Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Otthon is lesimázta a ZTE-t a Kecskemét

A harmadik negyedben szétestek a vendégek.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Zalakerámia ZTE KK 89-65 (28-27, 19-17, 25-11, 17-10)

Bajnokság, 20. forduló
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
V.: Kapitány G., Farkas G., Pozsonyi L.

KTE: Wittmann 21/9, Djeraszimovics 13/3, Kucsera 9/3, Dramicsanin 16/9, Karahodzsics 13. Cserék: Lukács 2, Thomas 5, Ivkovic -, Körmendi -, Horti 10.

ZTE: Duren 11, Delas 7/6, Bonifert 11, Vuko 6, Szabó 17/9. Cserék: Simon -, Donaldson 11/3, Plézer -, Antóni -, Völgyi 2.

Kedden Zalaegerszegen játszottak a felek, akkor a kecskemétiek 94-83-ra győztek. Viszont mindkét tréner kiemelte a találkozó előtt, hogy ez a mérkőzés más lesz.

Bár a Kecskemét egy Karahodzsics duplával és Wittmann triplával jobban kezdett, de az ezt követő perceket a vendégek kapták el jobban, akik 12-2-t repesztettek ezután (7-12). Sikerült rendeznie a sorokat a hazaiaknak, legalábbis a nagy futást megállították (15-19). Wittmann ezen a mérkőzésen is remekelt, ráadásul Dramicsanin is fellépett mellé, visszavette a vezetést a KTE a negyed végére. 28-27.

Továbbra is őrizte minimális előnyét a Kecskemét, miközben a Szabó-Donaldson páros által húzott ZTE végig ott loholt ellenfele nyakán. Volt egy jó időszaka a hazaiaknak, el is léptek hét ponttal (47-40). Innen viszont már csak a zalaiak szereztek kosarat, teljesen nyílt maradt a találkozó a nagyszünetre. 47-44.

A fordulás után is hozta a kiegyensúlyozott kosárlabdáját a KTE, minden zalaegerszegi felzárkózási kísérletre érkezett válasz, Djeraszimovics 2+1-es akciójával pedig már a tíz is meg lett közte (59-49). Frusztráltabbak lettek a vendégek, ami Tonko Vuko technikaijában csúcsosodott ki. Bár van, hogy ez feltüzeli a társaságot, most ez nem történt meg, robogott a győzelem felé a Kecskemét. 72-55.

A záró felvonást nem sikerült jól indítania a zalaiaknak, eldőlni látszott a meccs, Wittmann pedig továbbra is extrát játszott (82-63). Kisvártatva már hússzal ment a Kecskemét, innen pedig nagy csoda nem történt, a KTE oda-vissza megverte a Zalaegerszeget. 89-65.

Fotó: KTE Kosárlabda Klub Facebook

50 hozzászólás

50
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
18 Comment threads
32 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
25 Comment authors
EreszNotorius NaftalinusMilenkoBasketball 7Popcorn Recent comment authors
Eresz
Olvasó

Stáricsnak azonnal le kell mondani egykébbként is csak egy báb,ide szakemberek kellenek lásd foci .Minden idők leggyengébb ZTE !!
Ez a ZTE nem egy megyei 1 kosárcsapat ez nem a helyi TSZ ! Jelenleg a klub színvonala megegyezik a ZTE Szurkolok új dalával

bluewhitezte
Vendég
bluewhitezte

Jó lenne ha az új induló megalkotói 1db győzelem után nem csinálnának hurrá hangulatot a csarnok mögött és a báli csimbum zenét se egy botrányos szereplés kellős közepén kell bemutatni!Sok embernek az az érzése, hogy ők támogatják ezt a S.ZART..Ez ellen tenni kell nem görögtűzezni a 12.helyen egy Pécs elleni győzelem után!

Eresz
Olvasó

Ezzel szeretem volna folytatni. Csapat szereplésénél már csak a báli zene ….

