Sándor együttese mindent elkövetett, hogy bejusson a Magyar Kupába, sima győzelmének, és a Sopron vereségének köszönhetően ez össze is jött. A pécsiek háza táján viszont valami nem működik a remek szezonkezdet óta.
Kiemelt fotó: www.deacbasket.hu


