Bajnokság
Ötvenöt évvel ezelőtti sikerre támaszkodnak Kecskeméten
Akkor a Kecskeméti Petőfi 55-54-re legyőzte a Szombathelyi Haladást.

:
:
Fellegi Jenőt neve sokak számára fotográfusként ismerős, de a kosárlabda fanatikusok jól tudják, hogy ő is részese volt az 55 évvel ezelőtt elért nagy sikernek, amikor a Kecskeméti Petőfi feljutott az élvonalba. Akkor a Szombathelyi Haladást kellett legyőzniük, egy ponttal jobbnak is bizonyultak (55-54), így juthattak tovább az akkor még több selejtezőből álló kvalifikációs sorozat következő körébe.
Fellegi Jenő a mai napig lelkesen jár kosárlabda mérkőzésekre, és szurkol a kecskeméti csapat sikeréért. A vasárnapi Falco elleni meccs előtt a ktekosar.hu oldalnak nyilatkozott:
– Nagyon örülünk a régi kosaras barátokkal, hogy ilyen jól áll a KTE-Duna Aszfalt. Úgy gondolom, hogy nem egy-egy játékos hoz kiemelkedőt idén, hanem az egész csapat együtt mozog a pályán, az egységességükben rejlik a sikerük. Bízom benne, hogy ahogy anno mi is tudtunk egy ponttal nyerni a szombathelyiek ellen, úgy most Wittmann Krisztiánék is felülkerekednek! Igyekszem én is kijutni a mérkőzésre, és a lelátóról biztatni a fiúkat! Hajrá Kecskemét!
fotó: KTE Facebook

Abszolút nem megnyugtató Kecskeméten játszani….ez most sincs másként….Bárkit vernek otthon…csak nehogy mi legyünk a következők….de bízom a csapatban Okornban ! HAJRÁ FALCO…
Micsoda cím, a közelmúltban éveken keresztül kikapni jártunk Kecskemétre……
A cím azt sugallja, hogy 55 éve kaptunk ki ott utoljára.