Basketball 7
Olvasó

Régóta nem szóltam hozzá csak követtem, olvastam a hozzászólásokat a csapat teljesítményével kapcsolatban. A múlt szezon lezárása kicsit elvette a kedvem. Bár akkor sem álltunk jól. Nem védve Nazort de amikor átvette a csapatot két olyan mérkőzést rakott össze hogy pár ezer ember tapsolta ki az öltözőből. Volt anyag volt akivel lehetett dolgozni. Az idei játékosok messze nincsenek ezen a szinten. Nagyon nem! Lehet mondani hogy Ő választotta, ami igaz is. Az idei Nazor viszont idegbeteg volt ami nem tesz jót a játékosoknak sem. De szerintem és ez csak az én véleményem, az idei év vezetés szinten lett eltaktikázva. Nem… Olvass tovább »

Notorius Naftalinus
Olvasó

Tegyük fel a kèrdèst magunkban, hogy elbíre -e 3 NB1 -es csapatot a vàros. Èn is azt hallom hogy àramlik a pènz, de van e èrdeke valakinek a kosàrlabdàban, mikor szèp ùj stadion van?!
Egyetèrtek amit írtàl ès örülnèk , ha lenne vàltozàs.

Tomi
Olvasó

Az a napnál világosabb hogy ez nem az új edző sara. Rajta akkor lehet számonkérni majd ha ő rakja össze a keretet. Ez nem keret, amit kapott. A bohóc Nazor ezt a szezont gallyra vágta már a legelején. Ilyen keretet egy kezdő utánpótlás edző sem rak össze. Remélem jó messzire eltakarodott! Glenn nélkül a Jászberény ellen sem lett volna ma esélyünk. ő az egyetlen, aki majdnem center. Szabó csak szenved a palánk alatt, soha nem volt 5-ös, csak oda kényszerült. Völgyi egy borzalom. Teljesen alkalmatlan a jatékra. Mindkét oldalon oda-vissza főszereplő volt, amíg játszott. Mindent rosszul csinált elől hátul. Simon… Olvass tovább »

moldi56
Olvasó

Az Olaj ellem mégis működött valami.Igaz akkor Heinrich Robi volt a főnök.

Popcorn
Vendég
Popcorn

Ki az aki Nazorba meglátta az X faktort?Vagy Völgyibe az MVP-t?Botrányos az edzőkiválasztás, menesztések,játékosigazolások annak tárgyalásai..Hihetetlen, hogy semmi felelősséget senki nem vállal mindezt mesés fizetésekért.

Miska
Olvasó

Öröm volt nézni ZTE szurkolóként is, hogy a 36! éves Witttmann milyen intelligenciával dirigálta le a meccset. Szörnyű volt nézni, hogy a nagy Amerikából ide tántorgott McDonald’s fiúk, kiegészülve a Horvát selejtekkel mit műveltek. A ZTE mez gyalázása volt ez! Szabó és a Bonifert gyerek mentek amig bírták. Nem sok jó vár ránk a következő meccseken sem. De azért is csak a ZTE!

MagyarFerenc
Vendég
MagyarFerenc

Szégyen gyalázat volt ismét ez a mai teljesítmény. Az olasz bohoz védekezést ígért. Hát ez minden volt csak nem védekezés. Stárics és a bohóc bandája mondjon le és adja át a munkát akik értenek ehez. Elég volt ebből a szarból. Hizzatok el!

Gese
Olvasó

Az olasz edző kb 1 hete van itt. Ennyi idő alatt Phil Jackson sem tudna csodát tenni.

*Z*T*E*
Olvasó

Robi Kaposvár ellen nyitott (XW) aztán Pécs(W) ALBA (-10) DEAC(XL) Paks(kb-8) Olaj(W)
Ezzel csak azt akarom mondani h Robival 5 meccsen nem kaptunk ki 20 ponttal összesen. Viszont az olasznak 2 ből 3 olyan meccse volt ahol esélyünk se volt.
Nem mondom hogy az Ő hibája de most vagy Heinrich Robi tud mindent vagy a körülötte senki semmit erről a játékról. A baj csak az hogy a mondat első fele lehet hogy igaz de a második fele szinte biztosan…

Gese
Olvasó

Ezt a keretet a Robi rakta össze a Nazorral, jobban ismeri tehát a játékosokat, valamint a hazai mezőnnyel is jobban tisztában van egyenlőre.

Milenko
Olvasó

Te egyhozzánemértő gyökér vagy. Beszélgess a sárga párnával.

Gese
Olvasó

Te meg egy igazi úriember vagy

Galigo
Olvasó

Minden tiszteletem Wittmann Krisztiáné, de az a csapat és edző, amelyik őt a második meccsen sem képes megfogni, az komolytalan. Öt légiós és külföldi edző…

Ktopi
Olvasó

Ha jól emlékszem , ebbe a Szolnok bicskája is beletört 🙂

Rózsabimbó
Olvasó

Kecskeméten 20-al nyert a Szolnok!

redmiller
Olvasó

Pár nap múlva meglevédekezve a Szolnokot, Wittmann újraéledésével elvertük!
Kecskeméten vmi brutálisan extrán dobott a Szolnok! Szolnokon FELTOLT védelem ellen már nem ment nekik

moldi56
Olvasó

Azért Red nem kell elszállni a véletlen szolnoki győzelmetektől.Ha mi legalább 1 triplával többet dobunk akkor biztosan nem nyertek.Még a végén kiderül,hogy milyen gyenge csapat az Olaj.

moldi56
Olvasó

Mégis ott vagytok ahol,talán nem véletlenül.Évek óta ez a langyos szerb különítmény ellabdázgat Kecskeméten,az eredmények nekik másodlagosak.

redmiller
Olvasó

Tavaly kevesebb pénz, gyengébb keret és még Thomas is megsérült Körmenden…
Idén szarul indultunk, de az elmúlt 2-3 hét nem rossz

redmiller
Olvasó

Nem volt tripla, ami akkor beesett volna, pont!
Olaj pénzével, amit Nyerges kiszállása miatt kapott nem tudunk versenyezni… Azért végre egyszer elkaptuk a grabancotok, ráadásul Szolnokon!

moldi56
Olvasó

Figyelj,ha 10 meccset játszunk zsinórban 9-szer mi győzünk.Az az egy volt a 10-ik.Amúgy természetesen lehet örülni minden győzelemnek,ezzel nincs baj.Minden csapat erőltetett menetben játsza a meccseket,kézenfekvő hogy van és lesz is hullámvölgy,mint ahogy most is.A következő meccset már 31 ponttal nyertük,ráadásul a Körmend ellen.

redmiller
Olvasó

Azért Vojvoda sincs már, aki előtte sokszor billentette javatokra a meccset…

moldi56
Olvasó

Előtte meg mi nyertünk 20-al,ráadásul Kecskeméten.

redmiller
Olvasó

Ahol extrán dobtatok

Ktopi
Olvasó

Azt Kecskeméten nyilván évek óta tudjuk , hogy Krisztián a legfontosabb játékosunk , de az sztem még minket is meglep, hogy még mindig képes javulni es igy vezetni a csapatot! Elképesztő az a játék, amit az utóbbi időben nyújt . Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy ma négyen értek el 20 fölötti VAL-t es még hárman 10 fölött . 🙂

fire-bird-077
Olvasó

Stárics Kornél mellé kell egy szakember, Sportigazgató!

Popcorn
Vendég
Popcorn

Tudod mi kell mellé!?6liter bor, hogy elviseljük évről évre mit művel a klubbal!A sportcsarnok közelébe se!!!

Mendez
Olvasó

Gratulálok a Zete irányítójának a 37 perc alatt összehozott 1 gólpasszához.
Ha a játéktudása csak töredéke lenne a nagy pofájának egész jól megélhetne ebben a bajnokságban.
Így csak egy futottak még kis csicska semmi több.

torma
Olvasó

Itt egyenként is le kell úlni a játékosokkal beszélni.Aki ennél többet nem tud nyújtani az hétfőtöl ne maradjon.Csodálkoznék ha az olasz akár még egy hónapot itt kihúz.
Nincs mese most már szankciók is kellenek .Sajna….

bluewhitezte
Vendég
bluewhitezte

Tisztelt Balaicz Úr!Ha az önkormányzati képviselő kollégái ilyen munkát végeznének ilyen eredménnyel, fejemet rá nem lennének a helyükön!Legyen bátor belenyúlni a kosárlabdába, mert ez ami évek óta megy ez minden csak nem munka!Évek óta a minimális elvárás sincs meg nemhogy a városhoz méltó szereplés!

fire-bird-077
Olvasó

Tisztelt Balaicz Úr!
Példát vehetne Bebes István körmendi Polgármesterről, aki a városvezetői feladatai mellett az MTE-nél GM, Szakmai Igazgató, Utánpótlás Szakágvezető, a Felügyelő Bizottság Elnöke. Polihisztor! A kosárlabdázás professzora, jobban ért a baskethez, mint Patonay Imre vagy Déri Csaba?!
Körmendiek kölcsönadják szívesen, akár örökre is vihetik!

bluewhitezte
Vendég
bluewhitezte

Értem én mit mondasz,de csak ha az eredményeket nézzük és csak az utolsó 3 évet akkor Zalai oldalt a szégyen gyalázat az ami megfelelő minősítés!Az nem lehet, hogy egy évbe 4.edződ van de eredmény nincs!

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Szerintem nyaljátok ki a mélyen tisztelt Balaicz “úrnak” ! …

redmiller
Olvasó

Jól kezdtünk, de utána valami nem működött… Miután Dramicanin beállt, onnan Wittmannnal gyönyörűen húzták a csapatot! Támadás rendben volt az első félidőben, védekezés nem… Körmendi lassú volt, nem találta a helyét és még Dramicanint is leterítette. A második félidőben remek védekezés teljesen kinyírta a ZTE-t. Djeraszimovics is elkezdett játszani, Horti és Kucsera is gyűjtötte a pontokat. Wittmann kisebb sérülés miatt ült, de. Lukács és Kucsera remekül védekezett a többiekkel. Egy bravúros duplával jött vissza. Krisztián! Körmendi is vissza jött és már nem lógott ki! A záró negyedre teljesen elbizonytalanodott a ZTE! Pedig a negyed elején Wittmann kapott egy jogos sportszerűtlent,… Olvass tovább »

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Igazad lehet, ma Kucsera jó számokat hozott, és hasznosan játszott! Ehhez is gratula! A Zete elfáradt nagyon a végére, valamint önbizalom nélkül ezt a játékot sem lehet játszani. Persze a kecskeméti győzelem értékéből ez semmit nem von le !

Bascatbull
Olvasó

Csak fogom a fejem és nem térek magamhoz! Nem az a baj, hogy kikaptunk, hanem hogy ennyivel és így! Persze minden gratuláció megjár a Kecskemétnek! Most a zalaegerszegi vezetéshez szólnék! Meddig nézzük meg ezt a langyos fost? Vagy megvárjuk a play out-ot? Ébresztő!!!! Továbbra is csak a Zete!

SárgaPárna
Olvasó

Stárics bohóc! Teccik, amit lácccccc?

ZTE ZOLI
Olvasó

Na látod, tudsz Te normálisat is hozzátenni!

Rózsabimbó
Olvasó

Izzik a csarnok, itt a Magyar bajnok!!!

Ktopi
Olvasó

Óriási grat a csapatnak. Vajon ki hitte volna, hogy egy ilyen elképesztően feszített tempó mellett igy fog szerepelni ez a nem túl fiatal csapat egy szinte kezdő edzővel! 🙂 Bravó fiúk ! Hajra Kecskemet !

WSreborn
Olvasó

Szebb napokat kívánok a ZTE-nek, de eddig ez az edzőcsere nem sok változást hozott…..

LaBe
Olvasó

De igen! Heinrich Robival sokkal jobban ment.

Gese
Olvasó

A Heinrich Robi most is itt van, mégsem megy a csapatnak. Persze könnyebb kb. 8 éve másodedzőként ellavírozni a langyos vízben minden felelősség nélkül, amikor szükség lenne rá nem vállalja a vezető edzői posztot. Mellesleg úgy tudom az ő feladata lenne a video elemzés és a játékosok felkészítése az ellenfélből, de ez most sem sikerült.

LaBe
Olvasó

Sajnos nem vállalja a vezető edző posztot, de amíg ő irányított, addig tűrhető volt a játékunk. Se előtte, se azóta….Az még nem csak rajta múlik, hogy ő az “örök” másodedző.

Gese
Olvasó

Azért az meg nem működik hogy csak a vezető edző a felelős mindenért, a másodedző meg semmiért.

LaBe
Olvasó

Persze, hogy nem. Választás elé állíthatták volna. Vezetőedző vagy semmi…

torma
Olvasó

Van még lejebb? Van. Polgi ébresztő!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés