Utánpótlás
Ötből négyszer legyőzte a Rátgéber Akadémia a Bayern Münchent
Vitték a magyar kosárlabda jó hírét.

:
:
Négy napig vendégeskedett a Rátgéber Kosárlabda Akadémia két korosztályos csapata Münchenben, ez idő alatt ötször csaptak össze a Bayernnel, négyszer le is győzték.
A Bayer München abszolút nem csak futballban számít csúcskategóriásnak Németországban, férfi kosárlabdában is ott van a legszűkebb elitben. Az előző szezonban is ott szerepelt a bajnoki döntőben, amelyet végül elveszített az Alba Berlinnel szemben, a nemzetközi porondon pedig a legrangosabb sorozat, az Euroliga résztvevője.
A Rátgéber Akadémia két csapata, a kadett és a serdülő fiúk kaptak meghívást Münchenbe, s ha már ott voltak, letették a kiválósági központ névjegyét Bajorországban. A két együttes összesen öt felkészülési mérkőzést vívott a Bayernnel, s a német gigász csak azt az egyet tudta megnyerni, amikor a kadettekkel szemben az U18-as, vagyis két évvel idősebb játékosokat felvonultató gárdájával állt fel. A pécsiek így nem csak maguknak bizonyították, hogy jó úton járnak, nagyon magas szintű szakmai munkát végeznek, hanem egyúttal kivívták a vendéglátók elismerését is, és jó hírét vitték a magyar kosárlabdázásnak.
Eredmények
Kadettek: Bayern München U16–NKA Pécs U16 52-73, Bayern München U16–NKA Pécs U16 103-69,
Bayern München U16–NKA Pécs U16 66-68.
Serdülők: FC Bayern Basketball U14–NKA Pécs U14 46-78, FC Bayern Basketball U14–NKA Pécs U14
51-65.

Szólj hozzá!