Bajnokság
Ötven perc után nyert Sopronban a Paks
A hazaiaktól nemcsak Takács, Gordon is hiányzott, harmincnyolc percig mégis ők vezettek.

Sopron KC - Atomerőmű SE 112-119, h.u. (26-12, 27-34, 22-26, 25-28, 7-7, 12-19)
Középházi középszakasz, 7. forduló
Sopron, Novomatic Aréna
V.: Cziffra Cs., Török R., Nagy V. (Nagy J.)
Sopron: Lemar 32/9, Warner 44/6, Supola 8/6, Dénes 9, Wiggins 12. Csere: Élő 3, Werner 2, Molnár 2.
ASE: Kovács 12/3, Henton 10/3, Faust 26/9, Eilingsfeld 16/3, Jevtovics 7. Csere: Norfleet 29/12, Medve -, Williams 8, Ruják 5/3, Horváth 6/6.
Takács mellett Gordon sem tudta vállalni a játékot a sérülések miatt balszerencsés szezont futó Sopronnál.
Ennek ellenére két és fél perc alatt 5-0-val kezdtek a hazaiak, majd nem sokkal később 8-2 volt az állás. Az első négy percben csak amerikaiak találtak be (Warner és Lemar, illetve Faust). Az első negyed derekán, 12-4-nél időt kért Dzunics, mert átjáróház volt csapata védekezése. Nem történt változás a játékban, nem sokkal később a közte tíz is meglett. Norfleet tartotta a lelket a paksiakban, de Lemar hármasa után, az első negyed végére kialakult a legnagyobb különbség (26-12).
Lemar nyitotta a második negyedet is, egy közelivel, nagyon kellett a vendégeknek Kovács triplája (ez volt a hetedik próbálkozásukból az első sikeres távoli). Az irányító egy ziccert is bedobott, visszajött tizenegyre az ASE, 28-17-nél Sabáli kért időt. Hiába játszott nagyot Norfleet, állandósult a tíz-tizennégy pont körüli különbség. A tizenhetedik percben aztán hosszú idő után újra benéztek tízen belülre a piros-kékek (46-37). Nagy rohanás, kapkodás volt az első félidő vége, 53-46-os eredménnyel fordultak a csapatok.
Eilingsfeld hozta fel ötre a Paksot. 9-4-gyel kezdtek a vendégek, 57-55-nél már csak kettő volt a Sopron előnye. Nagy volt az iram, hullámzó a játék, 67-63-nál az SKC kért időt. Három negyed után 75-72, semmi nem dőlt el.
Norfleet huszonkettedik pontját jegyezte, már csak egy volt a különbség. Ruják és Norfleet is technikait kapott szövegelésért, 10-0-át futott a Sopron, így a harmincharmadik percben újra tizeneggyel mentek a hazaiak (85-74). Nem roppant meg azonban a tolnai együttes. Henton mindössze hat pontnál járt, de az állás már 90-87 volt, időt kért Sabáli, kevesebb, mint három perc volt hátra. Norfleet távolról kiegyenlített (93-93), Faust is betalált kintről, először vezetett a mérkőzésen az ASE, újabb időt kért a Sopron. Ekkor már jobbára az ASE irányított, nagy izgalmakat és büntetőpárbajt is hozott a vége. Az utolsó támadás a paksiaké volt, Norfleet hős akart lenni, de ez végül majdnem a vendégek mérkőzésébe került, túl hamar, túl messziről engedte el a hárompontos kísérletet, ami homály lett, viszont szerencséjére az idő már kevés volt ahhoz, hogy a Sopron betaláljon, így 100-100 után jöhetett a hosszabbítás.
Kovács addigra már kipontozódott. Warner szerzett két duplát, Faust egy triplát. Henton közelije után Sabáli mutatta fel a T-betűt, 1:15-tel a vége előtt Henton is kiszállt, Dénes pedig egy büntetővel egyenlített. Norfleet duplája után Werner tette vissza Supola kimaradt ziccerét, újabb hosszabbításra mentve a találkozót (107-107).
