A magyar U16-os fiúválogatott hullámzó teljesítménnyel, három győzelemmel és négy vereséggel a 15. helyen zárta az észak-macedóniai B divíziós Európa-bajnokságot – fontos megemlíteni, hogy Moosz Milán együttese már a negyeddöntőbe jutásról döntő harmadik, britek elleni csoportmeccsen végleg elveszítette két kulcsemberét, Makk Milánt és Kiss-Mester Ádámot. 2010-es korosztályunk egyik legnagyobb ígérete, Pécsi Bence remek tornát zárt egyénileg, nem csupán VAL-mutató, lepattanózás és blokkolás terén volt a mieink legjobbja, gólpasszaival, labdaszerzéseivel és távoli találataival is sokat lendített a csapat játékán – a BLF-ből induló, de régóta a Honvédnál nevelkedő balkezes játékossal értékeltük az Eb-t, illetve személyes céljairól is kérdeztük.
– Májusban bajnoki címet ünnepelhettél a Honvéddal. Hogyan érkeztél a válogatotthoz, hogy telt a felkészülés?
– Nagyon hasznos volt számomra az előző szezon, úgy gondolom, hogy csapatszinten és egyénileg is sikerült belőle kihozni a maximumot. Az egész év során tanulságos, színvonalas meccseket tudtunk játszani, az edzéseken is maximális erőbedobással dolgoztunk, aminek meg is lett a jutalma. Hálás vagyok a vezetőedzőnknek, Mócsai Milánnak, aki nagyon sok energiát fektetett belém, folyamatosan bízott bennem, rengeteget segített a fejlődésemben. Három remek meccset játszottunk a döntőn, az aranyéremért egy különösen erős Debrecent kellett legyőznünk – két húzóemberük sajnos nem tudott csatlakozni a válogatotthoz nyáron (Kiss Tamás nemzetközi játékjoga Szlovákiáé, Fárbás Benjámin sérülés miatt hiányzott – a szerk.). A bajnoki cím megszerzése után két hét pihenőm volt, utána egyéni és erőnléti edzésekkel készültem az Európa-bajnokságra.
A válogatottból többekkel az első KKP (Kiválasztó-Képző Program), vagyis U13-as korunk óta ismerjük egymást, már korábban összebarátkoztunk, így az alapozás elejétől kezdve jól éreztük magunkat a pályán és azon kívül is.
– A későbbi feljutó Észtországgal kezdtetek, három negyed után még ti vezettetek, aztán a negyedikben nyolc kísérletből hat hármast dobott, így fordítani tudott az ellenfél (65-74). Ausztria magabiztos legyőzését (75-63) követően a britek ellen is az utolsó játékrészben csúszott ki a kezetekből a mérkőzés (66-71). Szerinted mi az oka annak, hogy elveszítettétek ezt a két szoros meccset?
– Alaposan felkészültünk az észtekből, úgy gondolom, hogy 39 percen át megvolt a kellő fókusz és betartottuk a megbeszélteket, viszont egyetlen percnyi rövidzárlat alatt kaptunk három triplát, amivel átvették a vezetést, innen pedig már nem tudtunk visszajönni; fájdalmas, de fontos tapasztalat, hogy ennyi dönthet egy végül bronzérmes csapattal szemben. Nagy-Britannia ellen megsérült két kulcsjátékosunk, Kiss-Mester Ádi és Makk Milán, ez nagyon megnehezítette a dolgunkat, nagyot küzdöttünk, de nem tartott ki az előnyünk a végéig.
– Ezzel már a harmadik meccsnapon nehéz helyzetbe kerültetek: sejthető volt, hogy elúszott az esélyetek a nyolc közé jutásra, miközben a rotációtok is felborult. Mennyiben változtak meg a szerepek a csapaton belül, hogyan tudtatok alkalmazkodni a helyzethez?
– Két nagyon fontos embert veszítettünk el, természetesen végig éreztük a hiányukat. Nem egy-egy játékos igyekezett átvenni a helyüket, csapatként próbáltuk őket pótolni, mindenkinek előrébb kellett lépnie, ezáltal nálam is többet volt a labda az utolsó négy találkozón.
– Csapatszinten és egyénileg is kiválóan alakult a dánok elleni összecsapás, 95-78-ra nyertetek, 33 ponttal, hét sikeres triplával a mezőny legjobbja voltál.
– Jól jött, hogy volt két szabadnapunk alkalmazkodni az új szituációhoz, sokat készültünk Dánia játékából. Gyakorlatilag minden úgy sikerült, ahogy elterveztük, kiváló kinti dobóformát mutattunk, összesen 16 hárompontost értékesítettünk, ami szerintem kiemelkedő szám. Személy szerint nekem is kijött a lépés, nagyon sok önbizalmat adott ez a meccs.
– A folytatásban két vereség következett, a finnek ellen végig futottatok az eredmény után (79-87), az észak-macedónok viszont már-már vert helyzetből fordítottak a második félidőben (76-95). Mi hiányzott ezeken a helyosztókon?
