- HIRDETÉS -spot_imgspot_img
spot_imgspot_img

Pasaréten játszott először meccset A csoportos csapatként a Fót

Egy légióssal álltak fel a Tigrisek.

A Piros csoport előző idényének bajnoka és 9. helyezettje találkozott egymással péntek délután – információink szerint az előttünk álló szezonban tétmérkőzéseit is itt rendezi a Vasas Akadémia a Sport11 helyett.

Mintegy százan voltak kíváncsiak a Vasas Akadémia és a Phoenix Fóti Tigrisek felkészülési mérkőzésére – mindkét csapatnak ez volt az első meccse az alapozás során. Fóti oldalon már ott ült a kispadon, de nem öltözött át a tegnap érkezett Shereef Mitchell, James Kinney viszont játszott régi-új csapatában. A jó iramú találkozón elsősorban Dancsecs hármasainak köszönhetően a második negyed elejére kialakult egy kétszámjegyű különbség a vendégek javára, a folytatásban felváltva követték egymást a két csapat jobb periódusai, a nagyszünet után egy híján hússzal is vezetett Surmann Gábor együttese, ám 69-63-ig tudtak zárkózni Homokiék. A záró játékrész első nyolc pontját a vendégek szerezték, Zöldi villanásaival visszajött még tíz alá a Vasas, Pleesz ziccerével már csak kettő volt közte az utolsó két percre fordulva. Ekkor Armaghani szerzett könnyű kosarat, majd Juhos talált be távolról, Gáspár büntetői után újra a BKG-tól igazolt magasember következett a túloldalon, ő állította be a végeredményt – jó hangulatú, lendületes, hasznos mérkőzést játszottak a felek.

Vasas Akadémia – Phoenix Fóti Tigrisek 87-94 (17-25, 21-23, 25-22, 24-24)

Vasas: Zöldi 10/3, Heimann 9/3, Farkas 8/6, Krasovec 7/3, Gáspár 5. Cs.: Homoki 14/9, Plézer 14/6, Erdős 11, Krasovec 7/3, Pleesz Á. 5, Kis B. -, Saincaize -, Pichovszky -.

Fót: Karda 2, Dancsecs 14/12, Kazy 16/9, Armaghani 24 (+13 lepattanó), Juhos 19/3. Cs.: Kinney 10, Kékesi 7/3, Emelieze 2, Forgács -.

Fotó: Kovács Attila kotipas/Fót

9 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Hagy kérdezzem meg, mire fel alapozod ezt? Kint voltam a mérkőzésen. A Fót egy limitált Kinney-t leszámítva csak Magyarokkal lépett pályára, és kétszer is simán 20 ponttal vezetett. Az ellen a Vasas ellen akik mint megtudtam jóval korábban kezdték a felkészülést és szemlátomást komoly anyagiakat rakott bele a tavalyi csalódás keltő szezonjuk után. Visszatérve a Fótra: Bár nem tudom az igazságot, de az a hír járja hogy legalább egy center és egy négyes külföldi érkezni fog hozzájuk. Őszintén nem értem hogy mit vársz tőlük újoncként? Főleg ha ezek a hírek igazak lesznek. Károgás helyett nem hogy inkább örülne mindenki annak hogy ők legalább akartak eljutni idáig és folyamatosan tettek az előrelépésért. A sok igérgető és rózsaszín világban álmodozó klubbok mellett. Én egyre jobban szimpatizálok velük. Hajrá Magyar kosárlabda.

    • Ezt most én sem értem, hogy mire alapozod. Sokkal szűkebb rotációval szinte csak magyarokkal simázták a vasast, aki jelentősen erősített a nyáron. A honvédot a pvsk lesimázta idegenben, úgy hogy ők 2 légióssal álltak fel, mégsem láttam, hogy hasonlót írsz. Szerintem a magyar magra nézve ez a meccs biztató volt fóti szempontból.

    • Én ezt nem gondolom károgásnak, vagy leszólásnak, ez a realitás. Hatalmas a különbség a két osztály között. Mindenben. Fizikalitás, képzettség, tempó, stb. A Fót egy powerhouse volt a B-ben, oké, de ez a keret az A-hoz nagyon kevés. És ezzel nem akarok bántani senkit, de ha szeretnének esélyt a bennmaradásra, még komoly igazolásokra lesz szükség az biztos.

      • Azt gondolod a Fótnak ez a végső kerete? Nyilvánvalóan lesz még légiós igazolásuk. Szerintem eléggé le vagy maradva az átigazolásokkal kapcsolatban, mert a legtöbb alsóházi csapat ugyanúgy a B csoportból igazolta a magyarjait. OSE jelenlegi legjobb magyar játékosa Bogdán, aki egy Juhosnál legalább 3 polcal lejjebbi játékos. NKA-nál Komma, Szegednél is csak B csoportból igazoltak magyarokat, és nem is az első 20 legjobb közül. Szóval igaz amit írsz, csak úgy csinálsz mintha a többi csapat másképp igazolt volna.

      • Elfogadom a véleményed. De ha kérdezhetlek, egy Kecskemét, Szeged, Ose, Rátgéber, Sopron, Honvéd véleményed szerint ennyivel előrébb lesz tőlük? Hangsúlyozom, úgy nézve ezt hogy legalább három (zuhanyhiradó szerint benne van hogy négy) légiósa lesz a Fótnak. Köszönöm a válaszod.

AJÁNLÓ
- HIRDETÉS -

NÉPSZERŰ CIKKEK