Úgy tűnt, ennek a meccsnek már soha nem lesz vége, több mint három percig nem született újabb pont. Dzunics visszaküldte Jevtovicsot, aki az első öt percben négy faultot kapott, és éppen ő törte meg a hosszú kosárcsendet. Horváth hármas a sarokból, majd Jevtovics szerzett újabb kosarat, ezzel behozhatatlan előnyre tett szert az ASE. A Sopron az utolsó leheletéig küzdött, de a végére teljesen elfogyott. Szurkolóik azonban így is vastapssal jutalmazták meg a mai teljesítményüket.
Fotó: Sopron KC Facebook/Wölfinger Béla

Gratula mind2 csapatnak.
Nekünk azért ennél többre lesz szükség a folytatásban,Körmenden/Szolnokon/Szombathelyen ez -20 lesz…
Az ev legjobb meccse volt, szep volt fiuk, hajra Sopron! Hangulat is fantasztikus volt, egy igazi elmeny volt a ma este. Kuzdjunk a playoffert!!
Nemsemmi volt…
Brutál meccs volt az biztos..
Mindenki sérüléshullámról beszél.
Sztetek a Paks a középszakaszban hányszor állt fel teljes csapattal?
Megsúgom:1-szer.Még Báne is 2 hétig beteg volt.No rinya,ilyen ez a popszakma! HAJRÁ ASE!!!
Faust olyan modon unszimpatikus játékos, hogy az hihetetlen.
Kimutogat, kiszol a hazai szurkoloknak, a hazai kispadnak magyaráz.
Emellett el kell ismerni hogy egy jo játékos!
Hajrá skc!
Az utolsó 5perc kb ugy nézett ki mintha Emőke a Másikvégétfujdmeg és Én kicsit “sztritbalozgatunk” volna.
Norfleet és Warner extra volt, gratula a Paksnak a győzelemhez, a soproni játékosoknak sincs oka szégyenkezni, nagyon jó kis meccset játszottak.
Zetésként kérdem, így a Sopronnal szemben még van esélyünk 8-ba jutni? Ha pl. mi nyerünk kettőt, a SKC pedig kikap legalább egyszer?!
Ahogy néztem: csak akkor csípjük el a playoffot, ha
1. a Sopron kikap otthon a Kecskeméttől ÉS
2. nyerünk Debrecenben ÉS
3. (ez már az egyszerűbb része lenne 😀 ) ezek után verjük otthon a Sopront
Kettes holtversenyben ugyanis előznénk a Sopront.
De akkor még lehet, hogy kell +1 Debrecen-zakó is, mert hármas holtversenyben már nem biztos, hogy mi jönnénk ki jól…
Nem túl jól az esélyeink, na. :))))
Na jó, szerintem elnéztem. Picit jobban állunk. Sopron 15 KTE O, ZTE I ZTE 14 DEAC I, Sopron O Debrecen 14 Paks O, ZTE O, KTE I Ha nyer is a Kecskemét ellen a Sopron, még mindig utolérhetjük, ha mindkét meccset hozzuk. Az egyben azt is jelentené, hogy a DEAC-nak a Paks és a Kecskemét ellen is nyernie kellene a 16 győzelemhez (egyben a hármas holtversenyhez, amit most nem számolgatok). Magyarán nagyjából visszakerült a saját kezünke a sorsunk. Az más kérdés, hogy éppen a mumus DEAC-ot kellene idegenben verni. Sopronban és Kecskeméten nem sikerült, talán majd most…
Sabáli, könyörgöm takarodj már el innen! Ennyire inkompetens ember nem irányithatja a csapatot, meccselni nem tudsz, elherdálod a fiatal tehetségeket évek óta.
Ha van benned annyi lemondasz… lefőtt a kávé!
Te aztán nagyon okos lehetsz… Kíváncsi lennék te ebből a keretből ami ma volt mit hoznál ki..
Ha végigkövetted ezt a hullámvasutat amit a “kedves mester” leművelt ez alatt a néhány év alatt művelt, tudhatnád hogy itt messze nem csak a mai mérkőzésről van szó.
Ha divatszurkoló vagy elnézést hogy nem nyerte el tetszésedet a -hozzáteszem nem helytelen- véleménynyilvánításom.
Valószínű divatszurkoló vagyok, mert ez az 5.évem, hogy berletem van…
Na, ezek szerint Sopronban is vannak “portiktamások”. :))
Nézd már meg, milyen összeállításban játszottatok egy komplett ASE ellen!
Az ilyenekkel nem szabad foglalkozni.
Fogalmatlanok vagytok. Pont erről van szó, hogy tettek hozzá a fiatalok annyit ehhez a mérkőzéshez mint átlagban egy Wiggins vagy egy Takács. Mégis csak akkor játszanak ha nagyon kell. (lsd. Molnárd Marci)
Mindegy is, letérdelhettek Sabáli előtt, de vele az életben nem látunk többer érmet az NB1-ben.
Hozzáteszem, ha nyerünk sem lenne más a véleményem.
KB 1000 ember gondolja azt amit én de majd úgyis észre veszed! :)))
Szerintem te vagy a b szektorból az a fusztrált ember aki a csapatot mindig szidja.A vendégszektorban jobban éreznéd magad,vagy maradj otthon.
Ha neked errol a meccsrol ez jut eszedbe akkor veled is csak eggyel tobben vagyunk.. szomoru..szanalmas gondolat.
Divatszurkolókról fogalmatlanokról meg fiatalokról meg edzőről beszélsz te ökör… kezdjük az elején… divatszurkolónak azt hívják aki csak akkor képes kiállni a csapata mellett amikor megy neki.. ha épp nem akkor szidja őket vagy baszik ki jönni meccsre.. szóval te egy tipikus divatszurkoló vagy.. Fiatalok… kire gondolsz?? Molnár marci?? Vagy az Élő?? Igen is vannak fiatalok a pályán csak úgy hivják őket hogy Wesley Gordon meg Bryton Lemar.. Molnar 1994es Élő 1993as… Gordon 94es Lemar 95ös… akkor magyarazd el hol a f@szomba vannak a mi ,,fiataljaink” tőlük.. a másik pedig az hogy nem a sabáli dolga lenne játékost faragni vkiből hanem… Olvass tovább »
Minden szavaddal egyetértek!
+1
Jó lenne, ha legközelebb nem verekedni mennének fel a pályára a paksiak…
Megérdemeltük volna ezt a győzelmet!!
Warner elképesztő volt, nagyon remélem, hogy nem komoly a sérülése.
Hajrá Sopron! SKC
Jó lenne ha megpróbálnátok 5 az 5 ellen játszani.
Jó lenne ha nem verekedni mennének fel a játékosok paksi részről. Ha nem pofáznának állandóan és ha nem alattomos faltokkal jönnének, melynek eredményeképpen ma is kettő játékosunk könnyebben sérült (Dénes, Warner)
Soproniként azthiszem egy szavunk nem lehet srácokra. Küzdöttek végig, nem adták fel és az utolsó percig harcoltak. A végén már mindenki ott vette a levegőt ahol nem szokás, sajnos a meccsen semmit nem csináló 2 negyed után ülő Jevtovic magassági fölényét és frisseségét kihasználva nyert a Paks. Ez a 3 majom többet ne jöjjön ide, mert aki itt volt meccsen, láthatta hogy a Paks favágó módon játszott, az elején meg is kapták a faultokat, de a 3 beszari f***kalap nem merte ezt a faultarányt megtartani a végéig (ami egyébként reális volt) és a 3. negyedben a két palánk között ég… Olvass tovább »
“Ez a 3 majom többet ne jöjjön ide, mert aki itt volt meccsen, láthatta hogy a Paks favágó módon játszott, az elején meg is kapták a faultokat, de a 3 beszari f***kalap nem merte ezt a faultarányt megtartani a végéig (ami egyébként reális volt) és a 3. negyedben a két palánk között ég és föld volt a bírói fújás.” Hú barátom, látom nálad – és még néhány ide írogató cimborádnál – igen komoly problémák vannak a kosárlabda nevű játék szabályainak értelmezésével. A bírókra panaszkodni egy olyan meccs után, mikor – az ellenfél három technikait kap, – mikor minden videózás után… Olvass tovább »
Te melyik meccset nézted barátom? Olyan hazai pályát kaptatok hogy hihetetlen és még sírsz a bírók miatt?
