Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Paksi győzelem a főpróbán

Kilenccel múlták felül a Honvédot.



:

:

A kosarlabda.ase.hu beszámolója:

Az első támadást a csapatunk indította a Szekszárdi Sportcsarnokban, Milsav Brzoja szerezte a mérkőzés első pontjait, nem sokkal később ismét 2 pontot jegyezhettünk a neve mellé, majd Cleveland Melvin is eredményes volt, 6-0-val indítottunk. Gyors támadásokkal operáltunk a meccs elején, azonban védekezésben sokat hibáztunk, ezzel lehetőségeket adtunk a Honvédnak a pontszerzésekre. Karosi 2+1-es akciója új lendületet adott a csapatnak, de továbbra is pontatlanok voltunk. (14-10) Végül ezt a negyedet mindössze 2 ponttal nyertük meg.

Az 1-1-es csatákat sorra a Honvéd nyerte meg, nem tudtunk megnyugtató előnyt szerezni. Karosi kétszer is nagyot zsákolt a negyed feléhez közeledve, majd Ken Brown értékesített egy triplát. Karosi újabb kettese után már 41-33-ra vezettünk, elkaptuk a fonalat a félidő előtt, jobban koncentráltunk és a támadásokat is eredményesebben szerveztük. A félidőre már 48-36-os állással mehettünk.

A félidő után a Kovács-Pajor-Brzoja-Melvin-Buljevic ötös érkezett a pályára. Kovács Ákos pontjai nyitották a harmadik etapot, ezt egy könnyű Honvéd kosár követte, majd Kovács hárompontossal, Pajor ziccerrel növelte az előnyünket. Jól jöttünk ki az öltözőből. (54-38) Küzdött a Honvéd, de ebben a 10 percben főként a mi akaratunk érvényesült, Buljevic és Csizmadia pontjai zárták ezt a negyedet. (70-55)

Szalai ellen szabálytalankodtak a záró felvonás első másodperceiben, majd Csizmadia szerzett labdát a másik oldalon, fiatal ötössel kezdtük ezt az etapot. Pajor Dávid rendkívül hasznosan játszott az egész mérkőzésen, a negyed felénél már a 12 pontnál járt. (77-65) végül öt fiatallal játszottuk végig a negyedik negyedet, ugyan a vendégek folyamatosan dolgoztak le a hátrányukból, megfordítani már nem tudták a mérkőzést.

Atomerőmű SE – Budapest Honvéd 84 – 75 (22-20, 26-16, 22-19, 14-20)

Fotó: kosarlabda.ase.hu

HIRDETÉS
2 hozzászólás

2
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
Gecse J. MárióMAFCdrukker Recent comment authors
MAFCdrukker
Olvasó

A Honvéd a héten légióst is igazolt, egy 26 éves bedobót. A bosnyák Mijovic tavaly hazája bajnokságának MVP-je volt, az 5. Leotar Trebinjében játszott (az Igokea is ebben a bajnokságban szerepel). Szerintem elég jó és drága véttel lehetett, ezzel már elsőszámú favorit a BHSE.

Gecse J. Márió
Olvasó

Szia! Sportfogadóként értékesek a meglátásaid, információid! Ha szeretnél Te is profitálni, akkor jelölj be, a face-n azonos néven vagyok megtalálható! Üdv!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés