Állandó szakértőnk mondta el véleményét a 26. fordulóval kapcsolatban.
Tíz edző, tíz vélemény. Értékelések a szombat esti bajnokik után.
A magyar válogatott center blokkjai az USA-ban sem maradtak visszhang nélkül.
Még soha nem nyert az MTK a baranyaiak ellen, pedig tizenháromszor próbálkozott.
A magyar center jól teljesített, nyert a Pau-Orthez.
Sabáli Balázs szerint jobb ez így mindkét félnek.
Csak a szokásos: megint nem kapott lehetőséget a válogatott kiválósága.
Az Atomerőműben viszont parádésan sikerült Julien Norfleet bemutatkozása.
Horror lett a vége, pedig a JKSE a meccs döntő részében magabiztosan vezetett.
Továbbra is bevehetetlen vár az Aréna Savaria, pedig egy héten belül másodszor volt csak egy pontra a vendég együttes.
A Körmend csak az első negyedben tudta megnehezíteni a fehérváriak dolgát.
Forray Gábor szerint Debrecenben látszik a szisztematikus munka, a profi stábnak köszönhetően jönnek az eredmények.
Volt már olyan helyzetben, amikor csapata favoritként vesztett, de olyanban is, mikor esélytelenebbként győzött.