Nevetséges! Ti melyik meccset néztétek? Azért volt hazai pálya mert több faultot fújtak a Paksnak? Nem ennyit kellett volna! Normális fújás mellett a Paksnak nem maradt volna játékosa a 2. félidőre mert mind ki kellett volna fújni. Nem volt olyan támadásunk ami alatt normális bíráskodás mellett nem kellett volna 4-5 faultot fújni. Sajnos ez a 3 szarházi nem merte befújni. Elcsalták a meccset és jöhetsz itt ilyen ökörségekkel, hogy ki mennyi büntetőt dobott meg kinek hány faultot fújtak. Ha nem lennél teljesen hülye ehhez a játékhoz akkor neked is látnod kellett volna, hogy ötször nagyobbnak kellett volna lenni a fault… Olvass tovább »
Gratulálok a Sopronnak, Warner 44 pontja előtt le a kalappal!!
Hajrá Paks! ??
Büszke vagyok a csapatra! Hihetetlenül küzdött mindenki. Ma ez ennyire volt elég, az idényünknek Warner sérülésével annyi, már alig bír járni, de még mindig visszajön a pályára.
Hajrá Sopron!
Warner előtt le a kalappal… A hibái ellenére is!
Hatalmas gratuláció az ASE-nak ekkora hazai pálya ellenére is győztünk!! 😀
milyen hazai pálya? láttad a meccset egyáltalán?
Kint voltam a meccsen , te csak a foteledből nézted?
Veled ellentétben végig hangosan szurkoltunk. Ha ott is voltal akkor sem hallottam a hangodat, csak itt osztod az eszt
Ha csak a statot nézed ezt láthatod. Félidőig 10-18 volt a faultarány oda, majd a 3 negyedben 4 perc alatt 5-1. A negyedikben pedig már jött a sok reklamálás az amcsiktól, síró Rujitól, Kovácstól. Dzunics mindent videóztatni akart.
Valójában egyik paksi játékost sem akarták kifújni mondjuk kb a 37 perc előtt.
Én a meccset néztem a csarnokból és te honnan nézted??
Még az áprilisi Paks-SKC meccset is a helyszínen néztem. Ahol valljuk be szokás szerint kevés hazai valóban szurkoló volt. Azért hogy elutaztál szurkolni max respect. De remélem nem csak azért, mert te vagy a buszsofőr. Akkor szerintem maradjunk annyiban hogy ez nem jött be…
Nem sajnos nem én vagyok a busz sofőrje ,én csak elmentem a csapatnak szurkolni 🙂
IDIÓTA!!!
Óriási gratuláció mindenkinek,úgy is maradt tartásuk, hogy a fél csapatot kifújta a 3… Sokat szidtam Norfleetet, a dícséret is jár neki, ma nagyon kellett.
Csak mondom, mi eleve fél csapattal álltunk neki a meccsnek 😉
Viszont 8-an voltatok a pályán.
Melyik meccset nézted madár? Valóban elcsalták a meccset csak nem nekünk hanem nektek!
cziffráék még mindig balfaszok ehhez a sportághoz
Gratulálok a Paksnak! Valószínű ez a sérüléshullám be is tette a kaput a PlayOff előtt.
Elég a Kecskemétet megvernetek.
Az a baj, hogy az sem lesz egy sétagalopp…
Hát igen.Ha valakik tudják,hogy mi az a sérüléshullám,mi szolnokiak tudjuk.Ez átír minden tervet és taktikát.Ilyenkor már azt kívánja mindenki,hogy legyen már vége.