Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Pallai Tamás: Ez a kupagyőzelem még édesebb, mint az első

Az Olaj csapatkapitánya beszélt a tavalyi problémákról, a kupagyőzelemről es a rájátszásról.



:

:

Természetesen annak ellenére, hogy a hétvégén győztest avattak a Magyar Kupában és a Hepp Kupában, még hozunk nektek anyagot. Mindkét kupagyőztestől egy-egy főszereplő megszólalt. Plézer Gábor nyilatkozott a PVSK-tól, az Olajtól pedig Pallai Tamás.

Gratulálok a kupagyőzelemhez! Oliver Vidin szokásához híven nagyon profin nyilatkozott nekünk a meccs után és már a Péccsel foglalkozott, valamint a rájátszással. Nyilván nem tartoznak a részletek ránk, de gondolom azért sikerült megünnepelni a sikert.

A döntő után természetesen nagy volt az öröm, a büszkeség és a boldogság, már az öltőzőben és a buszon kiörömködtük magunkat, Szolnokra visszaérve a Városházán fogadtak minket, ahol a polgármester, a vezetőség és a szponzorok jelenlétével volt egy pohárköszöntő. Nyilván picit utána is ünnepeltünk, de szerencsére nem történt semmi olyan, ami miatt fogni kelljen a fejünket.

Térjünk vissza a hétvégére. A Kupa mindig különleges, azt, hogy ez nem csak egy közhely bizonyítja a Fót-MAFC és a Falco-Szeged elődöntő is. Remekül kezdtetek a Pécs ellen, üres dobóhelyzeteket dolgoztatok ki, és kitűnő százalékkal dobtatok. Aztán az NKA visszakapaszkodott. Végül mi döntött a javatokra, egy kellemetlen stílusú csapat ellen?

Abszolút, nem egyszerű a Pécs ellen játszani. Jó csapatuk van, megérdemelten jutottak rájátszásba és négy közé, nem feltétlenül szerencsés, hogy ennyiszer összekerültünk velük, de ugyanakkor jó is, mert még egy benyomást szerezhettünk róluk. Jól kezdtük a meccset, ahogy mondtad is, remek dobóformánk volt, de ehhez a helyzeteinket meg is teremtettük. Élesek voltunk, jól védekeztünk, de lepattanózásban akadtak gondjaink, rengeteg támadólepattanót engedélyeztünk. A harmadik negyedben megrekedtünk támadásban, a védekezésünkkel is voltak problémák. Ennek ellenére, ahogy az egész hétvégén, akkor is higgadtak tudtunk maradni, elő tudtak lépni olyan játékosok, akik kezükbe vették a mérkőzés sorsát, így vissza tudtuk építeni az előnyt, amivel megnyertük a meccset.

Aztán jött a Szeged. Ahogy arra számítani lehetett, nagy tempóban kezdtek, Locke-nak nem volt ugyan kiemelkedő estéje, de jött az extra Woolridge-tól, Bognártól és Zsírostól is, így el is léptek 10 ponttal. A második negyed vége már a tiétek volt, a harmadikban valósággal átgázoltatok a Szedeákon. Mit beszéltetek a félidőben, mi hozta meg végül a sikert?

Jó meccs volt a döntő nézői szemmel is, sokáig nyílt volt a találkozó és voltak benne fordulatok is. Ahogy mondtad, a Szeged olyan csapat, ahol 3-4 játékos képes 70-80 pontot dobni, sőt módszeresen ennyit dobnak. Ezt tudtuk mi is, nem leptek meg, jó játékosaik vannak, így nehéz ellenük játszani. Agresszívan lepattanóznak, nehezen kiismerhetőek, ahogy a Falco ellen, így ellenünk is nehéz dobásokat értékesítettek. Ennek ellenére azt éreztem a csapaton és a stábon, hogy nagyon nyugodtak tudtunk maradni, éreztük azt, hogy meg tudjuk verni ezt a Szegedet, ha nem is 20, de 40 perc alatt. Ez a hétvége nekik sokkal megterhelőbb volt, szűkebb rotációval dolgoztak, nálunk pedig szépen eloszlottak a percek. Tudtuk, ha tartjuk az iramot, vagy esetleg tudunk rajta növelni, akkor fel fogjuk őrölni őket, ez így is történt. Nagyon jól megtalálta az edzőnk, hogy melyik volt az a 6-7 játékos, akiknek nagyon ment aznap, ilyen volt Anthony Durham, aki ember feletti munkát végzett védekezésben Noah Locke-on, aki a mérkőzés lényegi részében nem tudta megszórni magát. Lukács Norbi, Rudner Gabi hármasai, de sok mindenkit ki tudnék emelni, ez volt a kulcs.