– Mindkét vereség eléggé fájó. Úgy gondolom, hogy a finnek ellen is közel jártunk a sikerhez, kétszer-háromszor is visszajöttünk, többször volt esélyünk három-négy pontra zárkózni, de a legfontosabb dobásaink sajnos mind kimaradtak. A házigazdák ellen jól kezdtünk, a nagyszünetben már 17 ponttal vezettünk, a második félidőre viszont érzésem szerint nagyomn elfáradtunk fizikálisan, sokat kivett belőlünk a szoros, fizikális előző napi mérkőzés, szerintem itt érződött igazán Ádi és Milán hiánya.
– A zárónapon sokáig inkább az ukránoknak állt a zászló, az utolsó 13 percben viszont felőröltétek őket (88-64). Mi döntött a javatokra?
– Mindenképpen szerettük volna győzelemmel befejezni a tornát, nagyon motiváltnak éreztem az egész csapatot. Sokáig küzdelmes volt a meccs, aztán a harmadik negyed végétől kezdve egyszerűen elkezdett minden összejönni, az extra dobásaink is beestek, miközben nagyszerűen védekeztünk, mondhatni, hogy az Eb legvégére hagytuk az egyik legjobb tíz percünket.
– Mennyire vagy elégedett a 15. helyezéssel, illetve a mutatott játékkal?
– Nagy élmény volt számomra, hogy életemben először Európa-bajnokságon képviselhettem Magyarországot. Ha valaki előzetesen azt mondja, hogy a 15. helyen fogunk végezni, biztosan nem írtam volna alá, de azt figyelembe véve, hogy mennyi hátráltató tényezővel kellett megküzdenünk, szerintem ez egy elfogadható eredmény. Sokat jelentett, hogy szövetségi edzőnk, Moosz Milán bizalma töretlen volt felém, sok lehetőséget adott nekem, illetve több játék is épült rám.
– Mik voltak a legnagyobb erősségeitek, miben kell leginkább előrelépni?
– Fontos dolognak tartom, hogy nagyon jó kezű csapat voltunk, nem csak bátran, eredményesen is tüzeltünk távolról (meccsenként majdnem 30 triplakísérlet 32,2%-os pontossággal – a szerk.). A gyorsindításos játékot is erősségünknek éreztem, sok könnyű kosarat szereztünk, amikor volt rá lehetőségünk, futottunk, általában megtaláltuk az emberelőnyöket, amikből többnyire jó döntéseket tudtunk hozni. A legnagyobb negatívum egyértelműen a lepattanózás, ebben legtöbbször alulmaradtunk (Ausztriánál és Ukrajnánál szedett eggyel, valamint Észak-Macedóniánál hattal több pattanót a magyar válogatott, a finnekkel szemben volt leglátványosabb a rivális fölénye (30-52) – a szerk.), ebben gyorsan és sokat kell fejlőnünk egyesével és magyar válogatottként is.
– Egyénileg nagyszerű Eb-t zártál, sokszínű játékkal hoztál erős számokat – 14,1 pont, 7,6 lepattanó, 2,7 gólpassz, 1,4 labdaszerzés, 1,1 blokk, 16,1 VAL -, nem mindennapi, hogy egy korosztályos csapat legmagasabb játékosa 38,5%-kal dobja a hármast. Milyen típusú játékosként képzeled el magadat a jövőben?
– Abszolút elégedett vagyok a statisztikáimmal, fontosnak tartom, hogy minden téren hozzá tudtam tenni valamennyit a csapat játékához, a triplamutatómnak különösen örülök. Ugyanezt a sokoldalú játékot szeretném folyatni, célom minél komplexebb játékossá válni. Különösen fizikálisan, de fejben is sokat kell fejlődnöm, szeretnék olyan csapatember lenni, akire minden helyzetben lehet számítani. Részt vettem antropometriai mérésen, ahol nagyjából 208 cm magasságot jósoltak nekem, ami szerintem reális, valószínűleg már csak egy pár centit fogok nőni. Mindenféleképpen mezőnyposzton szeretnék játszani felnőttként, de akár a közeljövőben is, azt érzem magaménak.
– Mit vársz az első juniorévedtől, amelynek végén adott esetben már az U18-as Eb-n szerepelhetsz?
– Az elsődleges cél, hogy megálljam a helyemet az U19-es bajnokságban, vagy akár magasabb korosztályban is. Tavaly már edzettem a juniorokkal, de ez nyilvánvalóan új kihívás lesz, hiszen idősebb és fizikálisabb játékosok között kell majd bizonyítanom. Természetesen szeretnék bekerülni már idén az U18-as válogatottba, amiért biztosan nagyon sokat kell dolgoznom. A fejlődésre és a napi munkára koncentrálok, hogy minél jobban meg tudjam magam mutatni a meccseken is. Nagyon várom a közös munkát Peti bával (Sipos Péter – a szerk.), élveztem az eddigi edzéseit, amiken részt vehettem, és másoktól is csak jót hallottam róla idáig.
Fotók: FIBA