38 ponttal vertük Albániát.
Összefoglaló a távozó légiósokról.
A fiúk 15:25-kor kezdenek Portugália ellen, majd 19:25-től csapnak össze az olaszokkal.
Sztrahinja Milosevicset néhány meccsre elveszítette a magyar bajnok.
A többit inkább nem merte felsorolni, a magyar helységnevek kiejtésével hadilábon áll.
"Ha vereséget szenvedünk, nem állunk jól féltávhoz érkezve" - állítja Ramirez.
Azt mondja, nehezebb ellenfelet nem is kaphattak volna, de sok minden történhet egy semleges pályán.
A körmendiek a saját tempójukat diktálnák, a Debrecen felkészült az agresszív játék ellen.
A szakértő szerint a hazai pálya miatt a Szeged az esélyesebb, a kaposváriaknál Pustahvar még nem játszik.
A Tankcsapda frontembere, Lukács Laci a debreceniekért szorít.
A női kosárlabda válogatottra és a Sopron Basketre is lehet szavazni.
Győr lesz a házigazdája a tornának.
A párosítások mellett megvan a döntő helyszíne is.
Ahogy azt már tegnap megírtuk, a fehérorosz a somogyiaknál folytatja pályafutását.
A zalaiak már meg is tették egy 3-4-es poszton szereplő játékosnak az ajánlatukat.
Medgyessy Dóra szerint csapatán nagyon érződött a ZTE ellen, hogy húsz napja nem játszott bajnoki mérkőzést.
Mint ahogy az is megvan, kik kapták az Alba-Körmendet.