Fotó: Bálizs Zsuzsa

A tavalyi szezonod nagyon nehéz volt, komoly műtét miatt, szinte a teljes idényt kihagytad. Hogyan tudtad ezt feldolgozni mentálisan, hiszen láthatóan remekül sikerült.

Nagyon kettős dolog volt ez. Nehéz volt megélni, hogy ott ülök, de nem tudok a csapat segítségére lenni, ráadásul úgy, hogy tavaly játékilag is és emberileg is remek gárdánk volt. Azt éreztem, hogy ennek nem tudtam maradéktalanul a részese lenni, ami megviselt. Ugyanakkor érdekes és jó tapasztalat volt abból a szempontból, hogy mennyire sokat jelent nekem a kosárlabda, irtózatosan ki voltam éhezve arra, hogy újra játszhassak, ami a nyárra rengeteg motivációt adott. A visszatérésemtől elképesztően motivált voltam, nagyon élveztem, megéltem az apró sikereket, amikor újra előre tudtam lépni, ez nagyon sok energiát adott. Ez kimondottan élménydús és fontos időszak volt nekem, azt gondolom emiatt sikerült jól a visszatérésem.

Édesebb számodra a 10. kupagyőzelem, mint a 9. – vagy a szempontodból a második, mint az első. Egy ilyen visszatérés után, most csapatkapitányként te emelted fel a kupát és vitted oda a szurkolóknak…

Megmondom őszintén, erről pont beszéltem Rudner Gáborral a mérkőzés után, számomra édesebb ez. Pont azért, amit te mondtál, még inkább magaménak tudom érezni a csapat sikerét, mert több szerepet vállaltam ebben, mint az előzőben. Az is különleges volt, mint első, de az én szerepem miatt ez most szebb. Nagyon szép emlékeket őrzök arról a csapatról is, ezért jelent ez is sokat, örülök, hogy ezekkel a srácokkal is átélhettem ezt, remélem sokáig meg is marad.

Fotó: Bálizs Zsuzsa

Következik a rájátszás. Az elmúlt két év nagy csalódásokat okozott nektek, viszont amióta Vidin mester átvette az irányítást, csak Szombathelyen kaptatok ki, minden más mérkőzést megnyertetek, ami bőven adhat bizakodásra okot. Mit vársz a csapattól?

Sajnos az elmúlt két évben tényleg nagy csalódás volt, hogy második kiemeltként még az első kört sem sikerült túlélni. Annál fontosabb dolog nincs, hogy ezt most megugorjuk, bízom benne, hogy tanultunk a korábbi esetekből és hibáinkból és tudunk építeni arra, amit felépítettünk a válogatott szünet óta. Minden csapatnál rengeteg változás volt, tiszta lappal indulunk, de nem szabad előre szaladnunk, csak a Pécsre fókuszálhatunk. Az NKA ellen az edzőmeccsel együtt 2-2-re álluk idén, nem lesz könnyű párharc, de nem lehet más célunk idén, mint hogy továbbjussunk.

Főkép: Girgász Péter/MKOSZ

4 hozzászólás

4
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
4 Comment authors
HeindrichFalcaofanaticfantasticTomi 80 Recent comment authors
Heindrich
Olvasó

Szép volt fiúk! Durham tényleg brutális volt védekezésben, de Csapatként győztünk. Hajrá OLAJ,!!!

Falcao
Olvasó

Gratulálok az Olajnak a kupa megnyeréséhez!
Gondoltam hozzászólok,mert sorban jönnek a cikkek és a hozzászólások száma azt mutatja nem nagy az érdeklődés irántuk…:)

fanaticfantastic
Olvasó

Gratulálok! A rájátszásban pedig sok sikert kívánok! Hajrá Olaj!

Tomi 80
Olvasó

Jó interjú lett. Köszönjük.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés